Kedvencekhez adás
26

Bird of prey

10. Fejezet

A sötétség, ami maga se tudja, mikor nyelte el, szép lassan kezdte szabadon engedni a foglyát és ezzel egy időben úgy hallotta, mintha valaki beszélne hozzá. Először sejtelme sem volt róla, hogy ki az és mit mond, de ahogy egyre jobban tisztult a hallása, elég egyértelműen a tulajdon nevét vette ki a hangokból. Megpróbálta kinyitni a szemét, de csak azt érte el, hogy éles fájdalmat érzett, aminek hatására fel is szisszent.

– William! – Most már semmi kétsége nem volt afelől, hogy a hozzá beszélő Richard volt. – William!

– Nem süketültem meg, Richard! – Morrant fel és végül kinyitotta a szemét, hogy két dolgot konstatálhasson. Azt, hogy a jobb nagyon fáj és kinyitni sem tudja, mert valami kötésféle takarja, és azt, hogy barátja arca egy az egyben elfoglalja a látóterét. Egy újabb morranás mellett emelte fel a kezét, és egy nem túl erőtől duzzadó próbálkozás keretében tolta odébb a férfi fejét.

Ekkor érte a következő meglepetés, amikor is hajdani mesterét vette észre, amint éppen egy fiolát tanulmányoz elmélyülten. Úgy nézte, mint aki szellemet lát, majd a tekintete Richardra vándorolt.

– Ő… – Tovább nem tudta mondani, de nem is volt rá szükség.

– Nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. – A férfi rögtön úgy érezte, hogy kicsit hátrébb kell lépnie, mintha William bármit is tervezne. – Miután eljuttattalak ide, és hidd el, nem volt egyszerű feladat, nem tudtam, mit kezdjek veled. Véreztél és… Mindegy, a lényeg, hogy nagyon rossz bőrben voltál. A komornyikod mondta, hogy tud valakit, aki segíthet és ezért elküldtem, hogy hozza ide. Ahogy látom, ismered is Ludovic Tuberont.

Williamben mostanra kezdett tudatosodni az elhangzottak hatására, hogy párbaja volt. A beszámoló alapján és a tényt tekintve, hogy az ágyában fekszik és a feje szét akar robbanni, elég nyilvánvaló volt, hogy veszített. Ennek fényében viszont egyáltalán nem értette, hogy lehet még mindig életben. Az ellenfele egy démon volt, rájuk pedig nem jellemző a könyörület. Nem mintha ő meg akart volna kegyelmezni Raisnak.

– Miért veszítettem el a párbajt?

Richard csak nyelt egyet és nem szólt semmit. Az ősz hajú férfi továbbra is a fiolát tanulmányozta, mintha csak egyedül lenne a helyiségben.

– Válaszolj, Richard! Miért vesztettem? – A válasz továbbra sem akart elhangzani, így döntött. Ha mástól nem kapja meg a választ, hát utánajár maga. Dühödten kezdte lehántani magáról a kötést, amikor pedig megérezte barátja kezét a karján, egyetlen indulatos mozdulattal rázta le magáról. Amint végzett, kirántva az éjjeliszekrény fiókját, egy elég minimalista tükröt szedett elő, azonban ahogy belenézett, pár másodperccel később ki is esett a kezéből. Dermedten bámult maga elé, és alig akarta elhinni azt, amit látott. A sebet, ami az arccsontjától a szemöldöke fölötti területig húzódott és a tényt, hogy a jobb szeme hiányzik.

– Ostoba voltál, William. – A megszólított még mindig dermedten nézett fel. Tuberon állt az ágya mellett, a kezében az üvegcsével. Ugyancsak ősz bajuszának vége felfelé kunkorodott, mintha csak jó kedve lenne, de az arcáról minden érzelem leolvasható volt, csak az öröm nem. – Hagytad, hogy a haragod irányítson, és naiv módon úriember módjára akartál leszámolni egy démonnal. Mikor tanítottam én neked olyat, hogy ezek a pokolfajzatok tisztán játszanak? – A hangja kemény volt és ellentmondást nem tűrő. Cseppet sem tűnt aggódónak, sokkal inkább egy olyan ember elfojtott dühe hangzott ki a szavaiból, aki úgy érzi, hogy a munkája hiábavaló volt, és mindössze fölöslegesen pocsékolta az idejét. William épen maradt szeme megrebbent, de nem szólt egy szót se. A férfi koppanva tette le az éjjeliszekrényre az apró üveget.

– Mit gondolsz, mi volt ebben? – Mutatóujját az előbb lerakott tárgyra szegezte. – Méreg. Egy olyan méreg, ami kis híján az életedet követelte. Hálásnak kellene lenned a barátodnak és a személyzetednek, mert mire ideértem, pusztán perceid voltak hátra. És az… – szinte megvetően intett a férfi fizikai vesztesége felé –, az volt a legkisebb problémád.

William csak nyelt egyet és a fiolára nézett. Így már minden világossá vált számára. Most már tudta, hogy mi volt az oka a szédüléseinek és a fejfájásainak. Hogy miért veszíthetett Rais ellen. Ezzel egy időben pedig az is eszébe jutott, aminek akkor nem szentelt figyelmet. Aznap mintha Katherine hozta volna be a teát, és erre még sohasem volt példa korábban. A cselédek pedig megtanulták már, hogy úrnőjük szeszélyes, és amúgy sem az a feladatuk, hogy faggassák.

– Hogy került Katherine-hez a méreg?

– Rais Mr. Frewent akarta rávenni, hogy itassa meg veled, ő azonban eldobta a mérget.

– Katherine pedig megtalálta… – A felismerés, hogy a húga ennyire gyűlöli őt, meglehetősen keserű volt. Az, hogy ennyivel többre tart egy démont.  – Meg fogom ölni Frederick Raist.

– Jelenleg senkit nem fogsz megölni, William.  – A mondat nem kijelentésnek hangzott, hanem egyértelműen parancsnak.

– Katherine hol van? – William nem foglalkozott hajdani mentorával, és a kérdést Richardnak intézte, aki csak megrázta a fejét. Ekkor eszébe jutott a könyv, amit teázás közben utoljára olvasott. A szalonban hagyta az egyik kis asztalon, ami még mindig ott kellett, hogy legyen, ugyanis a cselédek a gazdáik által elvitt könyvekhez nem nyúltak. Csakis azokkal foglalkoztak, amik a polcokon voltak. A kötet az apja jegyzeteit tartalmazta. Barátja csak megrázta a fejét, majd az óhajának eleget téve behozta a feljegyzéseket a szobájába. Amint a kezei között tudta, fellapozta a megfelelő oldalt, és Tuberon orra alá dugta.

– Meglátjuk, hogy igazak-e atyám feltételezései, és ha igen, többé egy démon sem teheti azt ellenem, amit akar. Többé senki sem lesz képes arra, hogy megállítson. – Tuberon összevont szemöldökkel hajolt közelebb a kézzel írt sorokhoz, majd a tekintete úgy sötétült el, ahogy egyre többet tudott meg.

– Ne kísértsd a sorsot, fiam!

– Azt teszek, amit akarok. – William engedelmesen tűrte, ahogy az egyik cselédlány új kötést tekert fel a fejére a lehántott régi helyett, eleget téve Richard könyvszerző körútja közben elhangzott utasításának. Amint a nő végzett vele, látványosan lecsúszott az ágyában és lehunyta a szemét. – Most pedig pihennék. A tervemhez erő is kell.

Ludovic Tuberon egy fejcsóválás mellett távozott, Richard pedig azok tanácstalan arckifejezésével követte, akik mindössze jelen vannak, de nem értenek semmit.