Az illúziók panoptikuma

Tasi83

2025. július 9.

Mintha az ember
már egyvégtében megérezné,
hogy az Idő múlása,
akárcsak az öregedés
valamiféle manipulálható,
váratlanul előkészített,
élesben menő előjáték
lenne a biztos bizonytalan felé
egyre terhesebben,
mert ha megöregszik a Lét,
nem csupán a fizikális adottságok,
de a lélek is, a külvilágban lévő szereplők,
s hozzátartózok már egyre kevésbé,
vagy éppen csak egyre szándékosabb
kedvvel nem vesznek tudomást azokról,
akik hasznavehetetlenné lettek
mohó-kicsinyes szemeikben.

Óbégatások, és kutyaugatások
marsona prédikációit hozza
a szél állandóan, hogy sokszor
az egyszer embernek még élni
sem lehet igen kedve;
a legújabb nyugdíj-tervezet
is inkább önmagába megtekeredett
labirintus, szánalmas kísérlet,
mert a kevéske ráadásból
még senkinek sem sikerült
stabil kártyavárakat építgetnie.

Mintha csak szándékosan
nekimennének fejeikkel a betonfalaknak,
mert tudhatják az sosem törik úgy be,
mint egy emberszabású koponya.

Üres illúziók, képzeletek panoptikuma
még egyre közrefogja reménykedni
akaró gyerekes áldozatait.
De minek?! Hóhér-idők spenótzöld
nyelve egyre csak játszik,
kedvére rángatja az embert.

Mintha már mindenki
szándékosan megpróbálná
kijátszani totális józanságával
is az érzéki csalódások,
mint benyomások rendszerét,
melyet ugyanúgy manipulálhat
egy flörtölő mosoly,
gaz-céda szempillarebegtető,
de számító tekintet;
hiába minden!
Ha már ritkán lehetne
megkapaszkodni ölelő,
vagy idegen karok megváltásában!