CSONTOKIG FOSZTVA
Tasi83Fülszöveg:
társadalombírálati vers
Az ember eljárja létét
a semmi csíkján gyalogolva,
míg zsigerileg csontjai repednek;
rabbá szolgává alázása
immár folyton érik,
hiszen régóta férgek
s nyüvek kicsinyes játékszere lett.
Most inkább még kicsit helyben
járást gyakorolna konok-keményen,
csontig kifosztott vendég-utas taktikák
feszülnek egymásnak,
vonagló bogárraj fékezi
rendre meg futását,
mert dörgölődző érdek dézsmálná,
lejmolná meg a nagy egészet,
amiből az átlagembernek
bizony mondom
még így is kevesebb jut.
Kicsinyeskedő, alamuszi
hangyák viaskodnak
mócsingos koncért elégszer,
mert ki esdekel óvást,
segítséget hívó vagy
remélve az immár mind
gyanúsítható gaz-elem;
porhintő érveket plántál
a megvesztegethető lelkek
sorába e mostani hitvány Kor,
mert mindent s mindenkit
a birtoklás sehonnai láza
kísér egy egész életen,
alvilágiasult mocskok mélye
sokszor megundorítja azt is,
ki tűrve próbálja
elviselni a szennylét.
Megpályázott kutyafészkekben
pályáznák meg a szaftos
velőscsontot, melyet
az átlagember soha
meg-nem kaphat,
s el sem nyerhet mint afféle
megérdemelt, leegyszerűsített
tiszteletdíjat, vagy tetszetős
kompenzációt, gyökértelenül
aligha élet meg más kontó-kárára,
s néhány kiadós pofon jár annak,
ki szót s alázatot emel azért,
hogy európai
s embernek megmaradt.
S míg a vesszőfutások
egyre sokasodnak
jó dolgukban azonnal lepisálják
a kunyerálva kéregető hajléktalant,
kialvatlanul kell, hogy küszködjék,
akár egy nyomoronc földönfutó
az ismeretlenségig felajzott,
bizonytalan hurrikán-árral,
gólyafészkekkel feleselget
nem csupán egy újabb százévig
is használatos fütyülő nikkel
szamovár – de nukleáris
gombafelhők százada!