A TUDATALATTI SÍK VISSZHANGJAI

Tasi83

2025. július 9.

Tekervényeim,
akár a búján kúszó,
függeszkedni vágyó
borostyánindák körbe
kerítve fogságba tartják
sokszor kreatív, avantgarde ötleteim,
megvalósításuk mikéntjeit.
Talán jobb volna, ha inkább
hagynám az ösztönös
belső féltettebb tudatalattit,
ahova önként,
és egyre mélyebben
próbáltam magam
is alászállni serényen;
még jó volna meghallgatni
azt a sokatmondó fölösleges
hangzavarokat, zörejeket:
vajon honnét és hová
tartanak önző céltudatosságukban?!

Fekete-fehér film-montázsszerű
epizódok peregnek immáron
átvészelt negyven évemről,
mintha csak egy hosszú,
kanyargós, spirális folyósón
pergő mozaikok szent kereszttüzében
perzselődve kellene átkelnem
valahonnét valahová,
mert csupán csak hűséggel
követő árnyékomat,
és sántikáló lépteim echozó
visszhangját hallanám,
s érezném kristálytisztán
még enyémnek,
amikor tartok valahova az Életben.

Bizony mondom,
már évek óta megérzem,
hogy valami immár
tartósan sincsen s talán
nem is lehet rendben
széles e világon, s hogy
az ember önző, mohó,
kiszolgáltatott módon
saját verem-csapdájába eset
– ha tetszik -, önként,
manipulálva, vagy épp
csak megvesztegetve.
Befektetések, és profitok ára,
még nem biztos,
hogy mindig megtérül,
– mert egyedül csak
az érdek diktál törvényt,
hasznot, vagy boldogulást,
minden más kizárva.

Mint súlytalan szalmaszál
egyetlen hamis cérnaszálon
próbál vacogva függeszkedni
a Lét is, mert így szeretne
még életben megmaradni;
meghitt Mindenségek
otthonából egy jegygyűrűs-kéz
ultimátum szerűen elbocsátott,
míg tüskés-lélekben az ember
– nem tehetett másként -,
vitt magával minden
elszórt emlék-szilánkot…
Sorsát mindenki egyre
vékonyodó cérnaszálon cipeli!