Kedvencekhez adás
4

Ártatlanságra ítélve

Fülszöveg:

Szabadverses Társadalmi kritika.

Kínosan komoly már az ottfelejtett kézfogás is;

mint krétaszín-arcok lenyomata,

agresszor leszel majd,

vagy békéltető tán, ki

megváltja majd szeretteit?!

Lerakott lelked sinein végighúzódik

a tudatos félelem!

Mindenhol törleszkedik az odaférni igyekvés!

A családi otthon tán nem arra vár,

ki igazán megérdemli!

Karrierek csúcsának közelében mindenki megáll,

ha nincs mögötte alkusz s pártfogó!

Elégtelen szakvégzettséggel

megszerezhető bizalom is!

 

Ami kiábrándít, s vadítja

hajótörött szellemek emberét,

a bunkóság előrejelzése!

Divatozó idiótaság, ami mint

jópofa dolog, megtapad

az emberi jellemen, s náthaként

hagyja hátra szutykát!

– Csicsergő nimfák kacérkodó

prostituáltakként mobil-telcsijükkel flangálnak,

miközben ész helyett

szolárium-bérlettel rendelkeznek!

Bukott próféták merev szabályként

inkább farkastörvények elől menekülnek;

tűzfalak kiszolgáltatott betonjaiba

ütközik a Virrasztó!

Lüktető mirigyekben felbuzog a tetterő;

segítségnek álcázott, flegma Ígéret!

 

A tanácstalanság helyébe belépő krízis; sistergő

kritikusok között ordít a tudálékosság!

A kettős kordont emel önmaga elé a kifogás,

ha másokat igazán meg akarna ismerni!

Kushadnia vajon miért kell

minden korban az embernek, ki átlagos?!

Lapító kényszerek szülöttje, visszakozz!

A lenti vegetációban mindenki

önmaga hasznát kapirgálja,

s lapít, s már nem

is lehet több haladék;

miféle szánalmas túlszabályozás

kötöz minket a jelenidőhöz,

melyben vesztegelni kényszerül az élő?!

Mindig meglepetés az áskálódó csömör!

– Az átmeneti lüktetés végleg kifárad,

ha elcsitul bennem a meggyökeresedett félsz!