Atlantisz teher: Anya-nyelv

Tasi83

2023. október 4.

Súlyos s beszédfordító Atlantisz-teherként cipeli,
mint emberségének egyik örök keresztjét:
Az anyanyelv gyümölcseit emberségével
együtt az ember gerinces vállain!
Nem vita tárgya! Kicsiny nyelvi Atlantisz-korall-szigeten
a nyelvünk bilincs-szépségeibe vagyunk alkotni
vágyó elítéltként mindörökre bezárva!
Az utcákon s tereken, az eldugott s soha a múltak
fájdalmára nem emlékező idegen vándorként
az emberi szívek egy ütemre dobbanó
s érző lélek lelkületén manapság csak a szitok,
szurok, s a piszok csúnya beszéd az egyetlen Richter-skála,

a súlyos baklövéssel adózó kordivat szerint!
A nyelvi rendszerek alkotó s teremtve
szépítő értékeiből az idegen érő nyelvi hatások árúcikke lett!
Manapság XXI. századunk bölcsőben tipegő küszöbein
lépkedve mindent lemásolunk,
és mindent talán más országok ősi kultúráját is
mint antik hőskori Róma példán,
lemásoljuk s aztán mint egyéniségre
törekvő újdonságot teremtő kordivat
gondolkodók saját kultúránkat
mint tudatosan felejtett videomagnó,
a helyébe lemásoljuk megszépítő
újdonságként azt amit
kényszerűségből másoktól elbitoroltunk!

Romantikusan érzőn is porcelán-törékeny
lelkű bohóc-pojácaként, rettegve tartok attól,
hogy manapság lesújtón szembesülnöm illik
az erkölcsi bevált rendszerek haldokló pusztulása mellett,
hogy a számomra kedveskedő s
tisztelgő figyelmesség, s bájosság:
A Bókolás tabu témává lett! Haj!
Nyelvi leleményeink termékenyen gazdag
virágait ugyan kivel oszthatnánk meg,
mikor kicsiny sziget-országunk
partvidékein túl már alig-alig
beszélik az édes magyar nyelvet?

S a sok idegen s a jól menő kacifántos szó
úgy csilingel nyelvi zongoránkon,
mint ezeréves, jól bevált, lélegző szinfónia!
Értékeket kellene teremtve megőrizni
míg nem késő, s mit még talán
közös akarattal, meg lehet menteni.
Az anyanyelv szóösszetételeit
s az emberséges megszépítő törvényeit:
A szív, a könny, a vér, a harmat szavakból
a lelket s a megnemesítő tudatot,
hogy bár nyelvünk elrekesztett
s magányosságra ítélt úszó gálya, azért a benne

utazók azért lennének,
hogy alázatos megértésükkel
felvértezve megőrizhessék a legtöbbet alig ápolt,
s rendezgetett becsületben tartott anyanyelvi cserepeinkből!
A fiatalabb generációk számára a vadidegenség homályába süllyedt:
A szépirodalom, s minden amit
valamikor az egységes egészre törekedve a kultúra,
mint gondolati műhely igyekezett
a jövő felé kimentve is megőrizni,
s a tudatos felelősséggel megáldva tovább örökíteni,
s most a média a világhálóba s a televízióba
vetett olcsón elnyert bizalom mélyéről tőr elő,
mint az iránytű-tanácsokat
dédelgető anyanyelvi kultúrák mentsvárai.

Van-e értelme az örökké kérdéseket
feltevő gondolatokat újra fogalmazva föltenni,
ha már senki nem olvassa kutatva
s érdeklődő figyelemmel,
amit az elmúlt korok emlékezni
vágyó tanúságtevői ránk hagytak
számadó üzenettel szolgáló örökség-adományként?
Csak remélhetem, hogy az ember,
mint felelősségteljes értékmegőrző
tovább őrzi gondoskodó toronyőrként
nyelvünk termékenységbe burkolódzó kincseit.