Az összetett mondatok tagmondatainak határára mindig vesszőt kell rakni, akkor is ha van kötőszó, és akkor is ha nincs. Leggyakrabban ez utóbbi okoz fejtörést az íróknak. Nézzünk néhány példát arra, mikor nem tesszük ki a kötőszót:
Ez egy rejtett tárgyas szerkezet: Julcsi elmondta (azt, hogy) nem akarja megcsinálni a feladatot. Nem tettük ki a kötőszót, de attól a vessző ugyanúgy kell a tagmondatok határára.
Néhány hasonló példa:
Árulkodó lehet még az ilyen mondatok felismerésében, ha több alany és állítmány is szerepel benne. Ilyenkor az iskolában megtanult módon lehet elemezni a mondatot, és rájöhetünk a vessző helyére. Például:
Kötőszóval persze könnyebb megállapítani a tagmondatok határát. Például:
Vannak helyzetek, mikor többszörösen összetett mondatokban mindkét verzió előfordul:
A mint elé akkor kell vesszőt rakni, ha az hasonlítást jelöl. Például:
A mint elé viszont nem kell vesszőt rakni, ha állapothatározó szerepet tölt be, vagy tartalmi erősítést fejez ki. Például:
Az állapothatározóról emiatt fontos tudni, hogy kifejezheti azt is, hogy az adott személy (vagy dolog), milyen minőségben szerepel.
A mondat elején vagy végén álló megszólítás esetében a megszólítást vesszővel választjuk el a mondat többi részétől. Például:
Ugyanez a helyzet, ha a megszólítás a mondatba ékelődik, ebben az esetben a megszólítás előtt és után is ki kell tenni a vesszőt. Például:
Erről bővebben az A magyar helyesírás szabályai 255. és 256. bekezdésében olvashattok.
Ha vagy kötőszó tagmondatot vezet be, akkor mindig vesszőt kell rakni elé. Például:
Akkor nem kell vesszőt rakni, ha a vagy kötőszó azonos mondatrészeket kapcsol össze. Például:
Az egyik legrettegettebb kötőszó. Az és kapcsán nagyon sok kétely merül fel. Gyakran támad az a téves felvetés, hogy az és kötőszó elé mindig kell vessző. Nem. Az és elé nem minden esetben rakunk vesszőt.
Ha azonos szerepű mondatrészek között van az és kötőszó (ugyanez vonatkozik a s, meg és vagy kötőszóra is), akkor nem kell elé vesszőt rakni. Például.:
Ha tagmondatok határán áll az és kötőszó, akkor mindig ki kell tenni elé a vesszőt. Például.:
„Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a szomszédomat kereste. A polgármesternek, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek.”
Ha a tagmondat közbeékelődése miatt – vagy bármi más okból – két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt. Például: