Kedvencekhez adás
2

A fent és lent játékszabályai

Fülszöveg:

Ars poétika társadalmi bírálattal.

Meglehet már csupán
a zizzenő magány az,
mely meghasadt dióbélként
egyre fogva tart magában;
a magára hagyott emlékek,
tán éppen úgy titkos Apokrif-jeleket
rajzolnának a hangtalan,
mégis jól érthető Jelenbe,
csupán csak megkellene fejteni a rejtett,
digitális kódok koordináta-elnyomatait.

Talán már nem is kérdezem meg
az Időtlenség síkján, hogy vajon mikor,
hol, avagy hogy miért hibáztam oly sokat?!
Szeretném végképp elfeledni
a fukaron mért Jövő hamis-sunyi ígéretét.
Idegdúcos ketrecébe
sokszor színjózanon bezárt
a kába felismerés:
magamra leszek örökkön utalva,
míg Világ a Világ ezen a potyautas sártekén.
Elvetélt kísérletként hangozna
az elvetélt felismerés,
pipogya kóró önámítás.

Befelé fordult, kulcsra zárt ajtókon,
ablakokon ugyan még kinek lehet kedve bemenni?!
– Zsinongó hangyaboly-áradatot
szándékosan elhagyom;
jó volna csöndes ligetek, vízesések,
kisebb-nagyobb források közé
még jótékonyan száműzni
a nyughatatlan Lelkemet.
Agymosott, propaganda-szavak
már így is épp elégszer
suttognak sandán köröttem.

Törékeny híd vagyok,
elnyűtt, fekete-fehér film,
melyet még jó volna százezer alakban
újra és újra megnézni,
hogy tán mások is tanulva megérthessék,
mit eddig hittek, vagy gondoltak rólam,
az mind nem lehet érvényes,
hiszen gyermeki kíváncsiságom
folyamatos önző játékszabályokat diktál,
melyeket – tetszik, vagy sem -, szükséges betartani.

– Az eszméletnek mostan egyre
inkább tiltják szabad röptét;
próféták elmenekültek,
szabadgondolkodók idegenbe települtek,
s egyre több a bégető bárány,
melyeket szükségképp felkoncolnak
kedvükre mohón zabáló farkas-csordák!