Nos, Ove! Azoknak, akik olvasták a könyvet, talán nem is kellene többet hozzátennem. Elég lenne csak a keresztnevet mondanom és már legyintenének is, hogy „Ó igen, ismerem őt”! Ove egy 59 éves férfi és Saabot vezet. Bár nem hinnénk, de ez két rendkívül fontos információ. Ove számára mindenképp. Tanácsos volna itt megállnom, de akkor miről is szólna ez a könyvajánló.
Tehát még egyszer. Ove egy 59 éves férfi és Saabot vezet. Egy sorházi negyedben lakik. Elbocsátották a munkahelyéről. Rendkívül mogorva ember, aki kényszeres módon ragaszkodik a szabályokhoz. Mindenkiről és mindenről megvan a sajátos véleménye. Lételeme a munka. Gondolkodása gyakorlatias és nem érti a körülötte kialakult, modernizált, komputerekkel teli világot. Számára mindenki hasznavehetetlen, aki képtelen egy utánfutóval tolatni vagy egy ablakot kinyitni anélkül, hogy le ne esne a létráról.
A könyvet olvasva eleinte csak a komorság, a szőrszálhasogatás, a kényszeres szabálykövetés ötlik szembe. Vicces történeteket olvashatunk, amelyekben Ove a szomszédok agyára megy. Az olvasóban időről időre felötlik, hogy „Istenem, ilyen embert én is ismerek!”. Mintha a saját szomszédunkról lenne szó. Mindenki ismeri ezt az embertípust. Aki teljesen kiborítja vásárlás közben az eladót, mert az képtelen megérteni, hogy ő csak egy iPad-et szeretne vásárolni, vagy akit a viselkedése miatt már a kórházba sem engednek be. Bizonyos szituációkban pedig az ember magára ismer, hiszen „Te jó ég, én is ezt csinálom!”.
Fülszöveg:
Ove sóhajt, és lassan kezd beszélni. Minden egyes szót gondosan formál, mintha az egyetlen probléma a beszélgetéssel az volna, hogy az eladó kicsit süket.
– Ez. Itt. Jóóó? Egy jófajta számítógép?
Az Eladó az állát vakarja.
– Nos… igen… nagyon jó… de persze attól függ, milyen számítógépet akar.
Ove rábámul.
– Egy számítógépet akarok! Egy átlagos számítógépet!
Rövid csend áll be. Az eladó a torkát köszörüli.
– Nos, szóval, tulajdonképpen ez nem egy átlagos számítógép. Talán inkább szeretne egy… Az eladó megáll, és olyan szó után kutat, amelyhez a vele szemben álló férfinak talán van valami köze. Újból krákog, majd kiböki:
– …egy laptopot?
Ove hevesen rázza a fejét, és fenyegetően a pult fölé magasodik.
– Egy frászt! Egy számítógépet akarok!
Az eladó megértően bólint.
– A laptop számítógép.
Ove sértetten néz rá, és zseblámpaujjával tüntetőleg a pultra koppint.
– Ezzel természetesen tisztában vagyok.
Az eladó bólint.
– Oké…
Ismét csönd. Hasonló ahhoz, amely két fegyveres férfi között áll be, akik hirtelen észreveszik, hogy otthon hagyták a fegyvereiket.
Aztán ahogy haladunk az eseményekkel egyre inkább megismerjük Ovét. Ahogyan az ember a hagymát pucolja, úgy fejtjük le róla az egyes rétegeket és így megelevenedik előttünk a valódi Ove. Mert Ovénak hatalmas szíve van. A történetek sodrásában értjük meg igazán, hogy Ove miért lett olyan, amilyen és miért gondolkodik úgy a világ dolgairól, ahogyan. No meg persze, ami mindennél fontosabb, miért tartja azt, hogy minden ember mihaszna, aki nem Saabot vezet.
Egymást követik a humoros történetek egy mogorva öregúrról, aki számára már csak egyetlen teendő maradt az életben, az általa precízen megtervezett módon meghalni. Csakhogy ezt a mihaszna, semmirekellő szomszédok, járókelők nem hagyják. Hiszen ahogy Ove látja, ezen a világon tisztességesen már meghalni sem lehet. A megvalósításban mindig megzavarja valaki. Pedig másra sem vágyik jobban, mint meghalni. És ez az a pont, ahol az olvasó rájön, hogy a mulattató történetek mögött ott van egy ember, aki mérhetetlenül magányos. Egyetlen társa, egy rozzant, kóbor macska, aki az események során végigkíséri.
Én pontosan ezért tartom fontosnak elolvasni ezt a könyvet. Hogy magunkra és másokra ismerjünk benne. Észre vegyük a magányt, a történeteket olvasva felismerjük annak jelentőségét, hogy ne menjünk el a másik mellett legyintve, hogy megint csak egy zsémbes öregúr a rigolyáival. Mert nem tudhatjuk milyen történések alakították és határozták meg az életét. Ne legyünk elutasítók és ne döntsünk előítéletek alapján. No meg persze azért is olvassuk el ezt a könyvet, mert a jelentős mondanivalója mellett rendkívül szórakoztató.
Ajánlom tehát mindenkinek! Azoknak, akik Saabot vezetnek és azoknak is, akik nem! 🙂
Borítókép forrása: TheBensonStreet