A társadalmi infúzió átka
Tasi83Fülszöveg:
Társadalombírálati vers.
Akkor meg minek kellett lemennünk
oda a sötét és nyirkos trutyiba pattanásig
feszültek az idegeink ,,Most fuss!” – förmedt rám
váratlanul ellentmondást.
Hajnalban a sötétet már áttörték az első fények.
Most egyszerűen lett egy ilyen nap,
hogy nem tudom hogy merre van
kelet és nem tudom mi csapott életembe
amikor rádöbbentem mekkora genyók is vannak!
Most egyszerűen nem tudom a lámpa
mit világít be és vajon miért bolyongok,
mint nyughatatlan Odüsszeusz?!
A lift zuhan és minden emelettel
jobban érzem a nyers iszap szagát
most egyszerűen minden bonyolult.
Az emberben észrevétlen növekszik,
ahogy bennem nőttek a kóros daganatok,
a rejtőzködő vágy,
mely a távolságokat hirtelen letörli.
Mit ér tudni, hogy minden Gonoszság a kezdetekből való?
Mit ér tudni, hogy az idők végét hiába hordják magukban?
Az ember türelmetlensége minden Időt fölemészt.
Mint egy hajléktalan tükörképe
az évtizedek óta lezárt pályaudvar férfivécéjében,
úgy maradtam itt egyedüli magányomban.
Akár a megrohadt kovászos uborkák az üvegben,
sorakozik a tengermélyi agymosottak egész sora
amíg a csonkolt túlélő vissza nem tér,
de a tekintetet a formalin
és botox-kollegén sem tartósíthatja.
Hallgatom, egymásba mondatok
hogy akadnak, és a testek.
Szagos zajok váltakoznak,
meg szuszogós szótöredékek,
majd elcsukló nyöszörgéssel érkezik
a felszabadító villanás,
egyetlen elnyúló pillanat;
szerveim kiokádják magukból a alattomos,
gyarló emberszagú hazugságokat.