Kedvencekhez adás
57

Egy új élet

Gabalyodás

Szerzői megjegyzés:

Sziasztok! Remélem tetszik! Jön a tavasz, hihetetlenül boldog vagyok!

Shopia megkönnyebbülten fújta ki a bent tartott levegőt, majd tolta el az üres tányérját. Nem volt kedve tovább folytatni a fárasztó bájcsevejt és percről-percre kínosabbnak érezte a beszélgetések közötti elnyúló hosszas csendet, ezért lassan felemelkedett és csendesen távozott fejfájásra hivatkozva.

– Shopia, ne menj még! – mély, öblös hang állította meg az asztaltól pár lépésnyire. Megtorpant, bosszús arcvonásait elrendezte és halovány mosollyal visszafordult a felé robogó Thor felé. – Nos, mesélj! Mennyire szeretnél már itt hagyni bennünket? – kérdezte barátságos mosollyal az arcán. Shopie megállta, hogy visszanézzen Lokira, aki megtestesítője volt a gátnak Asgard és otthona között.

– Ha tehetném már otthon lennék – felelte elég halkan ahhoz, hogy csak ők ketten hallhassák.

– Tudod, hogy most nem teheted meg… – mondta komoran. – Sajnálom, hogy én is ezt mondom, mint itt mindenki más. De, amint megtanulsz bánni az erőddel, biztos vagyok benne, hogy Loki majd sokkal engedékenyebb lesz. Máskülönben én magam intézkedem majd – kacsintott rá pajkosan, mire Shopie fülig vörösödött.

– Még a végén a szavadon foglak – felelte végül Shopie, közben lesütve tekintetét.

– Ettől aztán egyáltalán nem tartok – legyintett könnyedén. Shopie nem tudta eldönteni, hogy Thor szimplán barátságos, vagy épp flörtöl vele. Ezekhez a dolgokhoz ő sosem értett. – Mondd csak, mit műveltél az öcsémmel az erdőben? – Shopie szemöldöke meglepően magasra szalad és tovább vörösödött. Thor pedig elégedetten elvigyorodott.

– Most nem vagyok biztos benne, hogy mire célzol… – kezdte bizonytalanul.

– Például arról, hogy az egyik szolgáló arról számolt be, hogy tegezed az öcsémet. Ezt nem sokaknak engedi meg. Vagy épp arról, hogy annak ellenére, hogy a legmélyebb utálatot mutatta irányodba, de mégis csak elvitt az erdőbe, hogy megmenekülj, ez sem vall az öcsémre. Elvállalta, hogy tanít téged, bár ehhez leginkább apámnak van köze. Arról nem is beszélve, hogy nem várta meg apánk engedélyét.

– Micsoda? – sápítozott Shopie. – Ez nem igaz! Ott voltam, amikor Odin engedélyét adta, arra, hogy elvigyen oda, hogy beléphessünk az erdőbe! – ellenkezett Shopie zavarodottan. Thor mindenttudó mosolyt villantott.

– Szemét egy testvérem van… hogy rám hagyja a piszkos munkát! – morgolódott az orra alatt, miközben megtámaszkodott a nagyteremből kilépve, az egyik ablakban. Shopie egy ablakkal arrébb foglalt helyet és kapaszkodott meg az oszlopban. – Sajnálom Shopie, de ez sose történt meg. Loki egyik kis varázslatának voltál szem- és minden egyéb tanúja. Elkápráztatott, ennyi! – mondta bűnbánó tekintettel. Shopie döbbenetében, egy pillanatra eltátotta száját.

– Igyekszem nem meglepődni ezen – jelentette ki Shopie fogcsikorgatva.

– De ez szinte már megszokott dolog tőle. Azonban ne térjünk el a lényegtől! Kezdem azt hinni, hogy csak megjátszod a kis ügyetlen lányt, holott már rég elvarázsoltad a kisöcsém… – Shopie csak csóválta a fejét.

– Nem hiszem, hogy annyira különös lenne az érdeklődése, végre talált egy olyan ember, aki hozzá hasonló… Nem meglepő, hogy tanítani akar… – vonta meg a vállát Shopie. Thor felvont szemöldökkel hallgatta az esetlen magyarázatot.

– Pf! Hát persze! – lökte el magát az ablaktól. Színpadiasan meghajolt Shopie előtt: – Köszönöm, hogy feltarthattam, hölgyem! További szép napot, boszorkányom! – vigyorgott rá a lányra, aki viszonozta a mosolyt és biccentett egyet. – Engedelmével, magára hagynám! – Ezzel távozott is a férfi. Shopie pár pillanatig bámult a trónörökös után, majd maga elé meredt. Ismét fény derült Loki egyik kis hazugságára. Ez bosszantotta.

Vegyes érzelmekkel kelt fel az ablakpárkányról és indult a szobája felé. A folyosók csendesek, üresek, de mégis barátságosnak tűntek, ahogy végighaladt a pár méterenként elhelyezett tűzkelyhek mellett. Elfogta a félelem Ame esete miatt, de ahogy végigsietett a folyosókon többször is szembetalálkozott őrökkel, amik megnyugtatták őt.

Ahogy belépett a szobájába, lerohanta a fáradtság. Elnyomott egy ásítást, miközben megszabadult a magassarkújától. Megállt a tükör előtt és végigmérte magát: egészségesnek tűnt, arca élénk, életvidám volt, picit piroskás. Arckifejezése már nem volt ennyire életvidám, ahogy ő maga sem érezte annak magát.

Hirtelen sok volt neki a hazugság, a már elburjánzott pletykák, Loki viselkedése, az újabb átverés, az ereje, a fenyegetés itt Asgardon. Minden. A Földön sokkal kellemesebb és nyugodtabb élete volt, ámde véges, nem úgy, mint ebben a világban. Eldőlt az ágyon, még csak meg sem szabadult az elegáns ruhájától, csak elfeküdt és szinte azonnal álomba szenderült. Sárkányokkal, haldokló barátok arcával és homályosan kivehető sötét alakokkal, vérben forgó szemekkel.

Hatalmasat ugrott, mikor valaki megragadta a karját és megrázta őt. Hirtelen felült és arrébb csúszott az őt ébresztőtől.

– Csak én vagyok az, nyugalom! – Shopie kirántotta a karját a férfi ujjai közül és megdörzsölte karjait, hogy eltűnjön a libabőr és közben a heves szívdobogása is csillapodni kezdett, lassan felfogta, hogy már nem a rémálomban van, hanem Asgardon.

– Mégis mit keresel itt, azt hittem, elégszer jártál már pórul, ahhoz, hogy többet ne akarj felébreszteni! – felelte csípősen, miközben lecsusszant az ágyáról, a Lokitól távolabbi oldalon. A herceg a fejét rázta.

– Sosem járok pórul – felelt. – Különben is, Sif már türelmetlenül vár rád, nem késheted le az első órátokat! Minél többet késel, annál inkább ki fog kikészíteni, szóval a helyedben igyekeznék!

– Csodálatos – gúnyolódott, miközben Lokit elkerülve belibbent a fürdőszobába, hogy arcot moshasson.

Loki csendben, csípős végszó, kétértelmű odaszólás nélkül távozott a szobából. Shopia megkönnyebbülten kezdett hozzá az öltözködéshez. Szoros copfba fogta a haját és sietősen hagyta el szobáját.

– Késtél! – rivallt rá Sif az előcsarnokban, miközben Shopie lekocogott a lépcsősoron.

– Ne haragudj, az ébresztőórám későn keltett! – szabadkozott gúnyosan a nő, mire Sif értetlenül nézett rá. – Mindegy – intette le végül Shopie.

– Bemelegítettél? – tért a lényegre Sif, miközben ismét rántott egyet a haját összetartó anyagon. Shopie a fejét rázta, miközben kifelé indultak a kapun. Az udvaron félrevonultak, majd bemelegítettek. Shopie-ban régi emlékeket idéztek fel a mozdulatok.

Tíz perc alatt alaposan átmozgatták magukat. Sif elégedett arccal biccentett Shopie felé.

– Mehetünk? – kérdezte végül a harcos. – Ma csak futni fogunk, jelezd, ha már nem bírod tovább. Aztán ha nem vagy nagyon kifáradva, akkor kicsit még feszegetném a határaidat. De ha nagyon kikészít a mai nap, majd akkor holnapra hagyjuk ezeket. Shopie csak némán bólintott.

Szó nélkül indultak el. Sif mutatta az utat, Shopia diktálta a tempót. Az első pár száz méter alatt felvették egymás ritmusát, utána pedig már csak mentek. Shopie hiányolta a zenét, sokkal nehezebbnek és motiválatlannak érezte magát, így csendben. Csak a saját zihálását és Sifét hallotta és a lépteik zaját. Nehéz volt így futni és ettől Shopie kétségbeesett, hogy teljesen leszerepel majd.

Sif a városon vitte keresztül, kisebb kietlenebb utcákon keresztül futottak. Alig találkoztak pár emberrel és ők is udvariasan utat engedtek nekik. Majd maguk mögött hagyták a várost és mindezt felváltották a végtelennek tűnő termőföldek. A Byfrostot csak kicsi pöttynek tűnt onnan a láthatáron. A látvány rövid időre elvonta a figyelmét az egyre nehezedő lábairól és légzéséről. De csak egy darabig.

Már a tenger közelébe értek, mikor már az oldala is szúrni kezdett. Ez már annyira elviselhetetlen volt már számára, hogy csak pár méter erejéig sikerült elnyomnia az érzést. Léptei fokozatosan lelassultak, majd végül teljesen megállt, előrehajolt és térdein támaszkodott meg.

– Te jóságos… – szuszogta, miközben felnézett a nőre. Kiegyenesedett, majd fejét hátravetette, hogy így jusson több levegőhöz.

– Gyere tovább, nem tesz jót, ha ilyenkor megállsz. Sétáljunk kicsit, oké? – szólalt meg mellette Sif. Shopie fáradtan felnyögött, majd mély levegőt véve megindult. Bizonytalan, fájdalmas léptekkel.

– Menjünk le a vízhez, az majd jót tesz, felfrissít – biztatta őt a harcos.

Sif még csak fáradtnak sem tűnt. Megjelenése ugyanolyan tökéletes volt, mint amikor elindultak a palotából. Még csak egy hajszál sem szabadult el a szoros copfjából. Vidámnak, sőt energikusnak tűnt, mintha még csak most kezdődne a játszma. Ez picit bosszantotta Shopiát. Sif rávigyorgott.

– Pár hét és te is ilyen jól fogod bírni, ne aggódj! – kacsintott rá. Shopie csak tovább kapkodta a levegőt. – Ugye nem érzed rosszul magad? Nem fogsz elájulni, vagy valami hasonló…? – Shopie leintette a nőt.

– Csak kifulladtam – felelte Shopie szuszogva.

– Jól van – mosolyodott el Sif. – Ügyes voltál – lapogatta meg a hátát, majd a cipőjére mutatott. – Kapd le őket! – Shopie engedelmeskedett, s mire megszabadult lábbelijétől Sif már rég hátrahagyta őt.

– És most mi a terved? – kiáltott a nő után, aki épp a méteres sziklák felé sietett.

– Gyere már! Felfrissítjük magunkat egy kicsit! – intett maga felé Sif. Shopie tétova léptekkel indult felé, de lábai nagyon gyengék voltak, néha meg-megremegtek. Sif után ment, aki megvárta őt, mielőtt még eltűnt volna a hatalmas sziklák között.

A parton egy pillanatra megtorpantak, vagyis inkább Shopie torpant meg, Sif pedig csak megvárta, amíg feldolgozza a látványt. A tenger, már, ha lehet így nevezni, több száz méteren keresztül húzódott szinte egészen a látóhatárig. A Byfrost épületével párhuzamosan, azonban a tenger hirtelen „véget ért” és onnantól szabadon zúdult le a víz, egyenesen a semmibe.

– Hova megy a víz? – kérdezte Shopie, mikor felocsúdott.

– Nem tudom, senki se tudja. Én úgy gondolom, hogy Asgard világának határánál semmivé válik. De nem igazán tudom, hogy mi az igazság – felelt Shopie.

– És honnan van a víz? Nem kellene eltűnnie, vagy tudod… elfogynia? – Sif megvonta a vállát.

– Szinte semmit sem tudunk a Szakadék–tengerről.

– Szakadék-tenger – ismételte halkan a nő. – Találó név.

– Én így hívom – felelte Sif. – Most viszont befelé a vízbe – intett a víz felé a harcos, miközben térdig gázolt a vízben.

– Nagyon hideg? – kérdezte vonakodva Shopie.

– Ne kényeskedj itt nekem, hercegnő! – Shopie némán engedelmeskedett.

A víz jéghideg volt, a teste a napon annyira felhevült, hogy a hideg víz érintése felért milliónyi tűszúrással a lábában. Lassan ért csak Sif mellé, mindketten a szakadék felé bámultak. A víz színe sötét volt, mintha tintát csepegtettek volna bele és ez ijesztőnek tűnt.

– Csodás, igaz? – fordult Shopie felé a harcosnő.

– Nagyon hideg és félelmetes. De valóban csodálatos – biccentett a nő.

– Nem sokan jönnek ide. Rajtam kívül szinte senki sem. A városból nem sok ember sétál el idáig, illetve nincs sok idejük rá. Jó néha kijönni ide. Kitisztul a fejem és megnyugtat a tenger monoton zúgása.

– Például mit? – kérdezte Shopie. Sif rápillantott, hosszasan meredt rá. Úgy érezte, hogy Sif azon tanakodik, hogy mennyire bízhat benne, mennyire adja ki a titkait neki? A hosszas csendet Sif hatalmas mély sóhaja töri meg.

– Nem vagy itt olyan régóta, de biztosan tudod, hogy én vagyok az egyetlen női harcos – kezdte csendesen a nő, mire Shopia bólintott. – Még nem sűrűn láthattad, de a többiek szeretnek… hogy is mondjam… körül rajongani. Régebben úgy kezeltek, mint egy cafat húst, de miután alaposan lealáztam őket, ez a hozzáállás hamar felszívódott.

– Biztosan stresszes lehet így élni – mondta Shopie. Sif lágyan elmosolyodott:

– Nem, ezzel már nincs bajom. Már nem izgatnak ezek a dolgok…

– Nem zavar, hogy körül rajonganak? – kérdezte halkan a nő.

– Nem, jó vigaszt nyújt. Ahogy én keresztül nézek rajtuk, úgy rajtam is keresztül néz az, akit hajlandó voltam észrevenni. – Shopie megdöbbenve fordult Sif felé.

– Szerelmes vagy az egyik társadba? – mondta meghökkenten.

– Nem – csóválta a fejét a távolba révedve. – Nem a társam – lehelte csüggedten. Shopie egyáltalán nem tudott uralkodni az arcizmain, annyira megdöbbent. Akarata ellenére döbbenet, sajnálat és együttérzés ült ki az arcára.

– Én, nagyon sajnálom… Thor számodra…

– Elérhetetlen – fejezte be Shopie helyett. – Sok időt tölt velem, rengeteget. Talán csak azért, mert tisztel, azért, amit elértem, vagy talán azért, mert mint egy jó barát tekint rám. De sohasem éreztem úgy, hogy akár csak egy kicsit is jobban érdeklődne irányomba, mint az barátok közt szokás.

– Sif…

– Nem kell a sajnálatod – intette le a nő. – Ha nagyon nyomorultul érzem magam, akkor lejövök ide és összeszedem magam. Úgy érzem neked is szükséged lesz majd egy ilyen helyre. Most pedig menjünk vissza, sötétedés után nem szeretik, ha a városban mászkálnak.

– Menjünk – bólintott Shopie.

– Ma ügyesebb voltál, mint azt vártam, nagyjából négy kilométert futottál le egyben, jó tempóban! – mondta, miközben kisétáltak a vízből. Ezután Sif az edzéstervről beszélt, ami eddig megfogalmazódott Sif fejében és beszéltek arról, hogy Shopie mikor fogja tanítani őt. A palotáig beszélgettek mindenféle vicces, könnyed esetről, hogy könnyítsék a tengerparton tett vallomás súlyát.

A belső udvarban alaposan lenyújtottak, majd Sif megmutatta Shopiának az edzőtermeket, a fegyver raktárat és beszéltek Améval, hogy újabb, sportolásra alkalmasabb ruhákat kaphasson. Megbeszélték az edzések időpontjait, majd Sif eleresztette őt, mivel több újonc árgus szemekkel meredt rájuk.

– Edzeni akarnak velem, tanácsokat akarnak kérni – felelt a fel nem tett kérdésre Sif, mikor Shopie sokadjára pillantott Sif háta mögött sorakozókra. – Holnap a lépcsőnél – mosolyodott el végül.

– Ígérem, nem kések el! – bólintott.

Egy hónappal később.

Shopia szemei korán pattantak fel, még napfelkelte előtt. Oldalra fordult és majdnem kiesett az ágyból. Mikor visszanyerte az egyensúlyát, kikelt az ágyból és ásítozva, nyújtózkodva cammogott el a fürdőszobáig. Hideg vízzel megmosta az arcát, hogy teljesen felébredjen, majd immáron frissen a szekrényéhez lépett. Felvette a külön számára készített nadrágot és ujjatlan felsőt. A nadrágot felhajtotta a térdéig, majd felvette a kissé megviselt cipőjét is.

Energikus, de mégis szinte néma léptekkel besétált a konyhába, ahonnan egy frissen facsart gyümölcslé elfogyasztása után távozott egy zsemlével a szájában. Ezt a lépcsőházig el is tüntette és a lépcsőn már kocogva haladt lefelé. Útközben szolgákkal, őrökkel találkozott szembe, akiknek csak biccentéssel köszönt.

Amint leért a földszintre elővette a lejátszóját és pár másodperccel később már a rongyosra hallgatott zeneszámaira futott ki a palota területéről. Már rég nem foglalkozott a ténnyel, hogy a lejátszó egy hónap elteltével is zavartalanul működött, sose merült le, annak ellenére, hogy napi szinten használta. Ennek a rejtélynek a megoldásáról már rég lemondott.

Még a hivatalos reggeli időpontja előtt vissza akart érni, nehogy feltűnjön valakinek a hiánya. Sietősebb tempót diktált magának, hogy hamarabb végezzen. Keresztül futott a városon, felfutott a legújabb kedvenc helyére: a palotából sokszor rálátott erre a magas helyre, ahonnan egy csodás vízesés hullt alá. Innen reggelente csodás volt a kilátás, ezért általában először ide futott ki, ivott a vízesés tiszta, jóízű vizéből, majd folytatta útját a tengerpart felé, ahol ismét pihenőt engedett meg magának, s onnan megállás nélkül vissza a palotába. Sif szerint ez olyan nyolc kilométer összesen.

Szinte fuldokolt, mikor visszaért a palotába, de ennek ellenére kettesével szedte a lépcsőket. A saját emeletére érve kifújta magát és mély lélegzetekkel próbálta megregulázni a levegőhiányát. A nap már rég felkelt, de még mindig csak szolgálókkal találkozott, ezért nem aggódott annyira. Loki nem hisz holmi ismeretlen forrásból eredő pletykáknak, Ame pedig sosem erősítette meg ezeket a buta pletykákat, hogy Shopie hajnalban elmegy futni.

A saját szobájának folyosójára fordulva megkönnyebbült, hiszen túlélte a mai futást is. Sikeresen megvolt a reggeli futása, jó időt futott és pár méter választotta csak el Shopie-t egy forró zuhanytól. Azonban ekkor nyílt Loki szobájának ajtaja. Shopie megedződött reflexeinek hála még időben simult hozzá a falhoz. Olyan lendülettel lépett vissza folyosóról, hogy tüdejéből kiszorult egy pillanatra a levegő, amikor neki ütközött a falnak. Szíve hevesen vert, mert tudta, hogy Loki nem repesne a boldogságtól, ha tudomást szerezne a reggeli kis külön óráiról. Fülében olyan erősen dobogott a vér, hogy alig hallotta Loki távolodó lépteit.

Mikor pár másodperccel később ki mert nézni a folyosóra, Loki háttal állt neki, a konyha felé sétált, hogy reggelizzen. Megvárta, míg eltűnik egy másik folyosón és csak utána osont be a szobájába. Normálisan levegőt csak akkor mert venni, amikor a zárt halkan, de jól hallhatóan kattant egyet, jelezvén, hogy zárva van.

Gyorsan lezuhanyzott, kicsit bíbelődött az arcával és a hajával a fürdőben, majd gyorsan belebújt az ágy végére terített ruhába, amit Ame futás közben készíthetett ki neki. Laza léptekkel indult a konyha felé, hogy immáron bőségesebb és laktatóbb reggelit vegyen magához. Szinte mindenki köszönt neki, miközben belépett a konyhába.

Eleinte megpróbált a többiekkel reggelizni, de túlságosan kényelmetlenül érezte magát, ezért rászokott a korábbi reggelikre, amiket Sif javasolt neki.

– Jó reggelt, Shopia! – köszönt rá Ame kicsattanó boldogsággal.

– Hello – mosolyodott el a lány. – Van alma? – érdeklődött, miközben a felszolgálásra váró ételek között nézelődött. – Már meg is találtam, köszönöm! – vigyorodott el. Elfoglalta az egyik korai reggelizők számára kikészített fémszék egyikét a rágcsálni kezdte az almáját, közben Ame munkáját követte.

– Hello – lépett be Sif az ajtón. Haja kócos volt, a szigorú, rendezett copfnak még nyoma sem volt, egy szakadtabb felső volt rajta, amit több lyuk díszített, illetve egy fekete nadrágot viselt, amit a térdénél ért véget. Pontosan úgy nézett ki, mint aki pár perccel hamarabb tért magához, valamilyen mély álomból. Sif reggel sosem volt beszélgetős kedvében, így Shopie csak biccentett neki és némán folytatta a reggelijét, ami kibővült pár szendviccsel.

Köszönés nélkül távozott a konyhából, hogy ne zavarja meg a dolgozókat és egyenes az egyik Képzőbe ment. Sif így nevezi az edzőtermeket és ez rá is átragadt. A szökőkútban lemosta az alma ragacsát a kezéről és ivott is pár kortyot, majd a leghátsó terem felé sietett, amit szinte már saját magának mondhatta. Az ajtóban lerúgta topánjait és becsukta maga mögött az ajtót. Külön az ő kérésére a varrónők készítettek neki két hosszú, erősebb anyagú függönyt, amit felszereltek a plafonra, hogy tudja tanítani Sifet és tudja szórakoztatni saját magát.

Egy hónap alatt a teste kezdte felvenni a régi ritmusát. Fokozatosan visszaszerezte a hajlékonyságát és erejét. Testileg gyorsan fejlődött, viszont szellemileg lassan fejlődött: Loki óráin nem úgy fejlődött, ahogy azt ő szerette volna.

Azonban most nem akart Lokin vesződni. Lendületet vett és egy cigánykerékkel szelte át a termet. Pontosan a két anyag előtt érkezett meg. Hamar felcsimpaszkodott rá. Ezek a gyakorlatok mindig a földi életére emlékeztette, ezért ragaszkodott hozzá annyira.

Éppen fejjel lefelé lógott, amikor az ajtó felé pillantott. A falnak dőlve ketten álltak: Sif és Loki, mindketten karbatett kézzel, rosszalló tekintettel meredtek rá. Annyira hirtelen jött az ottlétük, hogy meglepettségében még a puha anyagot is eleresztette. A föld felé kezdett zuhanni, azonban szerencséjére megállt a levegőben. Bosszús tekintettel nézett az ajtóban szobrozókra. Egy nagyobb lendülettel talpra állt.

– Muszáj volt? – érdeklődött bosszúsan a herceg.

– Én megpróbáltam visszatartani – védekezett Sif, aki még mindig nem tűnt túl ébernek.

– A fizikai edzés délután van – szólalt meg mennydörgő hangon. – Hiába kelsz majdnem négy hete még a napnál is hamarabb… továbbra is így marad – mondta végül.

– Most szórakozol velem? – forrongott Shopie, közben hevesen dobogó szívére szorította a kezét.

Eddig csak halovány sejtése volt arról, hogy Loki tudhat valamit a reggeli futásairól, de eddig egy szót se szólt erről, így simán abba a hitbe ringatta magát, hogy minden rendben van.

– Egyik reggel épp reggelizni mentem, amikor becsuktad az ajtót. Meghallottam, ahogy megereszted a vizet. Sejtettem, hogy nem ez az első eset. Ráadásul, ma reggel sem voltál a szobádban! – közölte ridegen, mire csak még jobban feldühödött a lány. A herceg még vetett rá egy utolsó dühös pillantást, majd távozott.

Sif csendben állt vele szemben. Elnyomott egy ásítást és a kezét nyújtotta Shopie-nak.

– Szerintem, most menj fel a szobádba, készülj fel a Lokival való találkozásodra, mert a ma nem lesz rendes.

– Az én szabadidőm! – fakadt ki a nő.

– Tudod, milyen Loki. Nem azt csinálod, amit ő szeretne… – rántotta talpra, majd kinyitotta neki az ajtót és intett kifelé.

Shopia dühösen bújt bele a cipőibe, majd trappolva már–már hisztériázva indult fel. Határozottan dörömbölt a herceg ajtaján.

– Szabad! – kiáltotta, mire Shopie feltépte az ajtót és egy határozott mozdulattal erősen becsapta az ajtót.

– Miért baj, hogy a saját szabadidőmben edzek? – szegezte neki egyből, igyekezett visszafogni a saját dühét.

– Látom még csak nem is kertelsz. Túlterheled magad. Nem tudom feltűnt–e, de egyre korábban mész aludni. Kevesebbet eszel, nem alszod ki magad. Így az a csinos kis agyad nem kapcsol ki, fáradt vagy testileg és lelkileg is. Látom rajtad – mondta ridegen, rá se nézve, miközben pakolt. – Ha így folytatod, annyira lefogysz, gyenge leszel és az erőd túl nő majd rajtad és felfal téged. Abba pedig bizony bele fogsz halni.

Shopie ingerülten méregette a férfit. Karjait egymásba fonta a mellkasa előtt és mélyet lélegzett, hogy csillapítsa magát.

– Normálisan étkezem! – ellenkezett. – Kialszom magam, azért megyek korán aludni. Loki rémeket látsz! Ráadásul feleslegesen – érvelt az igaza mellett a lány.

A herceg egy pillanatra rápillantott az udvariatlan mondat hallatán, majd megrázta a fejét. Odalépett a lányhoz, hüvely– és mutatóujjával átfogta a csuklóját.

– Vékony – jelentette ki, majd a ruhája szegélyét rángatta meg. – Sokkal lejjebb ér, azaz mellből is leadtál – folytatta komoran. – El fogsz fogyni! – Ujjait alsó bordáin futtatta végig, amiket Loki tisztán ki tudta tapintani már. Shopie beleborzongott az érintésbe. – Tisztán érzem a bordáidat, lassan látszódni is fognak! Sőt ki tudja mit látnék, ha nem lenne rajtad a felsőd – korholta tovább a nőt, miközben meglebegtette az anyagot. Shopia azonnal odakapott és a testéhez szorította a felsőt. Arca teljesen elvörösödött.

– Bármit is akarsz elérni, hagyd abba, magadnak ártasz! – szólt, s közben mélyen a szemébe nézett. Shopie teste megfeszült és enyhén megremegett, majd hátralépett és felszegte az állát.

– A bordáim jól vannak! Mindenem jól van! – Távozni akart, de valahogy nem mert hátatfordítani Lokinak.

– Előre szólok, ha a bátyám koronázási ünnepségén téged kell majd ápolgatni és nem az iszákos harcosokat, akkor nem állok jót magamért – kapta el a csuklóját és rántotta vissza magához.

– Olyan is lesz? – kérdezte halkan.
– Az érkezésünk és a bátyám koronázási ünnepsége egybe lett vonva.
– Jó tudni – morogta, miközben lerázta magáról a hideg érintést a lány.
– Távozhatsz!
– Ha még egy rossz pillantást kapok… – emelte meg mutatóujját fenyegetően.
– Akkor mi lesz? – kérdezett fenyegető tekintettel. Shopia elégedetten elmosolyodott: végre úgy érezte nála az előny. Akkor elmegyek – akarta mondani, de inkább válasz nélkül hagyta a férfit.

Kiviharzott a szobából és sajátjába ment. Hangosan becsukta az ajtaját és elterült az ágyon. Loki az előbb hozzáért és ettől rosszul, felvillanyozódva és bűnösnek érezte magát. Ezt valahogy nem érezte helyesnek.
– El fogsz késni! Biztos nem fog örülni neki a tanárod! – kiáltotta el magát Loki a szomszéd szobában. Shopie csapott egyet a párnára, majd felpattant és átsétált a szobájába, ezúttal a falon keresztül, hogy megmutassa mennyire ügyes. Azonban Loki szobája már üres volt, ezért hát kezdetleges teleportáló képességeivel még épp eltudott teleportálni a terembe, ahol minden egyes délelőtt találkoztak.

– Na és akkor most ki késik? – kiáltotta el magát Shopie az üres teremben, ahol visszhangzott a hangja a nagy ürességben. Azonban semmi választ nem kapott: – Ez egyáltalán nem vicces, ha nem bújik elő, akkor elmegyek edzeni! – fenyegetőzött tovább. Az ablakok hirtelen kivágódtak és hideg, süvöltő szél áramlott be rajta. Az ablakok csak úgy csattogtak. A hideg széltől megborzongott. Shopie gyorsan körbefordult, Lokit keresve, de a terem továbbra is üres volt.

Elindult kifelé az ajtón kifelé, közben azzal győzködve saját magát, hogy ez csak Loki újabb bolondozása. Ahogy az ajtó felé fordult megrémült: a kilincset és az üveget már elkezdte belepni a jég. Az üvegen már egyébként csodás jégvirágok rajzolódtak ki, de a látvány Ame rémisztő hajnalára emlékeztette és ezért félelem járta át egész testét. Lehunyta a szemét és megpróbált elteleportálni onnan, de nem tudott eléggé koncentrálni. Túlságosan átjárta a félelem.

Aztán hirtelen vége lett az egésznek. A szél elcsendesült, az ablakok lassan és halkan becsukódtak, a jég olvadozni kezdett az üvegről. Az egész olyan volt, mint egy rossz rémálom.
– Ezt nem hiszem el, Shopia! – mordult fel a háta mögül. Shopie dühös arccal meredt rá, miközben Loki felé lépett, de ő inkább hátrált.
– Hozzád beszélten és egyáltalán nem reagáltál…
– Féltél – jelentette ki, mintha valami főben járó bűnről beszélt volna.

– Nem – rázta a fejét a nő.
– Azt hitted, hogy megint megtámadtak minket és teljesen lefagytál – esett neki teljesen. – Így ennek nincs értelme! Sifnek nincs értelme képeznie téged, ha így lefagysz egy jégvirág láttán. Nem vennénk hasznodat, csak esetleges támadási lehetőséget nyújtanál nekik. Csak… – Shopie dühösen félbeszakította.
– Szóval akkor hazamehetek?
– Nem – villant rá a férfi szeme. – Ki kell találnom mit kezdjen veled az udvar, hogy…

– De én nem… – szólt értetlenül.
– Beállhatnál Ame mellé – kezdte Loki hideg, számító arccal. Shopie még levegőt is elfelejtett venni. – Úgy is olyan jóban vagytok! De ha ez esetleg nem felel meg, akkor lehetnél ágyas is – folytatta Loki, miközben körözni kezdett Shopia körül, miközben őt mustrálta. – Bár, egy ilyen kincset nem adhatunk holmi katonának, vagy… Az erdőben már úgy is…
– Elég! – csattant fel remegő hangon a lány, ujjait ökölbe szorította, hogy ne látszódjék mennyire remeg. – Nem hallgatom tovább! – szikrázó tekintettel meredt rá, amit Loki megállt. Még azelőtt eltűnt, mielőtt még az első könnycsepp végigfolyt volna az arcán. Csak pár folyosóval arrébb teleportált, annyira kifárasztotta még a teleportálás.

Végigfutott a folyosón és bármiféle tétovázás nélkül kirohant Asgard palotájából. Tisztában volt azzal, hogy Loki megérzi a teleportálásának erőhullámait. Ezek a hullámok pontosan olyanok, mint amikor egy kavicsot dobnak a vízbe. Ahol a kavics a vízbe csobban, ott a legerősebbek a hullámok, minél távolabb vagyunk a kibocsátó helytől annál kevésbé érezni ezeket a hullámokat, sőt akár egyáltalán nem.
– Még hogy ágyas! – mormolta magában, amikor megérkezett a tengerpartra. Lerúgta magáról a cipőjét és bevetette magát a sziklák közé. Végigkanyargott a sötét, hatalmas sziklák között. Remélte, hogy Loki nem tud itt rátalálni, mert félt attól, hogy megütné a férfit. – Még, hogy Loki ágyasa! – Dühösen lemorzsolta azt az egyetlen kósza könnycseppet, mintha abban a könnycseppben lenne minden dühének forrása.

Tombolt, szégyellte magát, megalázva érezte magát és egyetlen egy pillanatnál sem akart többet ebben a világban tölteni. Senkivel sem akart beszélni, ezért pontosan erre a helyre volt szüksége. Innentől már csak Sifen múlt a magánya.

Ame kétségbeesetten nyögött fel, mikor Loki röviden felvázolta neki az „edzésen” történteket.

– Keresd meg… és hozd vissza! – szólt végül a herceg. – A palotában nem találtam meg sehol sem, valószínűleg a városban barangol, a fő utcákat nézd meg, meg a piacot. Mindent alaposan kutass át, Mary-vel már beszéltem, a mai napra csak ez az egyetlen feladatod maradt. Találd meg nekem!

– Rendben – hajolt meg a szolgáló, miközben agyában kisebb vihar támadt.

– Én is csatlakozom majd, még körbe kérdezek párszor – tette hozzá, mikor Ame arcára pillantott.

– Értettem. – Ezzel ellépett a hercegtől. Alsó ajkát harapdálva próbált dűlőre jutni, hogy vajon hova menekült volna el Loki elől Shopia. Vajon említette-e neki valaha?

Köpenyt kapott magára és sietve lerobogott a piacra. Minden egyes kofához odalépett, kérdezgette, hogy látott–e egy vörös hajú nőt errefelé, de senki sem tudott információval szolgálni. Pár percet töltött mindegyiküknél. Pár kofától még zöldséget is vásárolt, mivel Mary megint rossz mennyiséget rendelt.

Végigkérdezte az egész piacot, de senki sem tudott Shopiáról. Csalódottan végigsétált a piacon és elkezdte feltérképezni a várost. Megkérdezett pár embert, akikkel szembetalálkozott. Minden egyes nemleges válasz után csalódottabb lett. A főbb utcák mentén senki sem szolgált hasznavehető információval, ezért a város szélén folytatta a kutatást.

Sif keze ökölbe rándult, mikor Loki előadta a délelőtt történteket. Legszívesebben sípcsonton rúgta volna a herceget, amiért ilyen felháborítóan viselkedett, esetleg még Thort is ráuszította volna.

– Ezt neked kéne rendbe hozni, nem pedig nekem! – förmedt rá. – Hol keressem?

– Edzőtermek, amerre futni szoktatok. Nézz végig minden egyes apró zugot, amiről csak tudsz. Lehet délutánra visszaér majd. Nem tudom.

– Rendben Loki, de ezért még felelned kell! – Dühösen pillantott rá és szó nélkül otthagyta. Levette a harci szerelését és felvett egy sportos felsőt, majd rohanva hagyta el a palotát. Elfutott mindenfelé, amerre az elmúlt héten futottak.

A főtéren kezdte a kutatást, majd tovább egészen a tengerpartig. Ebéd hiányában sokkal hamarabb fáradni kezdett, mint amúgy, ezért a tengerparton már meg kellett állnia, hogy kifújja magát. Miközben a vízben ácsorgott észrevette, hogy nemrégiben járhatott errefelé valaki, a lábnyomokból ítélve. Rajta kívül csakis Shopiát tudta elképzelni, hogy itt járhatott. Ha pedig itt már járt, akkor a következő állomása csakis a vízesés lehetett.

A gondolattól megnyugodott, ezért adott magának még pár perc pihenőt és csak utána indult tovább.

– Shopie, komolyan mondom, hogy a mai napért holnap kidolgozod majd a beled – kiáltott rá Sif, mikor szerencsére pontosan ott találta. Shopie a vízesésnél ücsörgött. A víz közepén, ahol egy nagyobb szikla választotta ketté a folyót, mielőtt még aláhullott volna. A lány még csak felé se nézett, csupán megvonta a vállát. – Komolyan megvárattál volna?

– Sejtettem, hogy Loki hozzád megy majd elsőként, szóval nem aggódtam miattad – felelte már–már unott hangon.

Sif a vízre pillantott, a sodrás túlságosan erős lenne, hogy belépjen a vízbe és odasétáljon Shopie-hoz. Szóval maradt a szép szóval meggyőzés, de mintha csak a falnak beszélt volna, hogy omoljon le. Semmi sem történt. Hosszú percek teltek el, Shopie még csak felé se fordult, ezért mikor ezt megunta és némi fenyegetéssel, hogy a nyakába ereszti Lokit, távozott. Természetesen erre sem kapott semmi reakciót.

Loki szintén bejárta az egész várost, természetesen nem sok sikerrel, de ezen nem lepődött meg. Várta Amét, hátha megtalálja, de persze ez nem történt meg. Sifre már nem mert annyira hagyatkozni, hiszen túlságosan szoros barátságot ápoltak ők ketten. Ha meg is találná Shopiát, akkor sem volt biztos, hogy ezt elárulja neki.

Ahogy felfelé sétált a vízeséshez vezető lépcsősoron, úgy szembetalálta magát Siffel. A nő gyűlölködő pillantásokkal bombázta meg.

– A tekintetedből ítélve, szerintem odafent van – szólalt meg elsőként Loki.

– Ha nem lennél herceg magam intéznélek el, de így szerencséd van, hogy egy ujjal sem nyúlhatok hozzád – sziszegte fogcsikorgatva. Loki udvariasan biccentett.

– Köszönöm, Sif!

Felsietett a lépcsőkön és egyből megpillantotta Shopiát, ahogy a víz közepén kiálló sziklán ücsörgött. Loki mély levegőt vett, pont olyat, mint amikor Thorral kezdett el vitatkozni valamin.

– Shopia! – Alig észrevehetően megrezzent, de továbbra is előre meredt. Ágyas ez szó ismétlődött benne folyamatosan. – Miattad Sif és Ame is kihagyta az ebédet! Felkutattuk érted az egész várost, elfáradtunk mindannyian, menjünk vissza! – Shopia kényszerítette magát, hogy ne forduljon a férfi felé. – Ha magadtól nem jössz, akkor magam cibállak vissza, aminek szerintem most nem örülnél – folytatta hidegen, mire Shopia éles tekintettel felé fordult.

– Nem megyek veled sehova – jelentette ki.

– Kérlek, az egész napom arra ment el, hogy téged kerestettelek.

– Mondtam már! Nem megyek veled sehova. Se a palotába, se az ágyadba, sem a konyhára! – hördült fel. Loki zsebre vágta a kezeit és körbenézett, hogy hány ember szem- és fültanúja ennek az egésznek.

– Ennyire a szívedre vetted volna? – vigyorodott el negédesen.

– Ó, nem! Egy jó szolgáló semmiképp sem veheti a szívére a dolgokat – gúnyolódott tovább, miközben ismét elfordult tőle.

– Komolyan elhitted, hogy elküldenélek szolgálónak, vagy épp egy katona ágyába engednélek… egy ilyen erővel rendelkező lányt nem engednék a katonák közé. Egyenrangú felet érdemelsz – hergelte tovább a lányt, aki elég feltűnően vörösödni kezdett.

– Meguntad a mostanit? – kérdezte unottan Shopia, de a hangja mégis megremegett.

– Ugyan már! Az erdőben már kipróbáltuk egymást! – kacsintott rá felháborítóan. Shopie a szemeit forgatta, miközben próbált uralkodni a heves szívverésén.

– Szívem mélyéből undorodom tőled – felelt Shopia sziszegte, mire Loki elnevette magát.

– Valóban? Akkor mégis mihez kezdjünk veled?

– Engedj hazamennem! – fordult felé hebrencsen. – Nem leszek senki ágyasa, főleg nem a tied. Igazán megtehetnéd azt a szívességet, hogy leszállj rólam – felelte nagyon kimérten, de Loki állta a pillantását.

– Menj vissza a palotába, még amíg szépen mondom! – Loki csak ennyit mondott, dühtől izzó tekintetének már nem mert nemet mondani.

– Miért mi lesz majd, ha nem szépen mondod?

– Nem számítok nagy ellenállásra a részedről! Egy aprócska fenyegetéstől inába szállt a bátorságod, pár órával ezelőtt…

– Semmi pénzért nem akarnék csalódást okozni önnek, felséged! – Shopie a kőről Loki elé teleportált és pár pillanatig farkasszemet nézett a herceggel. – De már nagyon unom, hogy azt hiszed mindenki a te parancsaidra vár. Unom már a parancsaidat! – bökött a mellkasára dühösen. Majd hátatfordított a férfinak és faképnél hagyta.

– Shopia! – kiáltott utána.

– Gyalog megyek! – ordított vissza dühösen.

Loki fortyogott a dühtől, amikor visszaérkezett a palotába.

– Na persze, gyalog! – horkantott fel dühösen, miközben Amét kereste, hogy megnyugtassa.

– Loki, ó, mondja, hogy megtalálta őt! – kiáltott fel reménnyel teli hangon a lány, mikor megpillantotta a herceget. Loki elgondolkodott azon, hogy vajon Shopiának miért esik nehezére így viselkednie, mint Aménak.

– Megtaláltam, ne aggódj! – mosolyodott el. – Jön visszafelé, semmi baja sincs.

– Csodás! – lelkesedett a lány, majd egy mély hajlás után távozott. Ezután inkább visszavonult a szobájába, mielőtt még a bátyja vagy az anyja rátalál.

Plusz, így hallhatta, amikor Shopia bevágja a szomszéd szoba ajtaját. Akármennyire is dühös volt rá, de azért megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amikor Shopie motoszkálásának zajait hallgatta odakintről.

– Halkabban, te hisztérika! – kiáltotta el magát, ezzel is tovább ingerelve a lányt. Válaszul Shopie belerúgott, vagy beleütött a falba. Pontosan ezt a választ várta és mindenféle bejelentés nélkül átsétált Shopie szobájába. – Mi a jó eget csinálsz? – ripakodott rá. Shopie az ágyán ült, idegesen rágcsálta ajkait. A nő felpillantott rá és még dühösebb lett.

– Mi van már megint? Nem lehetne, hogy esetleg békén hagyj?

– Meddig fogsz még hisztizni?

– Mégis mire számítottál? Hogy majd röhögve lepacsizok veled, mert olyan poénos voltál? Mert arra bizony várhatsz, hercegecske!

– Beszélgessünk kicsit komolyan! – mondta hidegvérrel a férfi, annak ellenére, hogy legszívesebben megfojtotta volna a pimasz megjegyzéseiért. – Mit gondolsz te, mit kezdjünk veled, miután a kiképzésed véget ér? – Nekidőlt a falnak, pont ott, ahol az imént átjött a szobába. Kezét a zsebébe mélyesztette és várakozóan pillantott rá.

– Nem tudom, pontosan ezért nem látom értelmét, hogy én itt vagyok! – felelte Shopia dühösen. – Csak engedj haza és töröld ki az emlékeimet és engedj haza…

– Elkezdted használni az erőd, nincs már visszaút! Nem lehet – felelte Loki komoran. – Beszélek erről az apámmal, de addig maradunk a kiképzésnél. Mindennap!

– Én nem akarok…!

– Ez nem vitatéma. Nem érdekel, hogy mennyire nem vagy képes megtűrni magad mellett! Én is képes vagyok rá, akkor neked is menni fog.

– Oké, akkor most, hogy megint csak az történik, amit te szeretnél, akkor most megköszönném, ha távoznál a szobámból, átöltöznék vacsorához.
– Megint csak elhessegetni akarsz – jelentette ki, mire Shopie látványosan megint dühbe gurult. – Ha pedig tényleg öltözni akarsz, akkor meg semmi újdonsággal nem tudsz már szolgálni számomra. – Shopia nyakán megfeszültek az izmok, ahogy összeszorította az állkapcsát. Kinyitotta a száját, majd ismét becsukta és ezt többször megismételte.
– Te und…

– A királyi család tagja vagyok, nagyon rosszul járnál, ha engem sértegetnél…

– Tűnj innen! – Kelt fel az ágyról nagyon lassan és kimérten. Loki komótosan felkelt és távozott, a falon át.

Shopia rácsapott az matracra és pár pillanatig bent tartotta a levegőt, hogy magában tartsa azt a szitokáradatot, amit legszívesebben Lokinak sorolt volna. Felrántotta a szekrénye ajtaját és felmérte a ruháit. A fürdőszobában megmosakodott és forró víz szerencsére ellazította legalább annyira, hogy megfeledkezzen Loki fájdalmas és gonosz szavairól. A kosszal együtt lemosta a dühöt és a szomorúságot is magáról.

A vacsoráig csak pár percre maradt csupán, ezért csak felkapta a legelső ruhát, amit megpillantott a szekrényében. Fekete volt, a ruhának nem volt dekoltázsa. Az anyag a nyakáig futott fel, így a mellkasát teljességgel takarta, azonban a hátából annál többet engedett látni. Hosszú, lágy esésű fekete alsószoknya és tüllös szoknyából állt. Derekánál szűkített, amivel megmutatta, hogy mennyit változtatott az edzés a lány alkatán. Ehhez azonban kötelező volt magassarkút húznia. A haját gyorsan szoros kontyba tűzte és már ment is.