Az ilyen esetekben annyi különbözteti meg az ilyen mondatokat, hogy egészen egyszerűen dőlttel szedik a gondolatban elhangzó mondatot.
A hangja lágy volt, de kiérződött belőle a szemrehányás: bőven vannak emberek ebben az országban, akik valóban betegek, és élni akarnak. Elveszi tőlük az időnket. – Nyomodban vagyok, Mark Edwards
Carys lepillant Lajkára, akit az űrmitológia egyik legjelesebb szereplője után nevezett el, és nem tudja magát rászánni a válaszra. Az űr valóban mindenkit megváltoztat. Carys még nem merte ebből a perspektívából szemügyre venni önmagát. – 90 perc, Katie Khan
Ebben az esetben is dőlttel szedik a gondolatokat, azonban itt tagmondatként, vesszővel van leválasztva. Ez az egyik leggyakoribb eset.
– Gyönyörű hely – mondta lelkesen Ullman. – Tulajdonképpen élvezem is, ha dicsekedhetek vele. Azt meghiszem, gondolta Wendy. – A ragyogás, Stephen King
Ez a lány indulatos természet, gondolta Dan. – Álom doktor, Stephen King
Mi a jó franc történhetett ezzel a Fischerrel?, tűnődtem, miközben a következő lapért nyúltam. – A hasadék, Jozef Karika
Nem vagyok már gyerek, gondolom. Nincs szükségem a helyeslésére. – Ismerősnek jelölt, Laura Marshall
Arra gondolt: Ha iszom, a Panoráma győz. Még akkor is, ha a kazán felrobbanása után porig égett. – Álom Doktor, Stephen King
Csak erre tudok gondolni: A gyönyörű fogaid! – Girl in Pieces, Kathleen Glasgow
Mert újra és újra ugyanaz a gondolat kering a fejemben: Hiányzik anyu. Hiányzik anyu. Annyira hiányzik! – Utóirat: Még mindig szeretlek, Jenny Han
Fontos észben tartani ebben az esetben, hogy a magyar helyesírás szabályainak megfelelően, a kezdő idézőjel alul helyezkedik el, míg a berekesztő felül.
„A világom” – ismételte magában a szót. – Tűzharc, Karen Traviss
Ó, Leonard – gondolom magamban. Nyakig ülök a zűrben. – Girl in Pieces, Kathleen Glasgow
– Nem voltunk – felelte Thane. De nem csak róla van szó – tette hozzá magában. – Elveszett csillagok, Claudia Gray
Igekötők
A legtöbbször használt igekötők: abba, agyon, alá, át, be, bele, benn, egybe, el, ellen, elő, előre, fel v. föl, félbe, félre, felül v. fölül, fenn v. fönn, hátra, haza, helyre, hozzá, ide, keresztül, ketté, ki, körül, közbe, közre, külön, le, meg, mellé, neki, oda, össze, rá, rajta, széjjel, szembe, szerte, szét, tele, tova, tovább, tönkre, túl, újjá, újra, utána, végbe, végig, vissza stb.
Ha az igekötő az ige előtt áll
A legegyszerűbb eset. Ha az igekötő a saját igéje előtt áll, akkor egybeírjuk vele. Azért írom, hogy saját igéje előtt, mert előfordulhatnak olyan szituációk, mikor az igekötő és a hozzá tartozó ige közé beékelődik még egy szó, ami lehet egy másik ige is. Példák arra, mikor egybeírjuk: fel+kel=felkel, át+irányít=átirányít, le+ad=lead, meg+fogalmaz=megfogalmaz, fel+ül=felül, hozzá+tartozik=hozzátartozik, vissza+kér=visszakér, közbe+szól=közbeszól stb.
Ha az igekötő az ige után áll
Ha az igekötő a saját igéje után áll, akkor külön írjuk tőle. Például: mondta ki, kérdezte meg, árulta el, ült le, fogta meg, törte el, ámul el, fejel meg stb.
Igekötők és az igék közé ékelődő szavak
Az igekötő és a hozzá tartozó ige (vagy igenév) közé gyakran egy harmadik szó ékelődik be, ami gyakran lehet egy másik ige is, így gyakori hiba, hogy nem a megfelelő igéhez kapcsolják az igekötőt. Ezekben az esetekben gyakran van szó segédigékről, például: el kell mennem (rossz: elkell mennem).
A magyar segédigéket gyakran szokás elintézni annyival, hogy kettő van belőlük, mégpedig a fog és a volna, valamint ezeknek a különböző alakjai. Ennél kicsit bonyolultabb a helyzet, amit most nem elemeznénk (akit érdekel bővebben, itt talál egy részletes értekezést a témában), de itt egy viszonylag bővebb lista olyan igékről, amelyek segédige szerepet tölthetnek be bizonyos mondatokban: akar, bír, fog, kell/kellene, kezd, kíván, lehet, mer, óhajt, szándékozik, szeretne, szokott, talál, tetszik, tud.
Ezekben az esetekben mind a három szót külön írjuk. Példák a fentebbi lista alapján: meg akarja nézni, el bírja intézni, fel kell állni, át kezd alakulni, meg kívánja nézni, el lehet küldeni, el mer csenni, át óhajt hajtani, fel szándékozik venni, el szeretne menni, ide szokott járni stb.
Ha az igekötőnek tűnő szó valójában nem is igekötő
Van néhány olyan eset is, mikor azt gondolhatjuk, hogy az adott szó igekötő, közben pedig egyáltalán nem igekötő szerepe van mondatban, hanem határozószó. Például: melléáll=kiáll valakiért / mellé áll=odaáll valaki mellé, ráhagyatkozik=az érzéseire támaszkodik / rá hagyatkozik = valaki másra hagyatkozik, körbeállnak=emberek körbeállnak valakit / körbe állnak=kör alakba állnak, hozzátartozik=valaminek a része / hozzá tartozik=valamihez kapcsolódik stb.
A magyar helyesírás szabályainak vonatkozó részét itt érheted el: Link
Az összetett mondatok tagmondatainak határára mindig vesszőt kell rakni, akkor is ha van kötőszó, és akkor is ha nincs. Leggyakrabban ez utóbbi okoz fejtörést az íróknak. Nézzünk néhány példát arra, mikor nem tesszük ki a kötőszót:
Ez egy rejtett tárgyas szerkezet: Julcsi elmondta (azt, hogy) nem akarja megcsinálni a feladatot. Nem tettük ki a kötőszót, de attól a vessző ugyanúgy kell a tagmondatok határára.
Néhány hasonló példa:
Árulkodó lehet még az ilyen mondatok felismerésében, ha több alany és állítmány is szerepel benne. Ilyenkor az iskolában megtanult módon lehet elemezni a mondatot, és rájöhetünk a vessző helyére. Például:
Kötőszóval persze könnyebb megállapítani a tagmondatok határát. Például:
Vannak helyzetek, mikor többszörösen összetett mondatokban mindkét verzió előfordul:
A mint elé akkor kell vesszőt rakni, ha az hasonlítást jelöl. Például:
A mint elé viszont nem kell vesszőt rakni, ha állapothatározó szerepet tölt be, vagy tartalmi erősítést fejez ki. Például:
Az állapothatározóról emiatt fontos tudni, hogy kifejezheti azt is, hogy az adott személy (vagy dolog), milyen minőségben szerepel.
A mondat elején vagy végén álló megszólítás esetében a megszólítást vesszővel választjuk el a mondat többi részétől. Például:
Ugyanez a helyzet, ha a megszólítás a mondatba ékelődik, ebben az esetben a megszólítás előtt és után is ki kell tenni a vesszőt. Például:
Erről bővebben az A magyar helyesírás szabályai 255. és 256. bekezdésében olvashattok.
Ha vagy kötőszó tagmondatot vezet be, akkor mindig vesszőt kell rakni elé. Például:
Akkor nem kell vesszőt rakni, ha a vagy kötőszó azonos mondatrészeket kapcsol össze. Például:
Az egyik legrettegettebb kötőszó. Az és kapcsán nagyon sok kétely merül fel. Gyakran támad az a téves felvetés, hogy az és kötőszó elé mindig kell vessző. Nem. Az és elé nem minden esetben rakunk vesszőt.
Ha azonos szerepű mondatrészek között van az és kötőszó (ugyanez vonatkozik a s, meg és vagy kötőszóra is), akkor nem kell elé vesszőt rakni. Például.:
Ha tagmondatok határán áll az és kötőszó, akkor mindig ki kell tenni elé a vesszőt. Például.:
„Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a szomszédomat kereste. A polgármesternek, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek.”
Ha a tagmondat közbeékelődése miatt – vagy bármi más okból – két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt. Például:
Négy mondatvégi írásjelet különböztetünk meg:
Formai szempontból nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a mondatvégi írásjelek mindig a mondat utolsó szavának az utolsó betűjéhez tapadnak, tehát elé nem teszünk szóközt, utána viszont igen. Csak ezután kezdünk új mondatot. Például:
Az egyszerű kijelentő mondat végére pontot kell tenni. A kijelentő mondattal általában közlünk vagy megállapítunk valamit, hanghordozásban nyugodt jellege van, általában semmilyen érzelmi többletet nem jelöl.
Az egyszerű kérdő mondat végére kérdőjelet kell tenni. Ahogyan az a nevében is van, alapvetően kérdezésre használjuk.
A felkiáltójel tekintetében már kicsit bonyolultabb a helyzet. Felkiáltójelet kell tennünk a felkiáltó, az óhajtó és a felszólító mondat végére is. Írás során ezt a legkönnyebb elvéteni. Sokszor találkozhatunk olyan esettel, ahol nem lenne indokolt a felkiáltójel, az író mégis azt tesz minden második mondat végére, amitől úgy tűnik az olvasónak, mintha az adott karakter mindig túlfűtött érzelmi állapotban lenne, pedig nem ez a cél.
A felkiáltójelet érdemes a szövegkörnyezetben is megtámogatni, hogy az olvasó számára egyértelműen kiderüljön, hogy miért van alkalmazva, az adott szereplő pontosan milyen kontextusban is mondja azt, amit. Például:
A három pont mindig egy befejezetlen, félbeszakított gondolatot jelöl. Ha nem ebben az értelemben használja egy író, az gyakran vezet félreértésekhez. Ez is gyakran okoz galibát, mikor egy befejezett (hiányérzetet ki nem váltó) mondat végén látjuk.
Példa helyes használatra:
– Talán ő elvezet minket a… Nem. Úgy sem segítene.
A mellérendelő összetett mondatok esetében a tagmondatok egyenrangúak, tartalmi és logikai összefüggés van közöttük. Fajátját tekintve lehetnek kapcsolatosak, ellentétesek, választók, következtetők és magyarázók. Mellérendelő összetett mondatok esetében mindig az utolsó tagmondat szerinti mondatvégi írásjelet helyezzük ki.
Alárendelő összetett mondatok esetében viszont a főmondatnak megfelelő írásjelet kell a mondat végére kitenni. Az alárendelő összetett mondatokat általában arról ismerjük meg, hogy a mellékmondat a főmondat valamelyik részét fejti ki, de előfordul az is, hogy saját jelentéstartammal rendelkezik.
Az írásjelek halmozása kényes téma, melynek elején annyit leszögezhetünk, hogy kettőnél több mondatvégi írásjelet nem nagyon érdemes használni. A magyar helyesírás szabályaiban találunk példát három felkiáltójeles használatra is, azonban ennél többet már tényleg nem ajánlunk. Gyakran találkozni „Jézusom!!!!!!!!” vagy „Miért tetted ezt!!????” jellegű mondatokkal, ezek azon felül, hogy nem szépek, semmi funkciójuk, és úgy tűnik, mintha a szereplő folyamatosan kiabálna. Az öt felkiáltójel nem ér többet annál, mintha kettőt írnál. Az érzelmi többletet már a két felkiáltójel is jól érzékelteti, ezen felül a szövegkörnyezetből is tud az olvasó követleztetni arra, hogy az adott karakter éppen milyen érzelmi állapotban van.
Amennyiben felkiáltásunkhoz vagy felszólításunkhoz kérdő hangsúlyt szeretnénk társítani, halmozhatunk kétféle mondatvégi írásjelet is, mint például a kérdőjel és a felkiáltójel (?!), viszont a pontot egyetlen másik mondatvégi írásjellel sem szabad halmozni.
Ajánlott használat:
– Én aztán be nem megyek oda – jelentette ki Jane, miközben végigfutott rajta a borzongás.
– Gyere már! Most mi bajunk lehet?! – unszolta Kate, miközben tett egy lépést a barlang bejárata felé.
– Megőrültél?? – rémült meg Jane, mikor látta, hogy barna hajú barátnője megindul.
A karakterkészítés nem egyszerű feladat. A jó írók által létrehozott szereplők igazán összetettek, az olvasó szinte el is felejti, hogy ezek az emberek nem is léteznek a valóságban. A karakterek megismertetésére nincsenek elfogadott szabályok, minden írónak meg van a saját bevált módszere, viszont van néhány szempont, melyek mentén sokkal könnyebbé válhat ez a folyamat. Ezekből igyekeztünk most összeszedni néhányat.
Az első és egyben legáltalánosabb módja a karakterek ábrázolásnak a jellemzők felsorolása. Milyen hosszú és színű a haja az adott szereplőnek, milyen a szeme, magas vagy alacsony, milyen színű a bőre, milyen a testalkata? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekre fontos válaszolni a történet során, mert nagyon jól vezetik az olvasó fantáziáját, viszont nagyon sokan abba a hibába esnek, hogy csakis ezekre a külső jellemzőkre támaszkodnak egy-egy karakterábrázolás során, pedig nem csak a külső jegyek határoznak meg minket, embereket. Az hogy jó kedélyű és kedves valaki, ugyanolyan fontos, mint az, hogy szőke a haja vagy barna.
Technikailag érdemes odafigyelni arra, hogyha egy szereplőt meg akarunk ismertetni az olvasóval, annak nem csak az az egy módja van, hogy egy igazán hosszú mondatba sűrítve felsoroljuk, hogy miként néz ki, és milyen személyisége van. Például: Jane szőke hajú, barna szemű, általában mosolygós lány. A bőre világos, és nagyjából százhatvan centi magas. Egészen vékony, akár egy nádszál. Kék, virágos ruhát visel.
Most egy rendőrségi személyleírást írsz, vagy megpróbálsz életet lehelni a karakteredbe?
A karakter leírását érdemes a szituációba helyezni, és ha több szereplő is a színen van, akkor akár az ő szájukba is bele lehet adni néhány jellemzőt. A leírás simuljon bele a cselekménybe, és sose legyen olyan hatása, mintha egy rossz újságcikkből vágták volna ki. Például: Jane halálra vált arccal bámult vissza rám. Amúgy is sápatag arca most hamuszürkévé vált döbbenetében, melyre világoskék ruhája csak ráerősített. Hirtelen olyan lett, akár egy szellem. Szótlanul állt előttem, barna tekintete pedig egészen elsötétült, ahogy döbbenete szépen lassan dühbe fordult át. Úgy éreztem, hogy mindjárt rám ront, és szinte megremegtem félelmemben, ami nevetségesen hatott törékeny, alacsony termetéhez mérten. Szőke hajából egy tincset az arcába fújt a hirtelen feltámadó szellő, és ettől – alapvetően mosolygós arca – kiábrándítóan vészjóslónak hatott.
Mindkét leírásból megtudtuk, hogy Jane szőke, barna szemű, alacsony, vékony és kék ruhát visel. Viszont míg az első tényleg úgy hat, mint egy rendőrségi felhívás, addig a másik egy valódi regény részletének tűnik, és érzelmeket vált ki az olvasóból.
Megfelelő motiváció nélkül a szereplő csak úgy lóg a levegőben. Az olvasó nem érti, hogy mi miért történik a karakterrel, a döntéseit mi határozza meg, és úgy általában merre tart a történet, és hol helyezkedik el ebben maga a szereplő. A megfelelő motiváció kiválasztása és körvonalazása nagyon fontos nem csak a karakterjellemzés szempontjából, hanem a cselekmény szempontjából is. Hiszen ez a kettő szorosan összefonódik.
Minden egyes fontos döntés mögött ott kell lennie a motivációnak, és ennek mindig logikusnak kell lennie a szereplő szempontjából. Még ha az olvasó nem is ért vele egyet, a végére mindig legyen egyértelmű a számára, ha a karakter helyébe képzeli magát, hogy milyen okból hozta meg az adott döntést.
A karakterek különbözőségéből adódóan oda kell figyelnünk arra, hogy az általunk mozgatott karakterek nem feltétlen látják ugyanúgy egymást, mint ahogyan mi őket. Íróként szinte majdnem minden karakter a szívünkhöz nő – még a gonoszak is –, hiszen mi alkottuk meg őket. Ebből adódik, hogy gyakran elfogultan tekintünk rájuk, és így is fogalmazunk.
Fontos szem előtt tartani és átgondolni, hogy milyen az egyes szereplők viszonya egymáshoz, mert ez nagyban befolyásolja, miként kell jellemeznünk őket egymás szemében. Akkor is, ha az a történet E/3-ban íródott, hiszen egy külső narrátor szeme előtt sem csak egy szereplő van jelen. Vegyünk egy három szereplős konkrét példát, melyben az alapszituáció szerint Ginger utálja Emilyt, de Sophia viszont szereti.
Sophia szemszöge:
Emily haja olyan színű volt, akár a búzakalász a nyári naplementében. Fényesen csillogtak a hosszú szálak, ahogyan a heveny szellő hirtelen belekapott, majd lágyan eldobta őket. Sophia tágra nyílt szemekkel bámulta, hiszen sosem látta még így saját barátnőjét. Mintha egy egész élet telt volna el tavaly nyár óta. Halvány irigység fogta el, amint végignézett a világos bőrön játszó halvány foltokkal ölelt arcán. Ezek a szeplők tavaly nyáron még erős kontrasztot alkottak világoskék szemeivel, most viszont már lágyan simultak bele a vékonyka orrnyeregbe, óvatos derengést varázsolva a ragyogó arcra.
Ginger szemszöge:
Emily haja olyan volt, mint a tűző nyári napon összeszáradt fűszálak. A szél úgy rendezgette a tincseket ide-oda, mintha madárfészket akart volna készíteni a feje tetejére. Világos bőrén még a lemenő nap meleg fénye sem tudta elrejteni a szeplőket, melyek komisz kis uralkodóként pöffeszkedtek vékonyka orrnyergén. Világoskék tekintete akár egy túl sokszor kimosott fehérnemű.
Ugyanarról az emberről szólt a két jellemzés, nagyjából ugyanazokat tudtuk meg belőlük, mégis merőben különböző érzéseket hagytak maguk után. Sose hagyjuk figyelmen kívül, hogy a szavak érzelmeket keltenek. Míg a pöffeszkedik ellenszenvet vált ki, addig az óvatos derengés pozitív benyomásokat hagy maga után.
Ne feledd, a karaktereidnek – ugyanúgy, mint minden embernek – van múltja, jelene és jövője. A múltja meghatározza, hogy miként látja a jelenben a világot, a jelene pedig meghatározza, hogy hová fog elérni a jövőben. Akármelyikre is koncentrálsz írás során, a másik kettőt sem szabad elfelejteni, hiszen arra kell törekedni, hogy az olvasó úgy viszonyuljon a szereplőkhöz, mint létező emberekhez. Márpedig mindenkinek van múltja, jelene és jövője is.
Egy szereplővel nem csak a jelenben – a cselekmény történése idején – történnek dolgok. A múltban is voltak olyan események, melyek kihatással vannak arra, hogy a jelenben milyen ember. Jó esetben a múltjából vannak más szereplők is, barátok, család és akár ellenség is. Érdemes ezekre kitérni, hogy közelebb kerüljenek a karakterek az olvasókhoz, máskülönben meg mindenki szeret szaftos történeteket hallani/olvasni mások múltjának sötét foltjairól. 🙂
A szereplőd gyakorlatilag akkor születik, mikor megteremted. Elméletileg meg nem…
Akármennyire is szereted a szereplőidet, hagyd őket hibázni. Nincs olyan ember, aki még ne hozott volna meg rossz döntést, vagy nem bánta volna meg valamelyik lépését. Ezektől igazán élő lehet egy karakter. A megbánás és az együttérzés szimpátiát vált ki az olvasóból, és könnyebben tud azonosulni egy-egy szereplőddel, hiszen nagy valószínűséggel az olvasód is hozott már meg rossz döntéseket, és kíváncsi arra, hogy az általad alkotott szereplő, hogyan birkózik meg ennek a súlyával, hogyan dolgozza fel azt.
Írás közben érdemes néha feltenni néhány kérdést, melyek vezetik a karakterleírások fonalát. Nem kell mindent egyszerre megválaszolni, azonnal, mikor a szereplő színre lép. Van, hogy úgy alakul a cselekmény, hogy bizonyos dolgok előbb – akár a könyv elején – kiderülnek, míg mások sokkal később. Ez elősegíti a karakterfejlődést is. Lehet, hogy amit a regény elején megírtál, a végére már egyáltalán nem is lesz jellemző a szereplőre. Ez nem baj, a változásnak legyen szép íve.
Néhány kérdés a teljesség igénye nélkül, melyeket érdemes feltenni magadnak, mikor kitalálsz egy karaktert:
Írás során sose feledd, hogy a karaktereidnek élnie kell! 🙂
A fülszöveg egy rövid leírás, melynek az a célja, hogy felkeltse az érdeklődést, behívja az olvasót a történetbe, és ezáltal eladja magát a könyvet. A kifejezés onnan ered, hogy ezeket a fülszövegeket általában a kemény borítót védő papírborítás behajtott részére nyomtatják. Papírborítás híján pedig általában a borító hátoldalán találkozhatunk vele. Az online könyveknél értelemszerűen nem pont ebben a formában létezik, de funkciója és célja ugyanaz. Eladni az adott történetet az olvasónak.
Most öt pontban összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni egy fülszöveg megírása során, különös tekintettel az online megjelenő alkotásokra.
Az első, és legfontosabb dolog, amit egy online megjelenő történet fülszövegénél figyelembe kell venni, hogy csak megjelenésében különbözik nyomtatott társaitól. Ennek értelmében senki sem szeretne az író által hallgatott Youtube videó linkeket olvasni itt, vagy Facebook bejegyzés jellegű stílusban megírt bevezetővel találkozni, mint például: „Sziasztok! Ez itt a könyvem és ekkor meg itt kezdtem el írni, remélem elolvasod, mert…”. A legtöbb helyen erre van szerzői megjegyzés mező, ahol meg nincs, el kell fogadni, és nem beleerőltetni a fülszövegbe. Nem egy blogot írsz, hanem próbálod eladni a könyvedet egy olvasónak, akit maga a történet érdekel első körben, és nem az, hogy milyen zenéket hallgattál írás közben, vagy melyik hírességnek képzeled el a szereplőidet. Ha érdeklik ezek a dolgok, akkor is csak a történet elolvasása után, és egy külön platformon, adott esetben az író könyvhöz kapcsolt blogján, vagy Facebook oldalán. A hivatkozásokkal teletűzdelt fülszöveg komolytalan, és elveszi a kedvet az olvasástól, ahogyan a szlengben használt rövidítések, mint például vok a vagyok helyett, vagy h a hogy helyett. Tartsd meg ezeket a rövidítéseket Messenger beszélgetésekhez.
A történet írása során valószínűleg már kialakult benned egy kép a célközönségről, és ennek tekintetében fogalmaztad meg a mondanivalódat. Ezt a fülszöveg írása során sem szabad megváltoztatni. A stílus jó, ha megegyezik a történet során használttal. Ha egy négyéveseknek szánt mesét írtál, akkor a fülszöveget nem írhatod meg olyan kifejezésekkel megtűzdelve, amit egyetlen négyéves gyerek sem ért meg, még akkor sem, ha nyilvánvalóan a szülő fogja elolvasni és megvenni a történetet. A szülő ugyanis feltételezi, hogy amit a fülszövegben olvas, olyan lesz a tartalom. Pontosan így működik regényeknél is. Ne hazudj az olvasónak!
A regényt nem itt írod meg. Ez egy belépő a regénybe. Nincs pontos karakterhatár, vagy szóhatár (valahol 180 és 250 szó között szokták meghatározni), de általában azt ajánlják, hogy rövid legyen a fülszöveg. Ennek az ok az, hogy egyrészt grafikailag korlátozott az a terület, amelyen ez megjelenhet, másrészt – és ez az, ami az online történeteket is érinti – senki nem fogja végigolvasni, ha terjedelmes novellát írsz fülszöveg gyanánt. Az olvasó az első pár sorból már rájön, hogy érdekli-e a történet, vagy nem. Ha érdekli, végigolvassa az egész fülszöveget, aztán a könyved, ha nem, az első pár sornál visszateszi a polcra, vagy tovább görget. Ne nyújtsd, mint a rétestésztát! Nem baj, ha kicsit hosszabb, de akkor legyen értelme.
Az olvasó szeretne egy rövid, de annál átfogóbb képet kapni arról, hogy mit várhat a történettől. Fontos, hogy valamennyit felvázoljunk az alapszituációból, ismertessük a történet alapjául szolgáló bonyodalmat, de semmiképpen se írjuk le annak feloldását. Ezért a feloldásért olvassák majd el az egészet. Ha minden fontos fordulatot már elmondasz a fülszövegben, két dolog történhet: el sem olvassák, vagy ha elolvassák, csalódással hagyják majd ott a történetet, mert többet vártak. Érdemes tartózkodni a klisés kifejezésektől, mint például a „teljesen átlagos volt egészen addig, míg” vagy „örök szerelem”, vagy az „élete hatalmas fordulatot vett, amikor”. Ezekből már Dunát lehetne rekeszteni, annyi van, hogy egyáltalán nem emelkedik ki tőle a történeted. Miért pont a te regényed olvasásába kezdene bele valaki, ha már hat másik helyen is találkozott ilyesmivel? Még ha erről is van szó, ezeket a momentumokat le lehet írni klisé nélkül is. Élj olyan megfogalmazással, amelyek felcsigázzák az ember kíváncsiságát, rejtélyesek és beindítják a fantáziát. Nem kell mindent az olvasó szájába rágni itt. Sőt! A függővég a fülszövegeknél is működik. Olyan fülszöveget írj, amely alapján te saját magad is elolvasnád a történeted. Érdemes ismertetni a főszereplőt is, persze itt nem hosszas leírásokra kell gondolni, de legalább a neve derüljön ki.
Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a rossz helyesírással teljesen elrontható az olvasás élménye. Ez általános igaz. Ha már a fülszöveg is hemzseg a legalapvetőbb hibáktól, az olvasót nem fogja érdekelni, hogy a tartalma alapvetően egész jó lenne. Otthagyja a történetet, mert joggal feltételezi, hogy maga a történet is hasonló minőségben van megírva. Az olvasó egyszerűen csak élvezni szeretné a világot, amit alkottál, de ez képtelenség, ha minden mondatban akad valami, ami kirántja a fantáziából.
Egy kissé hosszabb (236 szavas), de jó fülszöveget, és egy rövidebb (128 szavas) és rosszabb fülszöveget állítok most egymással szembe ugyanarról a szituációról, hogy szemléltessem a különbségeket.
Jó:
Lisette egy ideje úgy érezte, követik, éppen ezért elhatározta, hogy orvosi segítséget kér. Biztos volt benne, hogy paranoia, hiszen ki követné őt, a munkájában és magánéletében is unalmas pénzügyi asszisztenst? Nem volt élete. Legalábbis ezt gondolta magáról nap mint nap, ahogyan akkor is ezen agyalt, mikor munkából hazaérve a telefonját bújta egy jó pszichológus után kutatva. Minden olyan volt, mint mindig. Aztán belépett a hálószobájába.
Tekintete hirtelen ide-odasiklott a szobában, valami nyom után kutatva. De mégis milyen nyom után? Mit is keres ő pontosan? Egy rosszul a helyére tett könyvet? Egy gyűrődést az ágyneműn, amit biztosan nem ő hagyott úgy? Vagy egy nyitott ablak miatt megrebbenő függönyt? Minden ugyanúgy volt, mint ahogyan reggel hagyta, kivéve azt az egy ódon lámpát a kis éjjeliszekrényen. Narancssárgás fénye hívogatóan végigkúszott a parkettán egészen a lány lábáig.
A francba is! Biztos vagyok benne, hogy nem hagytam égve! – gondolta, és már mozdulni akart, hogy lekapcsolja, de nem vitték a lábai, és akkor jött rá, hogy a félelem szinte megbénítja. Az alattomos, csontig hatoló félelem, ami hangtalanul bugyborékol az ember bőre alatt egészen addig, míg szépen lassan meg nem emészti minden egyes szervét belülről. Ő aztán biztosan nem hagyta úgy azt az elcseszett lámpát. Az, aki így hagyta, pusztán tudatni akarta vele azt az egyszerű tényt, hogy itt volt. Nem vitt el semmit, nem tett tönkre semmit. Csak itt volt, és bármikor visszajöhet, mikor a kedve úgy tartja.
Hát mégsem paranoiás…
Rossz:
Lisette egy átlagos irodakukac. Minden nap bemegy dolgozni, elvégzi a munkáját, aztán hazamegy. Egy ideje már úgy érzi, hogy valaki mindenhova követi, és figyeli minden lépését. Úgy gondolja, paranoiás. Már orvos bevonását fontolgatja, mikor egy nap hatalmas fordulatot vesz élete, mikor hazaér. Felkapcsolva találja saját kis olvasólámpáját. Félni kezd. Ő bizony biztosan nem hagyta úgy. Emlékezett mindenre, amit reggel csinált, és nem volt közte a lámpa felkapcsolása. De akkor vajon ki tehette, és mi okból? A válaszra csak sokkal később jön rá, mikor már késő. Vagy mégsem? Lisette élete attól a naptól kezdve fenekestül felfordul. A jó és a rossz csap össze színt csempészve silány kis életébe, és közben még talán a szerelem is rátalál.
Az olvasáshoz ajánlom ezt a zenét:
youtube.com/watch?v=nqnkBdExjws
Jah és itt is megtaláltok:
sajatoldal.hu
Melyik alapján kezdenél olvasásba? 🙂
Az adminrendszer azért működik az oldalon, hogy a feltöltött tartalmak moderáláson essenek át, ezáltal segítsen az íróknak rálelni saját helyesírási hibáikra, illetve, hogy az oldalra ne kerülhessenek fel a magyar helyesírás szabályait abszolút nélkülöző, gyűlöletkeltő, vagy mások nyugalmát bármilyen szinten szándékosan sértő tartalom.
A feltöltött tartalmak az admin rendszerben minden esetben „Függő” állapotban kerülnek megjelölésre. A tartalmak a feltöltés időpontját tekintve rangsorolódnak a rendszerben, de az elfogadás nem feltétlen ebben a sorrendben történik. Az átnézés folyamatában hátrébb sorolódhatnak azok a szerzők, akik a folyamatos figyelmeztetések ellenére is elkövetik ugyanazokat a helyesírási hibákat. Egy tartalom csakis akkor kerül ki az oldalra, ha azt egy admin jóváhagyta. Az elutasításról és az elfogadásról csak az érintett szerző kap e-mailt és oldalon belüli értesítést.
Egy regény dinamikusságához és élvezhetőségéhez nagyban hozzájárulnak a megfelelő párbeszédek. Párbeszédeket könnyű írni. Jó párbeszédeket viszont már kissé nehezebb.
A formai követelményeken felül fontos figyelni arra, hogy a dialógusok megteljenek élettel, és az olvasó egy pillanatra se essen ki belőle, úgy érezze mindvégig, hogy létező emberek beszélgetésének a tanúja. Az interneten számos cikk foglalkozik a párbeszédek formázásával, hova kell rakni pontot, és hova nem, de nagyon kevesen foglalkoznak ennek a témának a kapcsán azzal, hogy miként lesz az adott párbeszéd valódi párbeszéd.
Most mind a kettő témába belemegyünk kicsit.
A legtöbb helyen három szekcióra szokták bontani a párbeszédek helyesírását, mi most hozzácsapunk egy negyediket is.
– Te meg vagy őrülve, Kate – mondta Jane.
– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate felháborodottan.
– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – emelte fel a hangját Jane.
Vizsgáljuk meg a fenti párbeszédet két szempontból.
Mondatvégi írásjelek és kezdőbetűk
A fenti kis párbeszédben látható, hogy a három elhangzott mondat különbözőképpen ér véget. Az elsőnél egyáltalán nincs mondatvégi írásjel, a másik kettőnél pedig kérdőjel és felkiáltójel van. Az egyetlen, ami egyforma a fenti beszélgetésben az, hogy az elbeszélői rész egyik helyen sem alkot önálló mondatot, ezért kisbetűvel kezdjük. Amennyiben a párbeszédben elhangzott mondat kijelentő, és a hozzákapcsolt elbeszélői rész nem alkot önálló mondatot, a pontot nem kell kitenni a párbeszédben elhangzott mondat végére, minden más mondatvégi írásjelet viszont ki kell tenni.
Gondolatjelek és szóközök
A párbeszédben elhangzó mondatokat mindig gondolatjellel kezdjük. Ezt nagyon sokan tévesztik a Word miatt, ugyanis a kezdő kötőjelet nem cseréli gondolatjelre a program, ezért a legtöbben ezt úgy is hagyják helytelenül.
A gondolatjelet Windows rendszeren a billentyűzet Alt+0150 kombinációjával lehet elérni a legkönnyebben.
A párbeszédet kezdő gondolatjel előtt nem kell szóközt ütni, de utána igen, és csak ezután szabad indítani a mondatot. Az elbeszélő rész hozzácsatolásánál is mindenképpen gondolatjelet kell használni, itt viszont már előtte és utána is szóközt kell ütni.
– Te meg vagy őrülve, Kate. – A kijelentés haragot szított Kate lelkében.
– Most miért mondasz ilyet nekem? – Dühösen csengett a kérdés.
– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – Jane is ingerültté vált.
Ebben az esetben a párbeszédekhez csatolt mondatok, külön is értelmezhetőek, ha önmagában olvassuk őket, nem támad hiányérzetünk. Ezért minden esetben nagybetűvel kell kezdeni őket, és az előttük elhangzott mondatokat is ennek megfelelően le kell zárni. Kijelentő mondat esetében itt ki kell tenni a pontot, lásd az első mondatnál:
– Te meg vagy őrülve, Kate. – A kijelentés haragot szított Kate lelkében.
A gondolatjelek és a szóközök viszonya pontosan úgy alakul itt is, ahogyan az előző példánál szemléltettük. A kezdő gondolatjel elé nem kell szóköz, a mondatok közöttinél elé is kell és utána is kell szóközt tenni.
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane –, én ezt biztosan nem támogatom!
– Ne mondj ilyeneket nekem – válaszolt Kate –, mert később meg fogod bánni.
– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen – Jane mély levegőt vett – bekattantál.
Ebben a három esetben beékeltük az elbeszélői részt a párbeszédben elhangzó mondat közepébe. Az első két eset ugyanolyan. Nézzük meg egy pillanatra a mondatokat a beékelés nélkül.
– Te meg vagy őrülve, én ezt biztosan nem támogatom!
– Ne mondj ilyeneket nekem, mert később meg fogod bánni.
A beékelés nélkül láthatjuk, hogy a mondatok vesszőket tartalmaznak a tagmondatok határánál. Ezek a vesszők akkor sem tűnnek el, ha a mondat közepére beszúrunk egy rövidke elbeszélői részt! Annyi történik csak, hogy a vessző a beékelés mögé csúszik. A vessző elé nem teszünk szóközt, az közvetlen az előtte álló elemhez ragad, ez esetben a második gondolatjelhez.
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane –, én ezt biztosan nem támogatom!
– Ne mondj ilyeneket nekem – válaszolt Kate –, mert később meg fogod bánni.
A harmadik mondat esete sem különbözik túlságosan az előzőtől. A különbség csak annyiban rejlik, hogy a harmadik párbeszédben elhangzott mondat nem tartalmaz vesszőt ott, ahová a beékelést tenni akarjuk. Vegyük ki itt is a beékelést, hogy jobban lássuk.
– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen bekattantál.
Ebben az esetben csak szimplán két gondolatjel közé helyezzük a beékelést és úgy tesszük a mondatba vessző nélkül. A gondolatjelek elé és mögé is kell szóközt ütni.
– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen – Jane mély levegőt vett – bekattantál.
Ebben az esetben a kezdő mondat elé nem kell gondolatjelet tenni, a mondatot pedig érdemes dőlttel szedni (ez utóbbi nem kötelező, de erősen ajánlott, hogy elkülönüljön a leírástól).
Talán túllőttem a célon – gondolta Jane.
És ugyanez a helyzet akkor is, ha a szereplő az elbeszélői rész után folytatja a gondolatot.
Talán túllőttem a célon – gondolta Jane. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom.
Nézzük meg most Kate és Jane párbeszédét úgy, hogy minden példa előfordul benne:
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane –, én ezt biztosan nem támogatom!
– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate felháborodottan.
– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen – Jane mély levegőt vett – bekattantál.
A lány egy pillanatra megilletődött saját kijelentésén. Talán túllőttem a célon – gondolta Jane. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom. De akkor már késő volt.
– Köszönöm szépen a támogatás. – Az irónia csak úgy csöpögött Kate hangjából.
Sose feledkezz meg arról, hogy a szereplőid élő emberek. Vannak szokásaik, külső és belső tulajdonságaik, amik minden egyes a szájukból elhangzó mondatot befolyásolnak. Nem két lego figura párbeszédét próbálod leírni, akik csak tétlenül állnak egymással szemben mozdulatlanul. Az emberekre párbeszéd közben is hatnak saját szokásaik, kinézetük és környezetük.
Vigyük tovább Kate és Jane párbeszédét.
Ez ugyanúgy érvényes az elbeszélői részekre is, ahogyan a párbeszédekben elhangzott mondatokra, gyakran mégis találkozni ilyen párbeszédleírásokkal:
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane.
– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate.
– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte Jane.
– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg Kate.
– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane. – Teljes képtelenség, amit tervezel!
– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz.
– Hogy kicsináld magad? – kérdezte Jane. – Azt lesheted.
– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate.
Ez a párbeszéd azon felül, hogy folyamatosan ismételgeti a neveket, ami alapvetően nem jó, tőmondatokra szorítkozik a leírások terén. Nem tudunk meg semmit a beszélgetőkről, amitől merevvé, élettelenné és rideggé válik az olvasott jelenet. Az olvasó képtelen lesz azonosulni a helyzettel, vagy bármelyik szereplővel. Az ilyen párbeszédeket létrehozó író, semmilyen támpontot nem ad az olvasónak ahhoz, hogy miként képzelje el az író által alkotott szituációt.
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane elképedten.
– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate kissé meglepetten.
– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte Jane, miközben kezdeti döbbenete szépen lassan elkezdett nyers dühhé formálódni lelkében.
– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg Kate maró gúnnyal a hangjában.
– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane hitetlenkedve. – Teljes képtelenség, amit tervezel!
– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz. – Kate képtelen volt feldolgozni, hogy a másik nem szeretne osztozni briliánsnak tartott ötletében.
– Hogy kicsináld magad? – kérdezte Jane. A hangjába az ingerültség mellett némi aggodalom kezdett szivárogni. – Azt lesheted.
– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate csalódottan.
A fentebb olvasott párbeszéd ugyan az, mint az első pontban szereplő, azonban annyi különbséggel, hogy hozzáadtunk néhány olyan részt, ami utalást teszt arra, hogy a párbeszédben szereplők, miként viszonyulnak a megvitatott témához. Míg az első pontnál semmit sem tudtunk meg erről, addig a másik pontnál már érezhetjük, hogy Jane egyáltalán nem örül annak, amit Kate felvázolt neki. Továbbra is sokszor ismétlődnek a szereplők nevei, de már sokkal jobban elvegyülnek a leírásban az első ponthoz képest.
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane elképedten. Szőke tincsei közül igyekezett egy elkóborolt szálat kiseperni arcából.
– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate kissé meglepetten. Világoskék szemei értetlenül kerekedtek el, ahogyan felnézett a másikra.
– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte a szőke hajú, miközben kezdeti döbbenete szépen lassan elkezdett nyers dühhé formálódni lelkében. Arca a szokásos sápadt helyett most vörösödni kezdett, amitől úgy nézett ki, mint egy megérni készülő paradicsom. Ezt csak kiemelte sötétékék pulóvere.
– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg barátnője maró gúnnyal a hangjában. Szorosan összefogott barna lófarka ide-oda ringatózott beszéd közben.
– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane hitetlenkedve. Kezei anynira ökölbe szorultak, hogy szépen manikűrözött körmei tenyerébe vájtak. – Teljes képtelenség, amit tervezel! – jelentette ki, majd azon nyomban be is harapta vékonyka alsó ajkát. Talán túllőttem a célon – gondolta. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom. De akkor már késő volt.
– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz. – Kate képtelen volt feldolgozni, hogy a másik nem szeretne osztozni briliánsnak tartott ötletében.
– Hogy kicsináld magad? – kérdezte Jane. A hangjába az ingerültség mellett némi aggodalom kezdett szivárogni, mint mindig, mikor Kate valami hasonlóval hozakodott elő. – Azt lesheted – jegyezte meg határozottan, mert a kékszeműnek voltak már korábban is vitatható ötletei, de ez a mostani minden túltett.
– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate csalódottan.
Kiderült, hogy kinek milyen színű a haja. Kiderült az is, hogy Kate szeme kék, míg Jane bőre általában sápadt. Arra is rájöhettünk, hogy barátnők. Arra is kaptunk utalást, hogy Kate valamennyivel alacsonyabb Jane-nél. És így tovább…
Ezek mind olyan információk, amik vezetik az olvasó fantáziáját, élettel töltik meg a párbeszédet, illetve ez egy nagyon hasznos módja a szereplők bemutatásának. Kerüld az olyan bemutatkozásokat és leírásokat, amik tételesen leírják, hogy ki hogyan néz ki. Vontatottá válik tőle a történet.
Hol hangzik el a párbeszéd? Miért pont ott? Csak ketten vannak, vagy mások is hallhatják? Csupa olyan jogos kérdés, ami felmerülhet az olvasóban, ha nem teszel róla említést.
Jane megtorpant, amivel megállásra késztette a mellette haladót is. Egy alacsony, köpcös férfi majdnem nekik is ment. A bevásárlóközpont zaja méhrajként dongta őket körbe.
– Te meg vagy őrülve – mondta Jane elképedten. Szőke tincsei közül igyekezett egy elkóborolt szálat kiseperni arcából.
– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate kissé meglepetten. Világoskék szemei értetlenül kerekedtek el, ahogyan felnézett a másikra. Arcára óvatos árnyjátékot vetett a felettük lévő szinten kifeszített fényfüzér.
– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte a szőke hajú, miközben kezdeti döbbenete szépen lassan elkezdett nyers dühhé formálódni lelkében. Arca a szokásos sápadt helyett most vörösödni kezdett, amitől úgy nézett ki, mint egy megérni készülő paradicsom. Ezt csak kiemelte sötétékék pulóvere.
– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg barátnője maró gúnnyal a hangjában. Szorosan összefogott barna lófarka ide-oda ringatózott beszéd közben, a mondat utolsó szava pedig szinte elhalt az emberek tömegének morajlásában.
– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane hitetlenkedve. – Teljes képtelenség, amit tervezel! – jelentette ki, majd azon nyomban be is harapta vékonyka alsó ajkát. Talán túllőttem a célon – gondolta. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom. De akkor már késő volt.
– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz. – Kate képtelen volt feldolgozni, hogy a másik nem szeretne osztozni briliánsnak tartott ötletében. Egy lány hirtelen átvágott közöttük, ami miatt Jane csak pár másodperces késéssel tudott reagálni a hallottakra.
– Hogy kicsináld magad? – kérdezte közelebb lépve újra. A hangjába az ingerültség mellett némi aggodalom kezdett szivárogni, mint mindig, mikor Kate valami hasonlóval hozakodott elő. – Azt lesheted – jegyezte meg határozottan, mert a kékszeműnek volt már korábban is vitatható ötlete, de ez a mostani minden túltett.
– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate csalódottan. Rájött, hogy nem talált partnerre Jane-ben, ezért sarkon fordult, és megindult a bevásárlóközpont halványbézs járólapjain. Jane egy pár másodpercig nézte, ahogyan barátnője alakja távolodik a forgatagban, majd lemondó sóhajjal utána indult.
Ezzel eljutottunk a szimpla párbeszédtől egy jelenetig.
Így a negyedik pontban szereplő párbeszédet olvasva tűnik csak fel, hogy mekkora is a különbség az első pontban szereplőhöz képest. Ez csak egy fajta megközelítése a párbeszédeknek. Nincs kimondott recept, hogy mitől lesz igazán jó egy párbeszéd. Van, hogy az első és az utolsó pont között találja meg az író az arany középutat. A lényeg, hogy sosem szabad az olvasót magára hagyni. Vezetni kell, neked kell meghatároznod, hogy merre tartson, mikor a történetedet olvassa.
A történetekben gyakran szereplő idegen tulajdonnevek és közszavak toldalékolása összetett, néhol elég bonyolultnak tűnő feladatnak tűnik, de ha elsajátítunk néhány alapvető szabályt, akkor máris nincs annyira nehéz feladatunk, és egy idő után már ugyanolyan természetesen jön majd a helyes forma, mintha csak egy magyar szót toldalékolnánk.
A magyar helyesírás szabályai elég részletesen közli az erre vonatkozó szabályokat, melyet bárki elolvashat ezen a linken: 12. kiadás
Néhány egyszerű alapszabályt le kell szögezni minden idegen szó toldalékolásánál:
Amennyiben az adott szó ezeknek a magánhangzóknak valamelyikére végződik, és a toldalékos formáját megnyújtva ejtjük, úgy írásban is az ékezetes betűvel, azaz á, é, ó vagy ő betűvel írjuk. Pl.: Oslo – Oslóban, Naruto – Narutóval, Emma – Emmát, Draco – Dracóval
Ebben az esetben mindig kötőjellel fűzzük a magyar toldalékot az adott szóhoz. Pl.: Luke-nak (kiejtésben: Lúk – angol), guillotine-nal (kiejtésben: gijotin – francia)
Van, mikor hasonul a toldalék első betűje, ekkor is kötőjelesen kell csatolni a toldalékot, de a hasonult betűvel együtt. Pl.: George-dzsal (kiejtésben: Dzsordzs – angol), Mike-kal (kiejtésben: Májk – angol)
Ilyen esetekben mindig kötőjellel csatoljuk az adott szóhoz a toldalékot. Pl.: Peugeot (kiejtésben: Pözsó – francia) tárgyraggal pedig Peugeot-t lesz belőle. Vagy Riley (kiejtésben: Rájli – angol) toldalékkal pedig Riley-val.
Az ilyen szavakhoz kötőjellel illesztjük a toldalékot abban az esetben, ha a toldalék ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint a dupla mássalhangzóra végződő szó. Pl.: Matt-tel (itt ugye a -vel toldalék v betűje hasonul, és t betű lesz belőle), de Mattnél, vagy Scott-tól, de Scottot
Több elemű idegen szavak: Amennyiben az idegen név két vagy több elemből áll, úgy kötőjelesen kapcsoljuk hozzá az -i vagy az -s képzőt, és megtartjuk az alapforma szerinti kezdőbetűket. Pl.: New York-i, San Franciscó-i, New Jersey-i
Egyelemű idegen szavak, melyeknek az utolsó betűjét ejtjük: Ebben az esetben ugyan az a helyzet, mint a magyar szavaknál. Kötőjel nélkül csatoljuk az adott szóhoz a képzőt. Pl.: kaliforniai, floridai, michigani, tokiói
Egyelemű idegen szavak, melyek néma betűre, vagy szokatlan betűkapcsolatra végződnek: Ilyenkor mindig kötőjelesen fűzzük a képzőt a szóhoz, amit kis betűvel írunk. Pl.: shakespeare-i
Mivel az y betűt általában i-nek ejtjük a szavak végén, ezért kötőjel nélkül csatoljuk a toldalékot az erre a betűre végződő idegen szavaknál. Pl: Harryvel, Marynek
Nem összekeverendő az ey végződéssel!
Vannak olyan többjgegyű idegen betűk, amelyekhez kötőjel nélkül csatoljuk a toldalékot.
Alex (kiejtésben: Álex – angol): Alexhez, Alexszel, Alexnek, Alexnél, Alexet, Alexben
Charlie: Charlie-hoz, Charlie-val, Charlie-nak, Charlie-nál, Charlie-t, Charlie-ban
Daniel: Danielhez, Daniellel, Danielnek, Danielnél, Danielt, Danielben
Damien: Damienhez, Damiennel, Damiennek, Damiennél, Damient, Damienben
Emmett: Emmetthez, Emmett-tel, Emmettnek, Emmettnél, Emmettet, Emmettben
Freddie: Freddie-hez, Freddie-vel, Freddie-nek, Freddie-nél, Freddie-t, Freddie-ben
Geroge (kiejtésben: Dzsordzs – angol): George-hoz, George-dzsal, George-nak, George-nál, George-ot, George-ban
James (kiejtésben: Dzsémsz- angol): Jameshez, Jamesszel, Jamesnek, Jamesnél, Jamest, Jamesben
Jamie (kiejtésben: Dzsémi – angol): Jamie-hez, Jamie-vel, Jamie-nek, Jamie-nél, Jamie-t, Jamie-ben
Jesse (kiejtésben: Dzsesszi – angol): Jessehez, Jessevel, Jessenek, Jessenél, Jesset, Jesseben
Jules (kiejtésben: Zsül – francia): Jules-hez, Jules-lel, Jules-nek, Jules-nél, Jules-t, Jules-ben
Josh: Joshhoz, Joshsal, Joshnak, Joshnál, Josht, Joshban
Joseph (kiejtésben: Dzsozef – angol): Josephhez, Josephfel, Josephnél, Josephet, Josephben
Lex: Lexhez, Lexszel, Lexnél, Lexet, Lexben
Luke (kiejtésben: Lúk – angol): Luke-hoz, Luke-kal, Luke-nál, Luke-ot, Luke-ban
Sakura (kiejtésben: Szákurá – japán): Sakurához, Sakurával, Sakuránál, Sakurát, Sakurában (Japán nevek esetében létezik a Hepburn-átíráson alapuló átírás. Ebben az esetben: Szákurá, Szákurához, Szákuránál, Szákurát, Szákurában)
Scott (kiejtésben: Szkot – angol): Scotthoz, Scott-tal, Scottnál, Scottot, Scottban
Shaw (kiejtésben: Só – angol): Shaw-hoz, Shaw-val, Shaw-nak, Shaw-t, Shaw-ban
Stacey: Stacey-hez, Stacey-vel, Stacey-nek, Stacey-nél, Stacey-t, Stacie-ben
Noah: Noah-hoz, Noah-val, Noah-nak, Noah-nál, Noah-t, Noah-ban
Matt: Matthez, Matt-tel, Mattnek, Mattnél, Mattet, Mattben
Matthew: Matthew-hoz, Matthew-val, Matthew-nak, Matthew-nál, Matthew-t, Matthew-ban
Rhodes (kiejtésben: Ródz): Rodeshoz, Rhodeszal, Rhodesnak, Rhodesnál, Rhodesot, Rhodesban
Theodore: Theodore-hoz, Theodore-ral, Theodore-nak, Theodore-nál, Theodore-t, Theodore-ban
Thomas: Thomashoz, Thomasszal, Thomasnak, Thomasnál, Thomast, Thomasban
Will: Willhez, Will-lel, Willnek, Willnél, Willt, Willben
Egy regényt vagy novellát nem csak a benne lévő szereplők és a cselekmény határoz meg. Lehet akármennyire is hívogató az adott történet, ha az író közben annyi helyesírási és formai hibát vét, hogy az olvasó figyelmét egy idő után csak ezek kötik le. A legtöbb helyesírás ellenőrző szoftver a formai hibáknak a többségét nem ismeri fel, mert például egy adott írásjel kitétele lehet nagyon szubjektív is, éppen ezért érdemes fenntartásokkal kezelni az ilyesmit. Amennyiben írásra adjuk a fejünket, jobb tisztázni néhány alapvető szabályt, és különbséget az írásjelekkel kapcsolatban, amik apróságnak tűnhetnek, de nagyban befolyásolják egy tartalom összképét.
Ez az a jel, amit a Word nem javít ki automatikusan a párbeszédek kezdeténél, és ezért sokan úgy is hagyják, nem foglalkoznak vele. Ez nagy hiba. Ezt általában szóösszetételeknél használjuk a leggyakrabban, illetve a kérdő „-e” szócskát is ezzel kell az adott szóhoz kapcsolni. Fontos még megemlíteni azt is, hogy az idegen szavak toldalékolását is ezzel kell írni, amennyiben az írása nem egyezik a kiejtéssel. Az alábbiakban néhány példa van felsorolva a kötőjel különböző felhasználási módjaira.
Példák szóösszetételekre:
David néha-néha kitekintett az esőcseppekkel pöttyözött ablakon.
A lány meg-megállt, hogy megnézze a gyönyörű, dimbes-dombos tájat.
Példák szóösszetételek felsorolására:
A szem- és hajszíne nagyon hasonlított az édesanyjáéra.
Példák az -e kérdőszócskára:
Elgondolkodott, hogy vajon megtalálta-e már az ajándékot, amit hagyott neki.
Nem tudta, hogy szóljon-e neki arról, amit pár perce hallott a mosódban.
Példák kétezren felüli összetett számnevek írására:
A stadion tizenkétezer-huszonöt fő befogadására képes.
Nyert a lottón kétmillió-háromszázhúszezer-kétszázkét forintot.
Példák számkapcsolatokra:
Egy-két ember képtelen felfogni, mit is beszél.
A férfi kivett öt-hat nap szabadságot.
Példa idegen szavak toldalékolására:
A Disney-nek hatalmas befolyása van a filmiparban.
Corey-nak nehéz napja volt.
Más néven nagykötőjel, vagy párbeszédjel. Ez hosszabb, mint a kötőjel, minden párbeszédet ezzel kezdünk, és az elbeszélői részt is ezzel csatoljuk a párbeszédhez. Illetve mondatba beszúrt gondolatnál is ezt kell használni. Párbeszéd kezdeténél csak a gondolatjel utána kell szóköz, elbeszélői rész csatolásánál, vagy közbevetésnél viszont előtte és utána is szóközt kell ütni.
Billentyűzet kombinációja: Alt+0150
Példák párbeszédre:
– Nem akarlak megsérteni, de nagyon önfejű vagy – mondtam egyenesen a szemébe.
– Mégis mi a fenéről beszélsz? – esett nekem azonnal.
– Mindegy, nem számít. – Megfordultam, és ott hagytam.
Példák közbevetésekre, ebben az esetben párosan kell használni, tehát a közbevetés kezdetén is, és utána is:
Teljesen úgy viselkedett, mint egy őrült – mondjuk, mikor nem –, így felálltam, és ott hagytam.
Mindig úgy képzelte – már amikor egyáltalán képzelődni merészelt –, hogy nem így fogja végezni.
Fontos, hogy a kezdő idézőjelet alul, míg a zárót felül helyezzük el! Abban az esetben kisbetűvel kell kezdeni az idézetet, ha úgy idézünk, hogy az eredeti szövegben is kisbetűvel van. Amennyiben mondat közben idézünk, úgy a kezdő idézőjel elé, és a záró idézőjel után szóközt kell ütni.
Példák idézésre:
„kész elbocsájtani a Szent Mihály szelén / s hős anyaként halni a November derén”– írta Babits Mihály versében.
„A félelem is olyasmi, mint a fájdalom: ha túl vagyunk rajta, gyorsan elfelejtjük”– vélekedett Stephen King egyik könyvében.
Ha az idézett szöveg eleve tartalmaz idézetet, azokat az idézőjeleket le kell cserélni ezekre a jelekre. Nem szabad összekeverni ezzel a jellel őket: >>…<<
Billentyűzet kombinációja: Alt+0187 és Alt+0171
Példa kettős idézetre:
„Ahogy a halászok mondják: »beszél a víz«”
Hiányzó szövegrészek jelölésére szoktuk használni, például akkor, mikor a majdnem szó rövidített verzióját szeretnénk használni, azaz a majd’ szót (nem összekeverendő a majd kötőszóval), vagy a bácsi helyett a bá’-t.
Példák hiányjelre:
Hál’ Istennek, hogy épségben hazaérkezett.
Pál majd’ meghalt, hogy láthassa a legújabb Star Wars filmet.
Tamás bá’ lassan felállt, majd a kandallóhoz lépett.
Lábjegyzet jelölésére használatos, akár többszörözve is lehet alkalmazni.
Egy gondolatmenet megakadását, félbemaradását jelölheti, illetve egy szövegrész elmaradását. Természetesen ezután is kell a szóköz, ha azt másik mondat, vagy szövegrész követi. Idézett szövegből kihagyott rész jelölésekor a három pontot szögletes zárójelbe kell tenni. Ilyenkor a három pont elé és után nem kell szóköz, viszont a szögletes zárójel kezdete elé igen, illetve a zárása után is.
Példák:
Talán el kellene mondanom, hogy… nem, inkább mégsem fogom.
Fogalmam sincs, hogyan történhetett…
„Milyen ritka az igazi barátság a világon! És bizony […], sokan csak akkor kezdenek komolyan gondolkozni, amikor már késő!”
Külön köszönet jár Sellynek a cikk átellenőrzéséért.