Bölcselkedő tanács

Tasi83

2024. február 17.

A Lélek ma tán egyre inkább válasz-kérdéseket keres,
afféle óriás kérdő, felkiáltójeleket,
melyekre alig-alig akadhat egyértelmű s őszinte felelet.
Próféták a költők kristálytiszta szellemét
manapság egyre inkább beszennyezi,
ledönti a törleszkedés,
kuncsorgás az érvényesülés abszolutizmusáért.
Odakint bújtó prédikáló-szavakkal
feltüzelt barbár horda-csőcselék
rombolja le éjnek évadán
a hallgatag-hontalan Ninivei várost,
miközben a vén Duna szennyes-szürke
habja méltatlan,
zabolázhatatlan dörmög, mormog.

 

Vajon miért dőltek le az emberi kötelékek
közti egyetemes hidak,
a titkos csoda-kapcsok,
melyek által hajdanán még igaz barátságok,
s emberi szövetségek születtek
s nem volt sem kicsinyes bosszú,
aljas irigykedő harag – kezet nyújtottak egymásnak,
meghajoltak és egy Ügy érdekében építettek
oskolát, tetőt, könyvtárakat.
A könyveket sem égették el
– de szorgos-szerény munkálkodással olvasták
s megvitatták az újító szándékot,
de soha el nem taposták!

 

Nem írhatsz, nem dalolhatsz író-költő:
sorvaszt béklyós némaság,
aggaszt a kéjsóvár haszonszerzés alamuszi joga,
bénító átkok-vádak várnak terád.
S míg az aggastyán-próféta lassacskán
újfent remete lesz s inkább barlangjába
azonmód visszatér galambősz-fejére
hamut szitál a közönyös öregség,
s egyre árvábban, magára maradottan
szemléli mivé lettek a szép,
nemes, jellemes ígéretek,
mögöttes tettek s olcsó hazug-talmi szavak.

 

Megalázkodni, kétrét görnyedni
a Hatalom előtt sosem szabadna.
Ha vakond túrja is fel
az eddig működni vágyó egészet,
ha sáskák is rágják az emberi zsigereket;
az Emberben titkon tán
nem csupán hamis tudat munkálkodik
– de az Ész, s józan Értelem tiszta,
egyértelmű autodidakta fénye,
csupán újra megkellene önmagában keresnie!