Még itt vagy? Helyes. Mert, ahogy kiderül, egy regény írása nem csak egy fejtörő próba teljes frusztrációban és kétségbeesésben (bár bízz bennem, néha bizony az is tud lenni).

Ez egy mélyrepülés a saját fejedben, valamint egy igazán jó szórakozás is egyben. A te világod, te alkotod meg, te töltöd fel, neked kell összeraknod az összes darabját.

A vázlatok rendben vannak addig, míg vezetnek az írásban. Már láttam ilyet sokszor: az írók, akik ezzel vesztegetik az idejüket éveken keresztül, csak kudarcot vallanak. A jó dolog egy vázlatban, hogy irányt mutat neked. A rossz pedig, hogy korlátozhatja a regény lehetőségeit, és elakadást okozhat. Az első ötven oldalig jó, ha vázlat nélkül dolgozol. Lásd át, hogy hol kezdődik a történet.

A díszlet nem csak a helyet foglalja magába, hanem az időt is. Hol játszódik a regényed, és mikor? Ian McEwan regénye The Comfort of Strangers feszültsége jelentős része abból származik, hogy Velencében játszódik – a zűrzavaros utcák és a rejtett sikátorok elengedhetetlenek a zavar érzéséhez, ami a főhős elpusztításához vezet. Amikor elkezdtem írni a A köd éve című regényemet, tudtam, hogy ez a történet csakis egy helyen játszódhat: San Francisco. És tudtam, hogy a ködben eltűnő gyermek történetének az Ocean Beachen kell kezdődnie, ahol a nyári köd olyan sűrű, hogy csak néhány lábnyira látsz el.

Mikor a regény díszletét tervezed, legyél a lehető legpontosabb. Ha egy városban kezdődik, melyik részén a városnak? Melyik utcán? Melyik épületben? Miért pont itt játszódik a történet?

Ki meséli el a történetet, és milyen távolból? Egy E/1-es narrátorod van, aki az események középpontjában áll, vagy egy mindentudó narrátor, aki képes belelátni bármelyik karakter gondolataiba bármikor, vagy egy E/3-ban lévő korlátozott narrátor, mely szorosan csak egy karakterhez kötődik? Mersault látszólagos ridegsége ellenére empátiát vált ki az olvasóból Az idegen című regényben, mert az E/1-es elbeszélés egyenesen Mersault elméjébe repíti az olvasót. A saját szemszögéből értjük meg a motivációit, és emiatt azok a cselekedetei, amik másképpen elítélendőnek tűnnének, értelmet nyernek. Személy szerint hajlamos vagyok E/1-ben írni a regényeimet, mert szeretem ennek a nézőpontnak az intimitását, valamint ez a nézőpont teszi lehetővé a számomra, hogy mélyebben átéljem a főhős gondolatait. Rövidebb történeteknél gyakrabban használok E/3-as megszólalásmódot.

Kell lennie valakinek a cselekmény középpontjában. Általában ez olyasvalaki szokott lenni, akiért az olvasó szurkol a történet végéig, függetlenül attól, hogy mennyi hibája lehet az adott karakternek. (És bizony kell is lennie hibáinak, hogy realisztikus legyen.) Emma Bovary (Flaubert: Bovaryné) nagyon is hibás karakter, de a végére mégis érdekel minket, hogy mi lesz vele, ahogyan az önpusztítás felé tart. Flaubert (a Bovaryné szerzője – szerk.) nem bánik kesztyűs kézzel Emmával, de nagyon részletes képet fest róla – az ambíciójáról, a szenvedélyességéről, a vágyáról a státuszért és a luxusért. Minden jó regény karakterközpontú, a főszereplődnek olyan karakternek kell lennie, akivel érdemes foglalkozni.

Ha nehézségbe ütközöl azt illetően, hogy elválaszd magad a főszereplődtől, fontold át azt, hogy jelentősen térjen el tőled. Négy női főszereplős regény írása után, úgy döntöttem, hogy írok egy történetet (A házassági szerződés) Jack szemszögéből, aki egy házassági terapeuta, aki a saját házasságát se képes kezelni. Férfi nézőpontból írni szörnyű kihívás volt, ami olyan helyekre vezetett el engem, amelyekre másképpen nem keveredtem volna.

Ne félj beleírni egy bekezdést itt, vagy egy oldalt ott. Nem kell mindennek teljesen kifejlettnek lennie az írás korai szakaszában. Ha van egy jelenet a fejedben, amiről tudod, hogy le akarod írni, csináld! De ha leülsz a géped elé, és idegesnek és bizonytalannak érzed magad, nyugodtan gondolkodj kis lépésekben. Mondd azt magadnak, hogy „Ma 1200 szót írok arról, hogy hol lakik a főszereplő” vagy „Ma 500 szót írok arról, hogy mi aggasztja a narrátort”, vagy „Ma leírom a történet utolsó bekezdését”. Az utóbbi kicsit furcsa, igaz? De a lényeg, hogy nem kell lineárisan írnod. Később is összerakhatod a regényt.

A köd éve regényemet nagyrészt darabokban írtam, amit később állítottam össze. Persze egy jelenetnek egyben kell lennie mint jelenet, kezdettel, középpel és véggel, de a részletekben dolgozás segít elűzni a fehér laptól való félelmedet. Ha azt mondod magadnak, „Ma írok egy bekezdést” ahelyett, hogy „Írok egy egész fejezetet”, a folyamat kevésbé lesz ijesztő.

Nem számít, milyen regényt írsz, mindegy milyen zsánerben, nincs regény konfliktus nélkül. Minden regény konfliktussal kezdődik. A tiéd mi? A Holtodiglan című regényben, egy nőnek nyoma veszik már az első fejezetben, és úgy tűnik, hogy a férje is érintett az eltűnésében. A Here Is Where We Meet című regényben egy középkorú férfi találkozik a halott anyjával egy csatorna mentén Lisszabonban, és nem csak a saját országának a múltjával kell megismerkednie, hanem az élet és halál közti bizonytalan határ titokzatos természetével. A házassági szerződés egy férfivel nyit, aki egy idegennel utazik egy kis gépen, sebesülten és éhesen, nem tudva, hogy milyen nap van, merre megy, és miként szerezte a sérüléseit. Bárhol is kezded, emlékezz: a regényednek konfliktussal kell kezdődnie.

Nem fáj, ha a legelső oldalt nem a konfliktussal kezded. De meg kell értetned az olvasóval, valahol az első tíz oldalban, hogy miért is mondod el ezt a történetet.

Mi a kockázat a történetben? Mi az, amit veszthet vagy nyerhet a főszereplőd? Mit akar, miért olyan fontos a számára? Tisztázni kell, hogy mi a tét, ha azt szeretnéd, hogy az olvasót érdekelje.

Gyakran egynél több dolog forog kockán. A negyedik regényemben, a Golden State című politikai trillerben, a narrátor igyekszik keresztüljutni San Franciscón, azon a napon, mikor Kalifornia szavaz a kiválásról. Egy túszválság veszélyezteti a narrátor biztonságát, így a nővéréét és a kollégáiét is. A tét egyaránt egyéni és közös is. Emlékezz, hogy a szereplőd nem a légüres térben létezik. Életük egy nagyobb elbeszélés része.

A régi mondás szerint „Arról írj, amit ismersz.” De muszáj, hogy hajlandó legyél arról is írni, amit nem ismersz. A felfedezés szellemében engedd meg az egyik szereplődnek, hogy olyan területen mozogjon, amivel csak kevéssé vagy tisztában, vagy engedd a főcselekmény (vagy mellékszál) néhány elemét, hogy valami olyasmibe menjenek, amit szokatlannak találsz. Aztán kutass. Persze csinálhatsz a főszereplő nővéréből egy szenvedő írót, azaz valami olyasmit, amiről valószínűleg van egy-két sejtésed, de az egy kissé unalmas, nemde? Miért nem csinálsz belőle hegesztőt ehelyett? Aztán menj fel a netre, és keress rá a hegesztésre. Hívj meg egy hegesztőt egy pohár sörre. Írj öt bekezdést a hegesztésről, amelyeket majd elhinthetsz a történet során. Voilá – csináltál valami igazán érdekeset, valamit, ami olyan szokatlan metaforikus irányba terel téged, amelyről elképzelésed se lett volna, ha csakis ahhoz ragaszkodsz, amit jól ismersz.

Ne csak a regény befejezésére, hanem az első ötven oldalra is. Határozz meg egy második határidőt a további ötven oldal befejezésére. Jó, ha azt mondod magadnak, hogy írsz egy regényt egy hónap alatt, de rendkívül csüggesztő tud lenni, mikor a hónap végén rájössz, hogy csak 35 oldalt írtál. 35 oldal nagyon jó, kivéve akkor, ha már eleve bukásra ítélted magad azzal, hogy azt gondoltad, 300 oldalt fogsz írni ennyi idő alatt. Ha azt választod mégis, hogy írsz egy regényt egy hónap alatt, tartsd észben, hogy még csak az első vázlatot írod. Légy kíméletes magaddal, és reális határidőket szabj meg magadnak.

Ha 2 500 szót írsz egy héten, 8 hónap alatt befejezhetsz egy 80 000 szóból álló regényt. Egy olyan kurzuson, mint a Novel in Nine, ahol a jelentkezők hetente 2 500 szót írnak nyolc hónapon keresztül, és a kilencedik hónapot az ellenőrzésnek szentelik, segíthet a céljaidhoz való ragaszkodásban.

10. Találj egy megbízható olvasót (de ne mutasd meg mindnekinek a történetet)

Az egyik legnagyobb hiba, amit a kezdő írók elkövetnek, hogy már a kezdeti erőfeszítéseiket megmutatják mindenkinek. Tudom, nagyon csábító. Éppen egy regényt írsz, visszajelzést szeretnél! Támogatást szeretnél! Szeretnéd, ha valaki elmondaná, hogy csodálatos. De fogd vissza magad. Ha túl korán túl sok embernek hagyod, hogy lássa a regényed, egy rakat ötletük lesz arról, hogy hová kellene kifutnia, miről kellene szólnia, mit hagyj ki, vagy éppen mit rakj bele.

Hagyj magadnak időt arra, hogy megtaláld és papírra vesd a saját elképzelésedet, mielőtt mások elképzelései belezavarnának. Sok regény valamilyen együttműködés során jön létre, de a legtöbbet nem többen írják. Ez a te történeted; tölts vele némi minőségi időt egyedül. Azután, mikor már elég mélyen elmerültél benne ahhoz, hogy megértsd, mihez is akarsz kezdeni, kereshetsz egy megfelelő online kurzust magadnak, vagy csatlakozhatsz egy írással foglalkozó csoporthoz, vagy akár fel is bérelhetsz egy profi szerkesztőt.

A karakterkészítés nem egyszerű feladat. A jó írók által létrehozott szereplők igazán összetettek, az olvasó szinte el is felejti, hogy ezek az emberek nem is léteznek a valóságban. A karakterek megismertetésére nincsenek elfogadott szabályok, minden írónak meg van a saját bevált módszere, viszont van néhány szempont, melyek mentén sokkal könnyebbé válhat ez a folyamat. Ezekből igyekeztünk most összeszedni néhányat.

1. Alapjellemzők

Az első és egyben legáltalánosabb módja a karakterek ábrázolásnak a jellemzők felsorolása. Milyen hosszú és színű a haja az adott szereplőnek, milyen a szeme, magas vagy alacsony, milyen színű a bőre, milyen a testalkata? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekre fontos válaszolni a történet során, mert nagyon jól vezetik az olvasó fantáziáját, viszont nagyon sokan abba a hibába esnek, hogy csakis ezekre a külső jellemzőkre támaszkodnak egy-egy karakterábrázolás során, pedig nem csak a külső jegyek határoznak meg minket, embereket. Az hogy jó kedélyű és kedves valaki, ugyanolyan fontos, mint az, hogy szőke a haja vagy barna.

Technikailag érdemes odafigyelni arra, hogyha egy szereplőt meg akarunk ismertetni az olvasóval, annak nem csak az az egy módja van, hogy egy igazán hosszú mondatba sűrítve felsoroljuk, hogy miként néz ki, és milyen személyisége van. Például: Jane szőke hajú, barna szemű, általában mosolygós lány. A bőre világos, és nagyjából százhatvan centi magas. Egészen vékony, akár egy nádszál. Kék, virágos ruhát visel.

Most egy rendőrségi személyleírást írsz, vagy megpróbálsz életet lehelni a karakteredbe?

A karakter leírását érdemes a szituációba helyezni, és ha több szereplő is a színen van, akkor akár az ő szájukba is bele lehet adni néhány jellemzőt. A leírás simuljon bele a cselekménybe, és sose legyen olyan hatása, mintha egy rossz újságcikkből vágták volna ki. Például: Jane halálra vált arccal bámult vissza rám. Amúgy is sápatag arca most hamuszürkévé vált döbbenetében, melyre világoskék ruhája csak ráerősített. Hirtelen olyan lett, akár egy szellem. Szótlanul állt előttem, barna tekintete pedig egészen elsötétült, ahogy döbbenete szépen lassan dühbe fordult át. Úgy éreztem, hogy mindjárt rám ront, és szinte megremegtem félelmemben, ami nevetségesen hatott törékeny, alacsony termetéhez mérten. Szőke hajából egy tincset az arcába fújt a hirtelen feltámadó szellő, és ettől – alapvetően mosolygós arca – kiábrándítóan vészjóslónak hatott.

Mindkét leírásból megtudtuk, hogy Jane szőke, barna szemű, alacsony, vékony és kék ruhát visel. Viszont míg az első tényleg úgy hat, mint egy rendőrségi felhívás, addig a másik egy valódi regény részletének tűnik, és érzelmeket vált ki az olvasóból.

2. Motiváció

Megfelelő motiváció nélkül a szereplő csak úgy lóg a levegőben. Az olvasó nem érti, hogy mi miért történik a karakterrel, a döntéseit mi határozza meg, és úgy általában merre tart a történet, és hol helyezkedik el ebben maga a szereplő. A megfelelő motiváció kiválasztása és körvonalazása nagyon fontos nem csak a karakterjellemzés szempontjából, hanem a cselekmény szempontjából is. Hiszen ez a kettő szorosan összefonódik.

Minden egyes fontos döntés mögött ott kell lennie a motivációnak, és ennek mindig logikusnak kell lennie a szereplő szempontjából. Még ha az olvasó nem is ért vele egyet, a végére mindig legyen egyértelmű a számára, ha a karakter helyébe képzeli magát, hogy milyen okból hozta meg az adott döntést.

3. Nézőpontok

A karakterek különbözőségéből adódóan oda kell figyelnünk arra, hogy az általunk mozgatott karakterek nem feltétlen látják ugyanúgy egymást, mint ahogyan mi őket. Íróként szinte majdnem minden karakter a szívünkhöz nő – még a gonoszak is –, hiszen mi alkottuk meg őket. Ebből adódik, hogy gyakran elfogultan tekintünk rájuk, és így is fogalmazunk.

Fontos szem előtt tartani és átgondolni, hogy milyen az egyes szereplők viszonya egymáshoz, mert ez nagyban befolyásolja, miként kell jellemeznünk őket egymás szemében. Akkor is, ha az a történet E/3-ban íródott, hiszen egy külső narrátor szeme előtt sem csak egy szereplő van jelen. Vegyünk egy három szereplős konkrét példát, melyben az alapszituáció szerint Ginger utálja Emilyt, de Sophia viszont szereti.

Emily haja olyan színű volt, akár a búzakalász a nyári naplementében. Fényesen csillogtak a hosszú szálak, ahogyan a heveny szellő hirtelen belekapott, majd lágyan eldobta őket. Sophia tágra nyílt szemekkel bámulta, hiszen sosem látta még így saját barátnőjét. Mintha egy egész élet telt volna el tavaly nyár óta. Halvány irigység fogta el, amint végignézett a világos bőrön játszó halvány foltokkal ölelt arcán. Ezek a szeplők tavaly nyáron még erős kontrasztot alkottak világoskék szemeivel, most viszont már lágyan simultak bele a vékonyka orrnyeregbe, óvatos derengést varázsolva a ragyogó arcra.

Emily haja olyan volt, mint a tűző nyári napon összeszáradt fűszálak. A szél úgy rendezgette a tincseket ide-oda, mintha madárfészket akart volna készíteni a feje tetejére. Világos bőrén még a lemenő nap meleg fénye sem tudta elrejteni a szeplőket, melyek komisz kis uralkodóként pöffeszkedtek vékonyka orrnyergén. Világoskék tekintete akár egy túl sokszor kimosott fehérnemű.

Ugyanarról az emberről szólt a két jellemzés, nagyjából ugyanazokat tudtuk meg belőlük, mégis merőben különböző érzéseket hagytak maguk után. Sose hagyjuk figyelmen kívül, hogy a szavak érzelmeket keltenek. Míg a pöffeszkedik ellenszenvet vált ki, addig az óvatos derengés pozitív benyomásokat hagy maga után.

4. Múlt, jelen és jövő

Ne feledd, a karaktereidnek – ugyanúgy, mint minden embernek – van múltja, jelene és jövője. A múltja meghatározza, hogy miként látja a jelenben a világot, a jelene pedig meghatározza, hogy hová fog elérni a jövőben. Akármelyikre is koncentrálsz írás során, a másik kettőt sem szabad elfelejteni, hiszen arra kell törekedni, hogy az olvasó úgy viszonyuljon a szereplőkhöz, mint létező emberekhez. Márpedig mindenkinek van múltja, jelene és jövője is.

Egy szereplővel nem csak a jelenben – a cselekmény történése idején – történnek dolgok. A múltban is voltak olyan események, melyek kihatással vannak arra, hogy a jelenben milyen ember. Jó esetben a múltjából vannak más szereplők is, barátok, család és akár ellenség is. Érdemes ezekre kitérni, hogy közelebb kerüljenek a karakterek az olvasókhoz, máskülönben meg mindenki szeret szaftos történeteket hallani/olvasni mások múltjának sötét foltjairól. 🙂

A szereplőd gyakorlatilag akkor születik, mikor megteremted. Elméletileg meg nem…

5. Ballépések és rossz döntések

Akármennyire is szereted a szereplőidet, hagyd őket hibázni. Nincs olyan ember, aki még ne hozott volna meg rossz döntést, vagy nem bánta volna meg valamelyik lépését. Ezektől igazán élő lehet egy karakter. A megbánás és az együttérzés szimpátiát vált ki az olvasóból, és könnyebben tud azonosulni egy-egy szereplőddel, hiszen nagy valószínűséggel az olvasód is hozott már meg rossz döntéseket, és kíváncsi arra, hogy az általad alkotott szereplő, hogyan birkózik meg ennek a súlyával, hogyan dolgozza fel azt.

6. Kérdések, melyek vezetik az írót

Írás közben érdemes néha feltenni néhány kérdést, melyek vezetik a karakterleírások fonalát. Nem kell mindent egyszerre megválaszolni, azonnal, mikor a szereplő színre lép. Van, hogy úgy alakul a cselekmény, hogy bizonyos dolgok előbb – akár a könyv elején – kiderülnek, míg mások sokkal később. Ez elősegíti a karakterfejlődést is. Lehet, hogy amit a regény elején megírtál, a végére már egyáltalán nem is lesz jellemző a szereplőre. Ez nem baj, a változásnak legyen szép íve.

Néhány kérdés a teljesség igénye nélkül, melyeket érdemes feltenni magadnak, mikor kitalálsz egy karaktert:

A fülszöveg egy rövid leírás, melynek az a célja, hogy felkeltse az érdeklődést, behívja az olvasót a történetbe, és ezáltal eladja magát a könyvet. A kifejezés onnan ered, hogy ezeket a fülszövegeket általában a kemény borítót védő papírborítás behajtott részére nyomtatják. Papírborítás híján pedig általában a borító hátoldalán találkozhatunk vele. Az online könyveknél értelemszerűen nem pont ebben a formában létezik, de funkciója és célja ugyanaz. Eladni az adott történetet az olvasónak.

Most öt pontban összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni egy fülszöveg megírása során, különös tekintettel az online megjelenő alkotásokra.

1. Köszöntések, linkek és rövidítések

Az első, és legfontosabb dolog, amit egy online megjelenő történet fülszövegénél figyelembe kell venni, hogy csak megjelenésében különbözik nyomtatott társaitól. Ennek értelmében senki sem szeretne az író által hallgatott Youtube videó linkeket olvasni itt, vagy Facebook bejegyzés jellegű stílusban megírt bevezetővel találkozni, mint például: „Sziasztok! Ez itt a könyvem és ekkor meg itt kezdtem el írni, remélem elolvasod, mert…”. A legtöbb helyen erre van szerzői megjegyzés mező, ahol meg nincs, el kell fogadni, és nem beleerőltetni a fülszövegbe. Nem egy blogot írsz, hanem próbálod eladni a könyvedet egy olvasónak, akit maga a történet érdekel első körben, és nem az, hogy milyen zenéket hallgattál írás közben, vagy melyik hírességnek képzeled el a szereplőidet. Ha érdeklik ezek a dolgok, akkor is csak a történet elolvasása után, és egy külön platformon, adott esetben az író könyvhöz kapcsolt blogján, vagy Facebook oldalán. A hivatkozásokkal teletűzdelt fülszöveg komolytalan, és elveszi a kedvet az olvasástól, ahogyan a szlengben használt rövidítések, mint például vok a vagyok helyett, vagy h a hogy helyett. Tartsd meg ezeket a rövidítéseket Messenger beszélgetésekhez.

2. Téma, olvasóközönség és stílus

A történet írása során valószínűleg már kialakult benned egy kép a célközönségről, és ennek tekintetében fogalmaztad meg a mondanivalódat. Ezt a fülszöveg írása során sem szabad megváltoztatni. A stílus jó, ha megegyezik a történet során használttal. Ha egy négyéveseknek szánt mesét írtál, akkor a fülszöveget nem írhatod meg olyan kifejezésekkel megtűzdelve, amit egyetlen négyéves gyerek sem ért meg, még akkor sem, ha nyilvánvalóan a szülő fogja elolvasni és megvenni a történetet. A szülő ugyanis feltételezi, hogy amit a fülszövegben olvas, olyan lesz a tartalom. Pontosan így működik regényeknél is. Ne hazudj az olvasónak!

3. Hosszúság

A regényt nem itt írod meg. Ez egy belépő a regénybe. Nincs pontos karakterhatár, vagy szóhatár (valahol 180 és 250 szó között szokták meghatározni), de általában azt ajánlják, hogy rövid legyen a fülszöveg. Ennek az ok az, hogy egyrészt grafikailag korlátozott az a terület, amelyen ez megjelenhet, másrészt – és ez az, ami az online történeteket is érinti – senki nem fogja végigolvasni, ha terjedelmes novellát írsz fülszöveg gyanánt. Az olvasó az első pár sorból már rájön, hogy érdekli-e a történet, vagy nem. Ha érdekli, végigolvassa az egész fülszöveget, aztán a könyved, ha nem, az első pár sornál visszateszi a polcra, vagy tovább görget. Ne nyújtsd, mint a rétestésztát! Nem baj, ha kicsit hosszabb, de akkor legyen értelme.

4. Tartalom

Az olvasó szeretne egy rövid, de annál átfogóbb képet kapni arról, hogy mit várhat a történettől. Fontos, hogy valamennyit felvázoljunk az alapszituációból, ismertessük a történet alapjául szolgáló bonyodalmat, de semmiképpen se írjuk le annak feloldását. Ezért a feloldásért olvassák majd el az egészet. Ha minden fontos fordulatot már elmondasz a fülszövegben, két dolog történhet: el sem olvassák, vagy ha elolvassák, csalódással hagyják majd ott a történetet, mert többet vártak. Érdemes tartózkodni a klisés kifejezésektől, mint például a „teljesen átlagos volt egészen addig, míg” vagy „örök szerelem”, vagy az „élete hatalmas fordulatot vett, amikor”. Ezekből már Dunát lehetne rekeszteni, annyi van, hogy egyáltalán nem emelkedik ki tőle a történeted. Miért pont a te regényed olvasásába kezdene bele valaki, ha már hat másik helyen is találkozott ilyesmivel? Még ha erről is van szó, ezeket a momentumokat le lehet írni klisé nélkül is. Élj olyan megfogalmazással, amelyek felcsigázzák az ember kíváncsiságát, rejtélyesek és beindítják a fantáziát. Nem kell mindent az olvasó szájába rágni itt. Sőt! A függővég a fülszövegeknél is működik. Olyan fülszöveget írj, amely alapján te saját magad is elolvasnád a történeted. Érdemes ismertetni a főszereplőt is, persze itt nem hosszas leírásokra kell gondolni, de legalább a neve derüljön ki.

5. Helyesírás, helyesírás, helyesírás

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a rossz helyesírással teljesen elrontható az olvasás élménye. Ez általános igaz. Ha már a fülszöveg is hemzseg a legalapvetőbb hibáktól, az olvasót nem fogja érdekelni, hogy a tartalma alapvetően egész jó lenne. Otthagyja a történetet, mert joggal feltételezi, hogy maga a történet is hasonló minőségben van megírva. Az olvasó egyszerűen csak élvezni szeretné a világot, amit alkottál, de ez képtelenség, ha minden mondatban akad valami, ami kirántja a fantáziából.

Példa fülszövegek:

Egy kissé hosszabb (236 szavas), de jó fülszöveget, és egy rövidebb (128 szavas) és rosszabb fülszöveget állítok most egymással szembe ugyanarról a szituációról, hogy szemléltessem a különbségeket.

Jó:

Lisette egy ideje úgy érezte, követik, éppen ezért elhatározta, hogy orvosi segítséget kér. Biztos volt benne, hogy paranoia, hiszen ki követné őt, a munkájában és magánéletében is unalmas pénzügyi asszisztenst? Nem volt élete. Legalábbis ezt gondolta magáról nap mint nap, ahogyan akkor is ezen agyalt, mikor munkából hazaérve a telefonját bújta egy jó pszichológus után kutatva. Minden olyan volt, mint mindig. Aztán belépett a hálószobájába.

Tekintete hirtelen ide-odasiklott a szobában, valami nyom után kutatva. De mégis milyen nyom után? Mit is keres ő pontosan? Egy rosszul a helyére tett könyvet? Egy gyűrődést az ágyneműn, amit biztosan nem ő hagyott úgy? Vagy egy nyitott ablak miatt megrebbenő függönyt? Minden ugyanúgy volt, mint ahogyan reggel hagyta, kivéve azt az egy ódon lámpát a kis éjjeliszekrényen. Narancssárgás fénye hívogatóan végigkúszott a parkettán egészen a lány lábáig.

A francba is! Biztos vagyok benne, hogy nem hagytam égve! – gondolta, és már mozdulni akart, hogy lekapcsolja, de nem vitték a lábai, és akkor jött rá, hogy a félelem szinte megbénítja. Az alattomos, csontig hatoló félelem, ami hangtalanul bugyborékol az ember bőre alatt egészen addig, míg szépen lassan meg nem emészti minden egyes szervét belülről. Ő aztán biztosan nem hagyta úgy azt az elcseszett lámpát. Az, aki így hagyta, pusztán tudatni akarta vele azt az egyszerű tényt, hogy itt volt. Nem vitt el semmit, nem tett tönkre semmit. Csak itt volt, és bármikor visszajöhet, mikor a kedve úgy tartja.

Hát mégsem paranoiás…

Rossz:

Lisette egy átlagos irodakukac. Minden nap bemegy dolgozni, elvégzi a munkáját, aztán hazamegy. Egy ideje már úgy érzi, hogy valaki mindenhova követi, és figyeli minden lépését. Úgy gondolja, paranoiás. Már orvos bevonását fontolgatja, mikor egy nap hatalmas fordulatot vesz élete, mikor hazaér. Felkapcsolva találja saját kis olvasólámpáját. Félni kezd. Ő bizony biztosan nem hagyta úgy. Emlékezett mindenre, amit reggel csinált, és nem volt közte a lámpa felkapcsolása. De akkor vajon ki tehette, és mi okból? A válaszra csak sokkal később jön rá, mikor már késő. Vagy mégsem? Lisette élete attól a naptól kezdve fenekestül felfordul. A jó és a rossz csap össze színt csempészve silány kis életébe, és közben még talán a szerelem is rátalál.

Az olvasáshoz ajánlom ezt a zenét:

youtube.com/watch?v=nqnkBdExjws

Jah és itt is megtaláltok:

sajatoldal.hu

A történetekben gyakran szereplő idegen tulajdonnevek és közszavak toldalékolása összetett, néhol elég bonyolultnak tűnő feladatnak tűnik, de ha elsajátítunk néhány alapvető szabályt, akkor máris nincs annyira nehéz feladatunk, és egy idő után már ugyanolyan természetesen jön majd a helyes forma, mintha csak egy magyar szót toldalékolnánk.

A magyar helyesírás szabályai elég részletesen közli az erre vonatkozó szabályokat, melyet bárki elolvashat ezen a linken: 12. kiadás

Néhány egyszerű alapszabályt le kell szögezni minden idegen szó toldalékolásánál:

1. Ha az idegen szó utolsó betűje a, e, o vagy ö betűre végződik

Amennyiben az adott szó ezeknek a magánhangzóknak valamelyikére végződik, és a toldalékos formáját megnyújtva ejtjük, úgy írásban is az ékezetes betűvel, azaz á, é, ó vagy ő betűvel írjuk. Pl.: Oslo – Oslóban, Naruto – Narutóval, Emma – Emmát, Draco – Dracóval

2. Ha az idegen szó néma betűre végződik, azaz nem ejtjük

Ebben az esetben mindig kötőjellel fűzzük a magyar toldalékot az adott szóhoz. Pl.: Luke-nak (kiejtésben: Lúk – angol), guillotine-nal (kiejtésben: gijotin – francia)

Van, mikor hasonul a toldalék első betűje, ekkor is kötőjelesen kell csatolni a toldalékot, de a hasonult betűvel együtt. Pl.: George-dzsal (kiejtésben: Dzsordzs – angol), Mike-kal (kiejtésben: Májk – angol)

3. Ha az idegen név olyan betűkapcsolatra végződik, amelyet teljesen másképpen ejtünk, és idegenként hat a magyar írásrendszerben

Ilyen esetekben mindig kötőjellel csatoljuk az adott szóhoz a toldalékot. Pl.: Peugeot (kiejtésben: Pözsó – francia) tárgyraggal pedig Peugeot-t lesz belőle. Vagy Riley (kiejtésben: Rájli – angol) toldalékkal pedig Riley-val.

4. Ha az idegen szó dupla mássalhangzóra végződik

Az ilyen szavakhoz kötőjellel illesztjük a toldalékot abban az esetben, ha a toldalék ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint a dupla mássalhangzóra végződő szó. Pl.: Matt-tel (itt ugye a -vel toldalék v betűje hasonul, és t betű lesz belőle), de Mattnél, vagy Scott-tól, de Scottot

5. -i és -s képzős forma

Több elemű idegen szavak: Amennyiben az idegen név két vagy több elemből áll, úgy kötőjelesen kapcsoljuk hozzá az -i vagy az -s képzőt, és megtartjuk az alapforma szerinti kezdőbetűket. Pl.: New York-i, San Franciscó-i, New Jersey-i

Egyelemű idegen szavak, melyeknek az utolsó betűjét ejtjük: Ebben az esetben ugyan az a helyzet, mint a magyar szavaknál. Kötőjel nélkül csatoljuk az adott szóhoz a képzőt. Pl.: kaliforniai, floridai, michigani, tokiói

Egyelemű idegen szavak, melyek néma betűre, vagy szokatlan betűkapcsolatra végződnek: Ilyenkor mindig kötőjelesen fűzzük a képzőt a szóhoz, amit kis betűvel írunk. Pl.: shakespeare-i

6. Y-ra végződő szavak

Mivel az y betűt általában i-nek ejtjük a szavak végén, ezért kötőjel nélkül csatoljuk a toldalékot az erre a betűre végződő idegen szavaknál. Pl: Harryvel, Marynek

7. Többjegyű idegen betűk

Vannak olyan többjgegyű idegen betűk, amelyekhez kötőjel nélkül csatoljuk a toldalékot.

Példagyűjtemény:

Alex (kiejtésben: Álex – angol): Alexhez, Alexszel, Alexnek, Alexnél, Alexet, Alexben

Charlie: Charlie-hoz, Charlie-val, Charlie-nak, Charlie-nál, Charlie-t, Charlie-ban

Freddie: Freddie-hez, Freddie-vel, Freddie-nek, Freddie-nél, Freddie-t, Freddie-ben

Geroge (kiejtésben: Dzsordzs – angol): George-hoz, George-dzsal, George-nak, George-nál, George-ot, George-ban

James (kiejtésben: Dzsémsz- angol): Jameshez, Jamesszel, Jamesnek, Jamesnél, Jamest, Jamesben

Jamie (kiejtésben: Dzsémi – angol): Jamie-hez, Jamie-vel, Jamie-nek, Jamie-nél, Jamie-t, Jamie-ben

Jesse (kiejtésben: Dzsesszi – angol): Jessehez, Jessevel, Jessenek, Jessenél, Jesset, Jesseben

Jules (kiejtésben: Zsül – francia): Jules-hez, Jules-lel, Jules-nek, Jules-nél, Jules-t, Jules-ben

Joseph (kiejtésben: Dzsozef – angol): Josephhez, Josephfel, Josephnél, Josephet, Josephben

Luke (kiejtésben: Lúk – angol): Luke-hoz, Luke-kal, Luke-nál, Luke-ot, Luke-ban

Sakura (kiejtésben: Szákurá – japán): Sakurához, Sakurával, Sakuránál, Sakurát, Sakurában (Japán nevek esetében létezik a Hepburn-átíráson alapuló átírás. Ebben az esetben: Szákurá, Szákurához, Szákuránál, Szákurát, Szákurában)

Scott (kiejtésben: Szkot – angol): Scotthoz, Scott-tal, Scottnál, Scottot, Scottban

Shaw (kiejtésben: Só – angol): Shaw-hoz, Shaw-val, Shaw-nak, Shaw-t, Shaw-ban

Stacey: Stacey-hez, Stacey-vel, Stacey-nek, Stacey-nél, Stacey-t, Stacie-ben

Matthew: Matthew-hoz, Matthew-val, Matthew-nak, Matthew-nál, Matthew-t, Matthew-ban

Rhodes (kiejtésben: Ródz): Rodeshoz, Rhodeszal, Rhodesnak, Rhodesnál, Rhodesot, Rhodesban

Theodore: Theodore-hoz, Theodore-ral, Theodore-nak, Theodore-nál, Theodore-t, Theodore-ban

Természetesen az itt közzétett bejegyzések is be lettek kötve az értesítésekbe, így amennyiben a kedvenc szerzőitek közzétesznek valamit, arról ugyanúgy kaptok értesítést, mint mikor új tartalmat töltenek fel, vagy hozzászólásokat írnak. Felhívjuk a figyelmetek, hogy ebben az első verzióban még nincs bejelentési lehetőség, de folyamatos felügyelet alatt tartjuk a rendszert, így amennyiben valaki sérti az oldal Felhasználási feltételeit (melyet továbbra is elértek az oldal alján), azt kizárhatjuk az oldalról.

Sok író küzd a cselekmény kitalálásával, vagy a jelenetek megalkotásával, és pont ezért nagyon fontos a megfelelő karakterek kialakítása. Stephen King, Az írásról című könyvében, beszél a karakterek szituációba helyezéséről, hogy meglássuk, mit fognak csinálni. Ez egy jó kis tanács, de előbb meg kell értened a karaktereket annak érdekében, hogy jól el tudj mondani nekünk egy sztorit arról, hogy mit csinálnának a szereplők egy adott szituációban.

Az életrajz készítése a kulcs a történet karaktereinek megértéséhez, és van négy fő terület, amit érdemes figyelembe venni a karakterek megalkotásánál.

Milyen háttérrel rendelkezik az adott karakter? Honnan jött? Mikor elkezded a történeted, a karaktereid egyfajta összegzése azoknak a tapasztalatoknak, amiket életük során megtapasztaltak. Mikor fejleszted a karaktereket, írd ki azokat a dolgokat, amik kapcsán azzá váltak, akik. Mik a legjelentősebb tapasztalataik? A család típusa, amiben felnőttek, a gazdasági helyzetük, amik biztosan kihatottak rájuk.

A kulturális és etnikai hátteret is nagyon fontos átgondolni. Mikor karaktereket hozol létre, ismerni akarod őket, annyira, amennyire csak lehetséges. A legtöbb dolgot, amit eközben felfedezel, nem fogod használni a történetben, de minden apró kis információ a karakterről kihatással lesz a döntéseikre a történetben.

A karakterek hátterének ismerete nagy segítség, mert nem abban a pillanatban fog körvonalazódni, mikor írsz. Már ismerni fogod hol voltak, és amiket átéltek, alakítják a döntéseiket a történetben.

A karakterek formálása olyan érzés kell, hogy legyen, mintha valódi embereket találnál ki. Az igazi embereknek meg van a saját világnézetük, vagy speciális gondolataik a világról. Hihetik azt, hogy egy mindent tudó és mindenkit szerető Isten irányítja a világot, vagy hihetnek egy olyan Isten létezésében is, aki folyton dühös, és folyamatosan arra vár, hogy megbüntessen mindenkit, aki valami rosszat cselekedett. Hihetik, hogy az univerzum csupán véletlen jött létre, vagy hihetnek abban, hogy mindenki végzetét a sors irányítja. Vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem is gondolnak ilyesmikre, de ha nehéz helyzetbe kerülnek, valamilyen választ kapnak az élet néhány nagy kérdésére. A te szereplőd miben hisz?

Az értékrend is szintén nagyon fontos egy karakter megalkotásánál. Mit tart az adott szereplő fontosnak? A család a fontos, vagy esetleg a barátokat helyezi előrébb a családnál? A szereplőd talán abban hisz, hogy a válás borzasztó, vagy talán abban, hogy a házasság valami szörnyű dolog, ami lebéklyózza az embert. Lehetnek önfeláldozóak, vagy saját életüket emelhetik mások élete elé. Bármilyen értékrenddel is bírnak, az kihatással van a történetben hozott döntéseikre.

Mik azok a dolgok, amiket a karakter anélkül csinál, hogy gondolna rá? Mik azok a cselekvések, amiket minden egyes nap megcsinál? Lehet, hogy a karaktered félrenéz, mikor valaki megpróbálja felvenni vele a szemkontaktust. Vagy talán van egy olyan rossz szokása, hogy akkor is hazudik, mikor egyáltalán nem szükséges. Vagy esetleg a karaktered cigizik vagy iszik miután elküldte a gyerekeket a suliba.

A szokások a hitelesség érzetét keltik. Bármilyen szokásuk is van, felbukkannak valahol a történetben. Lehet, hogy a karakterednek van valamilyen negatív szokása, amit még a történet vége előtt fel kell oldani.

Ha a szokások megmutatják, hogy a karaktereid általában mit csinálnak, akkor a motivációk azt mutatják meg, hogy miért csinálják azt, amit csinálnak. Az egyik szereplőd talán nem tud a többi ember szemébe nézni, mert az anyukája régen megütötte őt, ha nem a földet nézte, miközben beszélt hozzá.

Ezek a motivációk gyakran érintik a karakterek háttértapasztalatait, és azt, hogy azok hogyan formálták a szokásaikat és az értékrendjüket. A motivációk talán nem mindig mutatkoznak meg a történetben, de neked pontosan tudnod kell minden egyes pillanatban, hogy a saját karaktered miért teszi azt, amit tesz.

Ha időt töltesz azzal, hogy meghatározd azokat a dolgokat, amikről fentebb beszéltünk, mindenki másnál jobban fogod ismerni a karaktert. Az a jó abban, ha valóban ismered a szereplőket, hogy tudni fogod, mit csinálnának, hogyan reagálnának egy adott szituációban. Egy részletes életrajz könnyen lehet az ötletelés kezdete, hogy mi történjen a történetedben.

Például, ha Carlos nem tud más emberek szemébe nézni a múltjában történt erőszak miatt, amit az anya követett el ellene, de hisz abban, hogy az emberek megsegítése fontos, a történeted körvonalazódhat aköré, hogy Carlos olyan szituációba kényszerül, amiben meg kell mentenie egy nő életét. Miután megmentette, a nő megpróbálja neki megköszönni, de Carlos nem néz a szemébe. A nő elkezd gondolkodni a titokzatos férfin, aki bátornak tűnik, de mégsem tud más szemébe nézni.

A történet millió különböző irányba haladhat tovább innen, de a lényeg, hogy a teljesen megformált karakterek készen állnak arra, hogy megéljenek egy teljes történetet. Csak el kell helyezned a szereplőket bizonyos szituációkban, és rögzítened kell, ami történik.

Ahogy korábban említettük is, folyamatos ellenőrzés alatt tartjuk a játékot, és ezzel kapcsolatban szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy az átmeneti e-mail címmel leadott szavazatok érvénytelenek számítanak (sértik a játékszabályzatunkban is említett tisztességes lebonyolítást), az ilyen címekkel regisztrált felhasználókat pedig töröljük a rendszerből még a szavazás befejezte előtt. Értelemszerűen az ilyen email címmel leadott szavazatok törlődnek!

Tizennégy évesen kezdtem írni. 2006-ban. A fenti idézet az első regényem legelső bekezdése. Fanfiction, a címe pedig Emlékezetvesztés. Újra olvasva a fejezeteket, ha ma kezdenék bele, sok mindent máshogy írnék le, mégsem volt egyetlen perc sem, mikor eszembe jutott volna, hogy újra írom az egészet, mert a benne rejlő hibák építették az írói vénát bennem a legjobban. Na, meg az olvasók visszajelzései. Az évek során nagyon sok történettel próbálkoztam. Voltak rövidebbek és hosszabbak is egyaránt. Volt, amelyiket egyáltalán nem tettem közzé, volt amelyikhez viszont heti szinten írtam a folytatásokat. Volt fanfiction, volt saját szereplős regény is. Kísérleteztem magamon, a szereplőimen és az olvasókon is.

Szóval ez alapján itt van öt hiba, amit írás során vétettem, hátha segít, hogy te ne kövesd el őket:

Mikor fanfictiont ír az ember, bizonyos szempontból könnyebb dolga van, mintha saját szereplőket vonultatna fel. Megspórolhatja a karakterek kitalálását, hiszen azokat már valaki megalkotta úgy, ahogy vannak, nem kell azon törnünk a fejünket, hogy az adott karakterhez vajon jobban illik-e a fekete haj, mint a szőke, vagy esetlegesen hogyan viszonyul egy másik karakterhez. Ezek a már meglévő fizikai és szellemi tulajdonságok viszont gyakran abba a hibába sodorják az írót, ahogy engem is, hogy egyáltalán nincs hangsúly a szereplők körvonalazásán. Feleslegesnek tartjuk leírni, hogy milyen színű a haja, vagy a szeme, mert azt mindenki tudja, ahogyan azt is, hogy mit szeret, és mit nem.

Ezzel viszont olyan eleven részektől fosztjuk meg az olvasót, amire, véleményem szerint, minden történetnek szüksége van. Hiába tudjuk, hogy Kishimoto Sakurájának rózsaszín a haja, és zöld a szeme, akkor is érdemes egy rövidebb leíró részben taglalni ezeket a tulajdonságokat, mert ettől válik elevenné a jelenet. Itt persze nem nyers leírásra kell gondolni, hanem a jelenetbe finoman illeszkedő apró részletekre. Ez természetesen él akkor is, ha saját szereplős regénybe fogunk. Olykor a fejünkben annyira tisztán látjuk a saját karaktereinket, hogy egy rész leírásánál egyáltalán nem koncentrálunk arra, hogy ezt átadjuk az olvasónak is.

Egy több nézőpontos történet során az embernek párhuzamosan kell vinnie több szálat. Általában kettő vagy háromnál nem tanácsosabb többet írni. Ha ennél több szereplő bőrébe kell bújni, széteshet a történet, illetve akaratlanul is hasonlítani kezdenek egymásra a karakterek, és könnyen abba a hibába csúszhatunk, hogy unalmasak lesznek. Az írónak bele kell bújnia az adott karakter agyába, és ezt nehéz megtenni sok szereplő esetén. Az egyik történetem során öt (igen, jól olvasod) ember szemszögéből is megpróbáltam kifejezni magam, aminek az lett az eredménye, hogy egyik nézőpont sem lett rendesen kibontva, összecsapottnak hatottak a részek, és a főszereplők hangsúlya is elveszett. Saját hibámból okulva, azt tanácsolom, hogy előzetesen mérd fel, hogy mennyi szereplő nézőpontjának kibontására van kapacitásod, és ha azt veszed észre valamelyiknél, hogy nem megy az elvonatkoztatás a többitől, akkor meg is érkeztél ahhoz a bizonyos határhoz.

A legtöbben, ahogyan én is, nagyon sokszor úgy kezdtem bele az írásba, hogy volt egy jó ötletem, de csak fejezetről fejezetre gondolkodtam. Nem képzeltem el, hogy mi fog történni a későbbiekben, hagytam, hogy vigyen az áradat. Ez olykor jó, mert ilyenkor is jönnek nagyon jó ötletek, de ha ez az állapot sokáig áll fenn, és elengedjük a gyeplőt, akkor a cselekmény csak úgy vaktában vágtázik majd. Egy jó erős alapból, nagyon sok szerteágazó kis cselekményszál lesz, amelyek elkezdenek teljesen külön életet élni, nem kapcsolódva a fő ághoz. Az olvasó meg csak ide-oda kapkodja majd a fejét, és nem érti majd, hova tart az egész. Egyszerűen elfárad a történet, és nem csak az olvasó, hanem az író is megunja.

Most már úgy indulok neki egy teljesen új történet megírásának, hogy igyekszem már az elején feltenni magamnak néhány kérdést az alap ötlettel és a karaktereimmel kapcsolatban. Milyen utat akarok bejáratni a főszereplőmmel? Milyen jellemfejlődésen kell keresztülmennie a történet végéig? Nem csak a főszereplőnek, hanem mindenkinek. Ki hogyan kapcsolódik a másikhoz, és mikor szükséges belépnie a cselekménybe? Rögtön az elején, vagy csak később? Milyen eredményt akarok elérni a végére? Hol legyen a tetőpont?

Egy hosszú, rengeteg fejezetből álló történet során, magának az írónak is nehéz visszaemlékezni, hogy mi történt korábban. Főleg, ha a fejezetek írása között van, hogy több hónap is eltelik. Ez nem is baj. Nem kell mindent fejben tartani, de jó, ha van egy minimális kis jegyzetünk, amely segít a főbb irányvonalak megtartásában. A Tehetségek iskolája most jár a 98. fejezetnél, én viszont csak a felénél jöttem rá, hogy szükségem van egy segítő jegyzetre, hogy tudjam, milyen szálakat nem varrtam még el, illetve, hogy mi az, amit biztosan nem írhatok. Ugyanis nekem már sikerült a 10. fejezetnél elkövetni az egyik legnagyobb hibát, amit szerintem egy író elkövethet. Óriási logikai bukfencet írtam.

Az alaptörténet szerint a férfi főszereplő egyetlen különleges képességét sem tudta használni a főszereplő női karakteren (amit az előtte lévő fejezetekben nem egyszer ki is emelek), de mikor az megsebesül varázslatos módon meg tudja gyógyítani. Megírtam, közzé tettem, és aztán jöttek az értetlen olvasói visszajelzések teljesen jogosan. De mivel egy online folytatásos regényről beszélünk, nincs visszaszívási lehetőség. Nem mondhatja az író, hogy „Srácok, ezt nagyon elszúrtam. Újra írom azt a részt.” mert az teljesen kiábrándító. Ehelyett jó pár órába telt, mire kiötlöttem azt, amivel a következő fejezetben feloldhatom a logikai bukfencet.

Ezt a kis fejfájást persze elkerülhettem volna, ha jobban odafigyelek, és használok egy minimális jegyzetet.

Lassan tizenkét éve foglalkozom hobbi szinten írással, és ezalatt az idő alatt rengeteg olyan történetet írtam, amelynek végül nem lett befejezése, holott az olvasók várták volna, mert közzé tettem. Nagy hévvel vetettem bele magam újabb és újabb sztorik megírásába, de az idő múlásával rájöttem, hogy maximum kettőt vagyok képes párhuzamosan vinni. Az online regények nagy része nem egyszerre kerül fel a világhálóra, így az olvasók folyamatosan szerethetnek bele egy történetbe, akárcsak egy sorozatnál. Nagy csalódottságot tud okozni az olvasókon felül az író számára is, ha félbe marad egy cselekmény.

Személy szerint, én ilyenkor mindig azt érzem, hogy az olvasóim mellett a karaktereimet is cserbenhagytam.

Jöjjön most három dolog, amiben ezek a regények különböznek nyomtatott társaiktól:

Számomra az egyik leglényegibb különbség ez. Egy online folytatásos regénynél az esetek döntő többségében az író nem akkor tölti fel a fejezeteket valahova, amikor azok már készen vannak, és összeálltak egy teljes egésszé. Gyakran rögtön azután, hogy kész az első fejezet, máris publikálva van valamilyen internetes oldalon, és az olvasók azonnal reagálhatnak rá, amely erős befolyással van a történet menetére. Az írók az olvasók érzelmeire akarnak hatni, és mivel egy online folytatásos regény kapcsán ezeket az impressziókat azonnal megkapják, a történet könnyen alakítható egy-egy megjegyzés nyomán a megfelelő irányba.

Az azonnali visszacsatolás hatalmas löketet adhat egy-egy írónak arra, hogy folytassa az írást, de akár az ellenkezője is megtörténhet, visszavetheti a kezdeti lelkesedést.

A nyomtatott regények esetében megszoktunk egy fix formát, és a legtöbben azt szeretjük, ha egy adott könyv kézbe illik, el tudjuk vinni magunkkal könnyen bárhová, és látjuk, hogy van vége. Mostanában ugyan egyre elterjedtebbek a több ezer oldalas regények, amelyeket már nem túl könnyű kezelni (ilyen például az egyben kiadott King regény, az IT), de általában még mindig van egy felső korlát, amely felett már nehézkes lenne megoldani az összefűzést, vagy azon felül egyszerűen csak kényelmetlenné tenné az olvasást a méret.

Az online folytatásos regénynél viszont nincs semmi ilyesmi. Minden az író belátásán múlik. Egy-egy történet akár évekig is eltarthat, és több száz fejezetesre is nyúlhat. Kicsit hasonlít a sorozatokhoz. Az olvasó itt is bizonyos időközönként kapja meg az újabb és újabb részeket/fejezeteket, és nem biztos, hogy rajta múlik, hogy mikor kezdi el olvasni a következőt, mert azt még lehet, az író meg sem írta. A hátulütője ennek azonban az, hogy gyakran találkozhat az ember olyan történettel, ami valamilyen oknál fogva félbemaradt, és az írója már évek óta nem frissítette, vagy nem is akarja befejezni.

Ebben sajnos az online olvasható regények még mindig hátrányban vannak a nyomtatott társaikkal szemben. Az internet tökéletes hely azok számára, akik még csak most kezdik kipróbálni magukat íróként, vagy éppen már régi motorosok a témában, de nincs pénzük kiadatni egy könyvet, vagy csak egyszerűen nem akarják nyomtatásba adni az elkészült műveiket, de ezek ellenére szeretnék, ha nyilvánosságot kapnának. Az internet szabad felhasználású, jóformán bárki bármit felölthet oda kontrollálhatatlanul. Ebből adódik, hogy rengeteg olyan regény vagy novella keletkezik, amik tartalmilag érdekesek, izgalmasak, a megfogalmazás is jó, viszont lektorálás híján a helyesírás rossz, a formai követelmények pedig hiányosak. Ez jelentősen negatív irányba befolyásolhatja az olvasói élményt.

Egy író jó, ha nem csak azt tartja szem előtt, hogy írt egy történetet, és az minél előbb el kell, hogy jusson az olvasóhoz, hanem azt is figyelembe veszi, hogy az a történet nemcsak a cselekménytől lesz minőségi, hanem a helyesírástól és a formai követelmények betartásától. Ezek szétválaszthatatlanok. Attól, hogy a platform más (nem nyomtatott), attól még törekedhetünk arra a formára. Itt persze nem arról van szó, hogy nem lehet hibát véteni. Mindenki hibázik, de azért jó, ha egy bizonyos szint alá már nem bukik az ember.

Adjuk meg a tiszteletet magunknak, a történetnek és az olvasóknak is azzal, hogy ezekre odafigyelünk, és tanulunk a hibáinkból, vagy fogadjunk fel egy béta olvasót, ha nem vagyunk biztosak magunkban.

Az olvasóknak törődniük kell a karakterrel, amiről olvasnak. Ha több nézőpontot használsz, minden szereplőnek kell, hogy legyen célja. Humort és objektivitást adhatnak a történetnek. Az én szereplőim általában öt percet töltenek a „színpadon”, még akkor is, ha emiatt fel is kell áldoznom egy kis intimitást a főszereplővel. Addig, amíg erős és érdekes karaktert hozol létre, akinek érdemes drukkolni, nem járhatsz rosszul.

Minden külön nézőponttal rendelkező karakternek eltérő hangja kell, hogy legyen, eltérő tulajdonságokkal, nézetekkel, célokkal

Mindenképpen hitelesnek kell maradniuk saját magukhoz a szereplőknek, ami azt jelenti, hogy mint írónak, tudnod kell, hogy pontosan kik is ők. Mindegyiknek meg kell lennie a saját háttértörténetének, és végig kell haladniuk a saját kis útjukon, amivel a főszereplőt segítik. Például én szeretem a fiatalabb karaktereket a regényeimben. Ez az egyik módja annak, hogy fiatalabb olvasókat is megnyerj magadnak, és fiatalosabb világnézetet biztosíts a történetnek. Ha nincsenek körülötted tinédzserek, akkor végezz kisebb kutatást, hogy megragadd a perspektívájukat. Ellenkező esetben az olvasók elvesztik az érdeklődésüket, elbizonytalanodnak, és felületesen olvassák el ezeket a részeket, hogy minél előbb egy érdekesebb nézőponthoz érjenek – vagy ami rosszabb, abbahagyják a könyv olvasását.

Nem csak azért, mert ez segít megakadályozni, hogy az olvasó összezavarodjon, hanem azért is mert így nagyobb eséllyel fognak kötődni egy-egy karakterhez. Fenntarthatod a figyelmet azzal is, ha valamilyen szívszorító eseményben hagyod a karaktert, lehetőleg valami sorsfordító élethelyzetben, mielőtt a következő részre lépsz – így az olvasó buzgón tudni akarja majd, hogy mi fog történni legközelebb. Mindig emlékezz azonban arra, hogy minden egyes jelenet, nem számít melyik nézőpontban vagy éppen, előrébb kell, hogy vigye a történetet, és valamilyen értelmes módon kapcsolódnia kell a többi nézőponthoz.

A karakterek saját cselekményének íve előre kell, hogy lendítse a fő konfliktust

Bár minden karakternek meg van a saját problémája, félelmei, és vágyai, minden cselekményvonalnak valamilyen módon össze kell fonódnia a főszereplő fő konfliktusának feloldásával. Ellenkező esetben nem tudod a több nézőpontot egy regénnyé alakítani. Átfedésnek kell lennie, még ha a végkifejlett nem is kielégítő minden karakter számára (például: valaki, aki börtönben végzi).

Melyik nézőpont fogja a legtöbbet hozzáadni a jelenethez? Írd meg, vagy körvonalazd a jelenetet több mint egy karakter nézőpontjából mielőtt eldöntenéd, hogy melyiket akarod használni. Mikor felfeded a sorozatgyilkos kilétét, a jelenet sokkal érdekesebb, ha a magánnyomozó szemszögéből van elmondva, akinek az egész karrierje az eltűnt gyermektől függ? Vagy akkor, mikor a feszültség és a bizonytalanság a tetőfokára hág, amikor az új skizofrén haverja bukkan rá az őrültre néhány órával korábban?

Egy több nézőpontra épülő történetet írni bonyolult lehet, de ha időt szánsz arra, hogy érdekes karaktereket alakíts ki, mondjuk csinálsz egy kis előtervezést mielőtt írni kezded a jeleneteket, és minden nézőpontban olyan helyzetben hagyod a karaktereket, hogy az olvasó izgulhasson értük, akkor egy izgalmas utazásra viheted őket.