AZ ÜRESSÉG EGYENLETEI

Tasi83

2025. július 9.

Ember talán nem
is gondoltál még arra,
hogy mennyit nyom
a latban az,
ha megérzed miként
s hogyan változik
egy képzeletbeni ítélőszék
előtt tetszőleges súlyod titka.

Igenek kósza, átláthatatlan
tömege egyszerre vonz,
de agyon is nyom;
már nagyon csábítana
inkább a tudatos nemet mondás.
Mert ropogva, sírva falja
föl önbizalmadat minden
szálig e mostani agyonzsigerelt,
kibelezett Kor,
melyben az egyén,
mint kreatív individuum
jócskán megszűnik.

Gyűrött mosoly egy elszórt
szájszögleten, mert – tudható -,
minden vereség nyomorba dönt,
de sosem megtámasztja áldozatait.
A tömör Nirvána-semmi
hiánya inkább elsodorva
úsztatná zizegő, méla tagjait
a Létnek mindhiába;
csápol a hiábavalóság
milliónál is több polipkarma.

Mert rendezni s megoldani
kellene az érzelmek kétismeretlenes,
nehezen összeegyeztethető egyenleteit,
hívások, baráti gesztusok
ereje még vonzza magához
a naiv-lelkűeket is,
mert föntről lefelé jön,
függeszkedik egészen
a lélek barlangmélyére
a tartósnak becézett üresség.

A legrosszabb, hogy tudható:
mindent s mindenkit
a háta mögül előz meg
előbb a múlt, aztán az emlékezet,
míg végül talán
már nem maradhat senki és semmije,
melyhez egykor igazán ragaszkodott.
S akár egy elszabadult
kőhajítás kicsit minden
másodpercben elhull
szirmok pergő nászaként
a dolgok menete.

– Émelyítő, ideges hadarás,
fogadkozás hallatszik:
vallatja önmagát is
a Mindenség parázsló-fejű nyílvesszeje.
A kegyelem, irgalom,
megváltás gyanánt hiába
is vagdosná a harmónia-csöndet,
akár kétélű kard,
mely csak sáfárkodni,
kupeckedni tud önző,
mohó akaratával is, melyből vétetett.