A magány reménysége

Tasi83

2023. augusztus 27.

A magány termékeny furcsa harmóniájában
érik versem mint mézízű,
dús s gazdag édességfolyam,
szabadfoglalkozású íróvá békítem
s beszéltem alázattal agyam millió finom
gondolat-mozaikját,
hogy óvhassam s egyben
gazdagodhassam szerény koponyám
burok-rengetegében mi egykoron az eltelt
agg idők hajnalaként
– rám köszöntve megszületett,
féltve kell, hogy őrizzem magamban
hűségesküként: az Emberséget!

 

Hisz nélküle dologtalannak tetsző tárgy lennék csupán!
Páncélt kellene viselnem – igen
a pergő s képmutató nyelvek kereszttűzében
hogy ellenálljak az érdek-emberek galád hatalmának!
Ahogyan jönnek zúzmarás
s elfeledő gondolattal az évek,
meg kellene hogy értsem s tanuljam
mit is jelent az örökké fogságban
tartó börtön-magányosság!
Talán az álmok megszelídített
s kitartó hullámhosszán
újra eljöhet a csillagsugarú-reménység!

 

Élesre fent lelkiismeretként kell,
hogy őrködjek múltam
töredék-titok emlékei felett!
Őrizzem kell, bár fogyatkozó
s lomha öntudattal mégis gazdagon
s őszinte igaz szóval a törvényt
s a Sors-iránytűt:
hogy embernek születtem,
s még ember vagyok,
a falatka szikra-hitet,
hogy megváltható,
mint önzetlen megbocsátás
az emberi személyiségjegyek közt:
a kíméletlen hamisság,
érdek, vagy a gyilkos nyerészkedés!

 

A lélek igazi belső öntudat mélységét
kellene most válaszadásra sarkallni:
Ember ne pusztítsd magad körül
a jelenvaló értéket ami egyszer
már isteni adomány-ajándékként úgyis a tied lett
tanuld meg tisztelni alázattal
mit rád hagyott örök s megfontolandó
tanúságként az elmúlt korok értelem-szelleme,
s gondolataid könyvtárainak
szilárd s őszinte emlékeivel
s lehetőleg egy dologra figyelj,
s el ne feledd: őrizd a kultúr-kincseket,
míg van rá mód, kitartás,
alázat, s megértő köszönet!