A Sanda Igazság Morzsái
Tasi83Fülszöveg:
Létösszegző vers
Elcsépelt, már megcáfolhatatlannak
tetsző, sanda igazság-morzsákat
igyekszik összekaparni
hitvány életén keresztül az ember;
egyszerre megátalkodott,
s megbabonázott szerződések,
s kicsinyes alkuk halászhálói közt
vergődik örökkévalón, szüntelen.
Elveszni látszottak túlvilági panaszai is,
melyeket égi hatalmaknak
egyszer-egyszer méltóképp felrótt.
Lobogó, tettre kész indulatai
kicsinyes tartalékát
fosztogató álmai váltották fel.
Mégis valahogy időközben,
mintha karrierépítések,
megélhetések, éhbérszerű
ömlengések, hisztiző
acsarkodások kovászai
a visszájára fordultak volna;
mintha mostanában akarat,
tett, s alázat különös-különc
metamorfózison esne át önszántából;
megjelenik delejes szikra
s fény-eső zuhatagokban
a piperkőc-arcú színész,
aki csupán eljátssza,
de át nem érzi fajsúlyos szerepét,
majd egyszerű látomások
módján foszlik szét az,
ami meg sem született,
hogy méltóképpen helyre igazította
volna a történelmi korok
kétértelműségét.
A földön vonszolódó,
felesleges árnyékokba
ugyan még ki akarhat
szilárdan megkapaszkodni?!
Mindenütt ember-roncsok
ivadékok széles skálájával
találkozik az egyszerű ember;
szupermodelek őzgida-tekintete
fajsúlyos igazgyöngy-könnyekkel teli,
s egyre kevesebben vehetik
csupán csak észre:
kinek milyen golgotás
kálvária jutott ki
viharvert gyerekkorából.
Egyre-másra futkosnak
a százlábúak kihalt Ninivei
városok húgyszagú vidékein,
mintha immár a holnap értelme
nem is számíthatna igazán.
Farkas-űzte, alamuszi bárányok
bégetni vágyó döbbenete
még hűséggel tökrőződik
sokak szemeiben,
bomlottan ketyegnek
tik-takoltan az órák
a végső visszaszámlás előtt.
Velőkbe-ivódó szent
burok-magány körbe
kerítette önző-hiú lelkeiket;
verdeső indulatiságok
kicsinyes rabja ember,
egyszer nem kérdezné
meg tán önmagától se:
Mi dolgod van még
neked e földön itt?!
S míg várakozások szilárdnak
hitt ideje régen betelt
az ember is szándékosan
elfelejti önmagát.