Kedvencekhez adás
79

Egy új élet

Kezdetnek nem is rossz

Szerzői megjegyzés:

A zene amire Shopie táncol a Thousand years című szám :)

     Mikor felébredt, egyből rájött, hogy nem a saját pihe-puha ágyában fekszik, sőt egyáltalán nem a biztonságos otthon falai között tartózkodott. Valahogy megérezte a levegő és az illatok másságán. Sokáig nem merte kinyitni a szemét. Egy, a sajátjánál jóval puhább ágyon feküdt.

     Csak pár perc elteltével merte felnyitni pilláit, mivel túl nagy volt ahhoz a csend, hogy bárki más tartózkodjon a helységben. Kicsit sem lepte meg, hogy egy ágyon feküdt, a hátán. A plafon aranybarna színben pompázott, csakúgy, mint a szoba többi fala. A szobában nem sok minden volt: egy hatalmas ágy, amin terpeszkedett, egy-egy éjjeli szekrény a két oldalán, egy íróasztal a falra tolva és egy méretes szekrény.

     Shopia első gondolata, a hollétével volt kapcsolatos. Aztán azon törte a fejét, hogy mégis, hogy nem ébredt fel, mikor idehozták. Nem fájt semmije, nem talált semmi említésre méltót magán, ami nem odaillő lett volna. Mikor mindenét megvizsgálta és nem talált magán árulkodó nyomot felkelt az ágyról. Még mindig pizsamában volt. Vagyis egy sortban és egy topban. Grimaszolva lépett az egyik ajtóhoz – mert kettő volt -, s az ajtó egy folyosóra nyílt.

    Egy folyosóra, ami inkább hasonlított egy középkori katedrális folyosójára, minthogy egy házéra, amit leborítottak egy nagy adag aranyfestékkel. Az ablakokból hiányoztak az üvegtáblák, így a meleg szellő szabadon kóricált a folyosón megborzolva a frizurákat és lenge ruhadarabokat. Shopie alaposan körbenézett, s utána indult meg jobbra – arra világosabb volt – és közben imádkozott, hogy sikeresen hazajusson. Bár erre nem látott sok esélyt, ugyanis az ablakokon túl olyan mesebeli táj tárult elé, amit még életében nem látott. Teljesen elveszettnek érezte magát. Szíve a torkában dobogott, s zihálva vette a levegőt. Fejében szorgosan kattogtak az apró fogaskerekek, miközben egy menekülési útvonalat kutatott tekintetével.

    Rövid útját beszédfoszlányok szakították meg. Ha szíve eddig gyorsan vert, akkor most még gyorsabb sebességre kapcsolt.
– Apám… védőfalat…
– Csak egy… tudja… – A hangok egyre közeledtek Shopie-hoz, így ő visszavonulót fújt a szobába, ahol ébredt. Bezárta az ajtót, s egyből felsikoltott.

     – Mi a…? – sikoltotta, s feje az ajtónak koccant a hirtelen hátrálás következtében. A szobámban egy asszony állt, kedves mosollyal az arcán. Úgy nézett ki, mint egy idős indián asszony. Piszkosfehér köntösben, rajta apró mintákkal, hosszú fekete-ősz haját két copfban befonta. – Ki maga?
– Gyermekem, nyugodj meg! Ne izgasd fel magad, még a végén… – szólalt meg lágy, érdes hangján az asszony.
– Ki maga? – kérdezte újra, mit sem törődve az udvariassággal. Hirtelen nyílt mögötte az ajtó, s Shopie az egyik oldalsó falhoz araszolt.

     – Szóval te sikítottál! – jegyezte meg az a férfi, aki először lépett be. Szénfekete haja volt, s metsző zöld szeme, mögötte egy idősebb ősz férfi, egyik szemén szemtapasz volt.
– Lehet volt rá okom! – akadt ki teljesen Shopie. – Nem akarok goromba lenni, de maguk ELRABOLTAK! – ordította Shopie.
– Gyermekem, nyugodj meg! – ismételte megint az idős asszony.
– Maguknál ez családi hagyomány? – nézett végig a társaságon Shopia. – Fiatalokat elrabolni.
– Engedd meg, hogy megmagyarázzam – kezdett bele az idősebb ősz férfi, még mindig teljesen higgadtan.

     – Nem kell magyarázat, csak engedjen el! – csattant fel Shopie ismét. Az eddig csendes zöldszemű megelégelte a dolgokat. Felkapott a szekrényről egy díszvázát és Shopie felé hajította. A nő észrevette, de már nem tudott tenni semmit. Azonban a váza mielőtt még elérte volna irányt váltott.
– Ezért vagy itt – mondta a férfi nyersen. Shopie elcsendesedett, mintha bevarrták volna a száját. Úgy horgasztotta le fejét, mint a kisgyermek, akit valamiféle csínyen kaptak rajta. – Végighallgatod atyámat, vagy akarsz még kiabálni? – kérdezte ridegen a férfi, mire Shopia csupán bólintott.
– Ami az előbb a történt, az egy védekező mechanizmus. Itt Asgardon, csak kevesen tudják használni, köztük Loki fiam is. – Az öreg a férfi felé intett fejével. Shopie arcára kiült a döbbenet. – Veled született képesség. Megvéd téged! Nem kell…

     – Bocsánat, hogy félbeszakítom, de… – Itt a nő sanda pillantást vetett Lokira, hogy kíván-e közbe szólni -… Asgard? Loki? Mint a mitológiában? Kérem, ne vicceljen velem! Asgard csak a mesevilágban létezik – rázta a fejét Shopia, miközben hangja már-már hisztérikusan csengett.
– Viccelni? – szólalt meg hátborzongató hangon Loki. Shopie rémülten pillantott a férfire. Kezdett elege lenni belőle, mivel alig fejezett be egy mondatot, annak azon nyomban bele kellett kotyognia valamit.  – Atyám, ez a halandó mégis mit gondol? Hogy holmi tréfa tárgya? Ugyan! Te – fordult Shopie-hoz -, ocsmány kis halandó, te kis tudatlan! Mit gondolsz, hogy Odinnal, a Mindenek Atyjával beszélhetsz így? Válogasd meg a szavaidat, vagy különben még azt a napot is megbánod, hogy megszülettél! – teremtette le a nőt síri hangon.

     Shopia szúrós tekintettel mérte végig a férfit, majd határozottan felé lépett és csattanos pofonnal reagált Loki mondandójára.
– Nem egy utcalány vagyok, hogy így beszélj velem! – mondta élesen Shopia, majd hátrébb lépett. Loki döbbenetében még az arcához kapni is elfelejtett. Shopiára bámult, majd váratlanul megszólalt az idős asszony:
– Loki, gyere velem! – mondta ellenkezést nem tűrően, mire Loki tekintetével villámokat szórva követte az asszonyt. Észre se vette, hogy az asszonynak úgy kellett kifelé ráncigálja az ajtón. Shopie és Odin maradt a szobában.

     – Még mindig nem értem, miért kell itt lennem. Engedjenek haza…
– Az emberek nem szoktak ilyen képességgel születni. A fiam észrevette még a Midgardon, hogy ilyen képességgel rendelkezel és ezért elhozott. Szokatlan dolog ez minálunk, nem, hogy nálatok. Biztosan valamelyik ősöd Asgardon élhetett. De inkább mesélnék neked kicsit erről a helyről, hogy megbizonyodhass róla: egyáltalán nem vagy veszélyben.

     Shopie csak ült, s nézett ki a fejéből. Odin már rég, elhagyta a szobát, de ő továbbra sem bírt felocsúdni a döbbenetből, ami érte. Tizenhat éves kora óta élt-halt a mitológiáért, főleg görögök félistenekért és Asgardért. Most kiderült, hogy az északi mitológia istenei valóságosak. Fél órája se tudja mindezt, de képtelen feldolgozni.

     Azonban gondolatai hamar másfelé terelődtek. Egy sokkal nagyobb gond felé, amivel még az a nagyokos Loki sem számolhatott. A családja, a barátai, a barátja egy idő után keresni fogja. Egy idő után a rendőrséget is értesítik és onnantól már aligha lesz visszaút. Teljesen sokkolódott mikor eszébe jutott az anyja. Szinte látta, ahogy kétségbeesetten hívja a rendőröket, vagy ahogy ül a kanapéjukon és apja próbálja vigasztalni az egyre síró nőt. Elfeküdt az ágyán, s bebújt a takaró alá. A fejére húzta a paplant, s olyan picire gömbölyödött össze, amennyire csak lehetett, s közben összeszorította szemét. Igyekezett nem sírni és összeszedni darabokra tört lelkét.

     Mikor végre kibújt a takaró alól már sötét volt. Időérzéke mindig is pocsék volt, így nem tudta megállapítani, hogy mennyi lehetett az idő, de a hatalmas csend arra engedte következtetni, hogy már késő éjszaka lehet. Úgy döntött, hogy pizsamában fedezi fel Asgardot. Ehhez még a kései időpont is kedvezett, mivel nem futhatott össze azzal a pökhendi, bunkó Lokival, se senki mással, aki kérdőre vonhatta volna.

     Ez alkalommal balra indult el. Ráérős léptekkel szelte a folyosókat és hunyorogva meredt ki az ablakon. Kint egyáltalán nem volt semmilyen kültéri világítás. Csak egy-egy fáklya fényét látta odalent, ami nem biztosított elég fényt a nézelődéshez. Azonban a távolban egy falu körvonalai rajzolódtak ki a tompa holdfényben. A nő elmosolyodott a csillogó épületek láttán, a csillagok csodás ragyogása csak hatalmasabb mosolyt varázsolt ajakira. Sosem látott még ennél szebbet. Lenyűgözve lépdelt tovább a folyosón.

Egy hatalmas faajtó előtt találta szembe magát, melyet kifinomult díszek tarkítottak. A nő az ajkába harapott: bemenjen, vagy sem? Körbenézett és nem látott senkit. Nagyon óvatosan résnyire nyitotta az ajtót. Meglepte, hogy méretéhez képest milyen könnyen mozgatható volt és halk. Önelégülten somfordált beljebb és csukta vissza az ajtót maga után. A mennyezetet tartó, vastag oszlopok szinte az égig értek, olyan hosszúra nyúltak. Csillogó szemekkel nézett körbe, életében nem látott ilyen lenyűgöző helyet. Aranyosan csillogó falak, padló, székek, asztal. A terem közepén egy hosszú, széles asztal foglalt helyet, ami teljesen üres volt, leszámítva a terítőt. Arany színe hivalkodó volt, de mégis ízlésesen festett. Elképzelte, ahogy az asgardi istenek körbeülik, s jóízűen falatoznak, s mulatoznak. Nevetés, vidámság, táncolás, ivás, evés. A nő nekidőlt az oszlopnak: szinte látta, ahogy a nők gyönyörű ruhákban illetik magukat, s a férfiak táncba hívják őket.

     Ellökte magát az oszloptól, az asztalhoz lépdelt, s végigsimított a székek támláján, közben arra jutott, hogy ő tulajdonképpen nagyon is éhes. Körbepillantott a teremben, s meglátott egy kisebb ajtót. Szinte biztos volt benne, hogy az ajtón túl majd a palota konyhájára lel rá, ahol harapnivalót is találhat magának ezért habozás nélkül benyitott. Shopia majdnem megveregette a vállát, azonban hamar letett arról, amikor megpillantott egy lányt, aki egészen pontosan hozzá közelített.

     Teljesen lesápadt és zavarba jött. Tekintetével a szegényes öltözetét vizslatta, miközben valami kifogáson törte a fejét. Hirtelen határozottsága egy pillanat alatt elillant.
– Miben segíthetek? – kérdezte a lány. Fiatal volt, nagyon nagyon fiatal.  – Gondolom, ön Shadow kisasszony, biztosan éhes! Üljön csak le ide! Mindjárt kerítünk önnek valami vacsorát! – folytatta a beszédet kedvesen, s közben egy székhez vezette. Élénksége és végtelen kedvessége, ami a lány tekintetéből és hangjából áramlott kissé megnyugtatta Shopiát. Azonban azt sem tudta ki a lány, illetve, hogy honnan tudja a nevét, hiszen itt még senki sem nevezte őt a nevén. Csakis midgardiként, vagy gyermekemként emlegették eddig, illetve ocsmány kis halandóként.

     – Igazán kedves! – mondta végül, miközben a szolga körülötte pakolászott. Ugyanis csak szolga lehetett. Az egyszerű, földig érő ruha felett, fehér kötényt viselt, haját szoros kontyba fogta, amire ránézni is fájdalmas volt. Ruhaujja a könyékig feltűrve, hogy ne zavarja a kézimunkában.
– Ó, milyen botor vagyok! – kiáltott fel a lány, mire Shopia majdnem leesett a székről, annyira megijedt. – Elfelejtettem bemutatkozni! Kérem, bocsásson meg! – hajlongott a lány. – Ame vagyok. Én leszek a szobalánya, Shana asszonyság utasítására.

     – Shana? – kérdezte Shopie, mire Ame bólintott, s megismételte:
– Shana asszony, igen! Egy idős, bölcs asszony, az ispotályban dolgozik…
– Igen, már tudom ki az – biccentett Shopia, közben magában levonta a következtetéseit: Asgardban nem sokan szeretnek bemutatkozni, csak titulust használni.
– Íme a leves! – Ame elé helyezett egy fémtálcát, rajta egy mélytányérnyi levessel és evőeszközzel.
– Köszönöm, igazán kedves vagy! Remélem, nem vagyok a terhedre. Ilyenkor már rég aludhatnál is, nem?
– Ugyan! – legyintett könnyeden Ame. – Ne beszéljen ostobaságokat! – hajbókolt a lány. Shopie bizonytalanul kanalazni kezdte a levest. – Miért lenne a terhemre?
– Hát, itt az éjszaka közepén zavarom…

     – Ugyan! A herceg is az éjszaka közepén jelenik meg, már hozzászoktam. Mindig sokáig marad az edzőtermekben az alsó szinten és csak ilyenkor jut eszébe megéhezni. Ha maga nem tévedt volna be a konyhába is itt várnék még. Tudja, ilyenkor igazán kedves szokott lenni. Szeretem, amikor ilyen kellemes társaság a herceg és nem csak a kemény külsejét mutatja – csevegett jókedvűen Ame. – Persze ez a testvérére is vonatkozik.
– Van nekik olyan énjük? Szívesen megnézném, ahogy Loki kedvesen beszél bárkivel is – szólalt gúnyosan a nő, miközben ismételten egy kanálnyi levest küldött le.
– Ne gúnyolódjék, kisasszony! – felelt pipacsvörös arccal Ame. – Loki úrfi is kedves teremtés, csak nem mutatja ki. Igazán jól titkolja az érzéseit! De biztos vagy benne, hogy jó lélek! – mondta mosolyogva Ame, kicsit úgy hangzott a válasza, mintha saját magát győzködné.

     Rosszul esett a nőnek, ahogy Ame rápirított; még el is szégyellte magát, de aztán újra lejátszódtak benne a nap eseményei.
– Ne haragudj Ame, de sajnos nem tudok hinni neked. Eddig csak azt a bizonyos goromba énjét láttam.
– Idővel kisasszony, mindennek meg van a maga ideje! – mondta titokzatosan, s közben mosolygott. – Ha jól sejtem eddig nem volt alkalmuk sokszor találkozni, de idővel ez majd változik…
– Mire célzol? – kérdezte Shopie meghökkenve.

     – Arra kisasszony, hogy az úrfi soha senkit nem hozott ide Asgardba – susogta izgatottan, mintha épp tilosban járna. – Senkit! Thor úrfi néha napján, de Loki úrfi, ő sosem. Egészen eddig. Mindig csak azt hallani tőle, hogy mennyire megveti a Kilenc világot és amikor Thor alkalomadtán felhoz valakit, csak még hangosabban morgolódik. Általában ő üldözi el Thor vendégeit.
– Csak azért hozott ide, mert valami olyasmire vagyok képes, mint ő – intette le az izgatott leányt. – Semmi más oka nincs az itt tartózkodásomnak.
– Kisasszony, én ugyan nem feltételeztem semmit. – vágta rá Ame. Elvette a lány az üres tányérját és a mély mosogatóba rakta. Shopia eközben vörös arcát próbálta takarni.

     – Ame! – hirtelen mély, öblös hang ütötte meg mindkettőjük fülét.
– Thor úrfi! – szólt vissza derűsen Ame, miközben újabb adag levest mert. – Halkabban, felveri az egész kastélyt. – szólt rá a hangoskodó férfira, de közben mosolygott.
– Mit számít az, drága Ame? Éhezem. Testem elgyengült, táplálék kell – mondta teljes átéléssel a férfi, mintha az egész világ legnagyobb problémája ez lenne. Shopie megfordult a széken, s azon nyomban megpillantotta a közeledő Thort: magas, szőke, izmos és határozottan csatakos. Valóban az edzőteremből érkezhetett.
– Értem, Thor úrfi – mosolygott a lány, küldött Shopie felé egy bíztató mosolyt.

     – És te, ki vagy? – kérdezte érdeklődve Thor, mikor leült Shopie mellé és tanulmányozni kezdte az arcát.
– Shopia Shadow – mondta a vörösen, miközben elfordította fejét és az asztallapot kezdte bámulni. Thor összevonta szemöldökét, miközben emlékeiben kutakodott.
– Micsoda szokatlan név ez! – Azzal az asztalra csapott, mivel Ame még mindig nem vitte a levesét. – Ame, ne szórakozz velem! Megváratni éhező személyem! – hőbörgött drámaian. – Szóval, Shopia Shadow, bizonyosan midgardi vagy.
– Igen, a Földről jöttem – hagyta rá a nő.
– Ki hozott ide? – kérdezte Thor, s jóízű falatozásba kezdett. Shopie hallgatott.

     – Loki volt az – kotyogott közbe Ame, mikor látta, hogy a nő nem akar válaszolni. Thor letette a kanalat és a nőre nézett. Összevonta a szemöldökét, majd Ame-ra nézett.
– Az én öcsém? – kérdezte a mennydörgés istene, miközben saját mellkasa felé bökött. Ame felnevetett, s Shopie lehorgasztotta a fejét.
– Az öné, úrfi. Ki másé lenne? – viccelődött Ame. Thor zavartan megrázta a fejét, s visszafordult az étkéhez.
– Miért olyan nagy baj ez? – kérdezte Shopie, s lábait keresztbe fonta. – Csak, mert én volnék az első, akit idehozott, ez nem jelent semmit.
– Öcsém nem szokott vendégeket hozni, főleg nem a Midgardról. Szokatlan tőle. De hát öcsém változik. Ez jó hír! – mondta Thor, s legyintett Ame felé, aki Shopie háta mögött állt, így nem látott semmit. – Nemsokára esetleg még az ünnepségeken is tovább marad, mint amit az illem megkíván és talán még szórakozni is fog – morogta gunyorosan az orra alatt.

     Shopie felvont szemöldökkel fordult a lány felé. Ame csak mosolygott.
– Szerintem elmegyek aludni – mondta a nő, s fáradtan felállt. – Jó éjszakát Thor! – biccentett halványan Shopie, s gyorsan kiment a konyhából. Nem csak a fáradtság miatt hagyta ott társaságot, odabenn úgy érezte, mintha útban lenne. Olyan felesleges harmadik kerék érzése volt, mint fiatalabb korában sokszor. Bántotta a dolog, de nem foglalkozott vele, révén, hogy felesleges energiapazarlás lenne. Kótyagosan eltámolygott a szobájáig, s bedőlt az ágyba, el is aludt.

     Másnap Ame finom hangjára ébredt fel, miközben a nehéz sötétítő függönyöket rántotta szét.
– Jó reggelt, kisasszony! – mondta lelkesen. Az ablakot kitárta, s virágillatot eresztett be. Shopie álmosan felült. – Készíthetem a fürdőjét? – kérdezte a leány.
– Fürdőt? – kérdezett vissza Shopie összevont szemöldökkel.
– Rózsás legyen vagy kaméliás? – kérdezte illedelmesen, az ágy mellett állt, mint a cövek: összefűzött ujjakkal, egyenes háttal.
– Ó, hát, akkor legyen, mondjuk rózsás! – mondta a nő. – Igazán hálás vagyok, Ame! – A szobalány elmosolyodott, s eltűnt a fürdőben. Szokott mozdulatokkal elkészítette a fürdőt, törülközőt és váltásruhát készített elő Shopiának, majd beterelte a nőt a fürdőbe. Ezek után udvariasan elköszönt, s amint bezárta az ajtaját, rohant Loki úrfit ébreszteni.

     Halkan kinyitotta az ajtót, s elmosolyodott az alvó herceget látva. A zajra arca finoman megrándult, homlokát összeráncolta, amiből Ame tudta, hogy az álom és éberség határán ingadozik a herceg. Annyira szerette ezeket a pillanatokat és semmi pénzért nem adta volna oda senkinek. Mosolyogva húzta el a függönyt, mire már Loki keserűen felnyögött. Mikor kinyitotta az ablakot, s megfordult a herceg már ült.
– Jó reggelt, úrfi. – köszöntötte, mint minden egyes reggel.
– Az-az! – morogta álmosan. – Hova rohansz ennyire? – szólt utána, aki már az ajtóban járt.
– Shopia kisasszonyhoz! – susogta minél halkabban, hogy a herceg meg ne hallja, közben a cipője orrát nézte. Shopia viselkedéséből rájött, hogy éppenséggel nem ápolnak szoros baráti kapcsolatot.

     Úgy tűnt a férfi nem hallotta meg és útjára eresztette a lányt.
– Mehetsz! – mondta. Ame bólintott, s kihátrált a szobából. Megkönnyebbülten csukta be a herceg ajtaját. Sietve tért vissza Shopia szobájába, hogy rendbe tehesse. Mikor benyitott a nő még fürdött, így türelmesen megvárta, míg kijön, addig megágyazott és becsukta az ablakot, s utána segített felvenni a ruháját, majd az üvegház felé terelte a nőt.
– Shana asszony kérésére hoztam ide! Szeretne találkozni önnel nyugodt körülmények között, előzőleg ez ugyanis nem valósult meg – mondta a lány és kivezette Shopie-t a kastélyból.

     Egy hatalmas zöld kert várta őket, Ame rögtön indult tovább egy kis hátra vezető ösvényen, míg Shopie tátott szájjal bámészkodott. A nyüzsgő városi nép hangja, alig jutott el a palota kertjébe. A kert gyönyörű volt, mindenhonnan illatok árasztották el és különféle dalos pacsirták éneke ütötte meg a fülét. Különféle virágok, fák, gyümölcsök – pompa mindenütt – sövények, s felszórt kacskaringózó ösvények és szökőkutak. A levegő meleg volt és tiszta, a nap lágyan simogatta fehér bőrét.

     Ahogy az ösvényen ment tovább egy üvegházat pillantott meg. Gyönyörű volt. Az épület ragyogott, ahogy a napfény megcsillant az üvegen. Falain keresztül látni lehetett a szorgos nőket, ahogy a növényekkel bíbelődtek. Mindegyikükön ugyanolyan földig érő piszkosfehér ruha volt, mely csupán könyökükig ért, hogy ne zavarja őket a munkában. Az üvegház előtt különböző ágyások sorakoztak, melyekben különböző növények növekedtek, s mind más-más színben pompázott.

     Shopie csillogó szemekkel nézett végig a növényeken. Ame mosolyogva, türelmesen várta be a lemaradt nőt, s végül előre engedte. Az üvegházban fülledt meleg volt és párás idő. Jó illat volt, olyan melyet még sosem érzett Shopie. A ruha melyet még Ame hozott neki, még így is melegítette egyszerűen nem fért a fejébe, hogy az itt dolgozók, hogy bírhatják ezt a hőséget azokban a ruhákban. Az üvegházon belül nagyon meleg és párás volt a levegő, mintha egy kazánházba lépett volna be. A ruha, amit Ame reggel előkészített neki ugyan szép volt, de rendkívül szorosnak érezte. A meleg és szorító érzés miatt émelyegni kezdett a pár centis sarkakon.

     – Menjen csak, kisasszony! – bátorította Ame, s ezzel rámutatott egy üvegajtóra. – Az ajtón túl megtalálja Shana asszonyt! – Ezzel meghajolt és már távozott is.
– Viszlát… – suttogta Shopie halkan, aki még mindig az üvegházon csodálkozott. Végignézte, ahogy Ame visszasiet a palotába, s csak utána fordult az üvegház belseje felé. Lassú, tétova léptekkel közelítette meg az ajtót, közben arra várva, hogy émelygése javul.

     Az ajtón túl egy komplett dzsungel várt rá. Tetőt súroló terebélyes zöld fák, melyről Shopia számára ismeretlen gyümölcsök lógtak le. Különböző bokrok és cserjék pedig a földön foglaltak helyet. Itt még párásabb volt a levegő.
– Csukd be a szád, mielőtt belerepül valami! – tanácsolta Shana asszony. Shopie tekintetét az asszonyra kapta, s összecsukta száját, közben akaratlanul is elmosolyodott.
– Hivatott – szólt végül a lány, miközben nyelt egyet. Szája száraz volt, akár egy sivatag.

     Az ispotályos biccentett, majd kezével intett, hogy kövesse.
– Tudod gyermekem, furcsa, hogy az a dölyfös királyfi idehozott, de érzem, hogy az itt töltött napjaid izgalmasak lesznek – szólalt meg rejtélyes mosollyal az arcán. – Tudom, hogy legszívesebben hazamennél. De oka volt annak, hogy így születtél, hogy az az isten rád találjon, hogy idehozzon. Maradnod kell, gyermekem. – Shopia úgy érezte, mintha az asszony a gondolataiban járt volna.

     – Ugyan miért? Asgard gyönyörű, de nem élek vissza senki vendégszeretetével. Különben is… nem tehetem meg. Jó volna itt tölteni pár napot, hogy körbenézhessek, de engem itt nem látnak szívesen. A családomról nem is beszélve… aggódnak… nem szabad sokáig távol maradnom. Ha maradnék…
– Ki nem lát szívesen? – vonta fel kérdőn a szemöldökét az asszony. Közben helyet foglalt egy padon, némi bátorításra Shopie is mellé telepedett.
– Azt hiszem ez egyértelmű. Loki minden kertelés nélkül kifejezte nemtetszését már a legelső pillanatban, ráadásul van egy olyan érzésem, hogy Odin sem repes az örömtől, hogy itt vagyok – szólt suttogva Shopie.

     Most, hogy nyíltan kimondta problémáját kissé megkönnyebbült. Az asszonyra pillantott:
– Butaságokat beszélsz! – nevetett fel az asszony. – Loki játssza a gyermeket, akitől, elvették a játékát, mert eddig ő volt az egyetlen, aki tudott trükköket használni. Illetve ott van még Friga királynő, de igazán ritkán használja adottságát. Idővel megbékél, ne aggódj. Hamar túlteszi magát a zűrös bemutatkozásodon. Ami pedig Mindenek Atyját illeti, ha nem örülne jelenlétednek, már nem lennél itt. Szerintem örül is annak, hogy fia végre nem csak a könyvtár padjait koptatja vagy épp testvérével hadakozik, hanem valaki másra összpontosítja figyelmét. Bármit is akarjon attól a személytől.

     – Loki képes lenne egy kanál vízben megfojtani! – akadékoskodott tovább indulatosan Shopie, mire a gyógyító csak leintette:
– Meglehet, de idővel majd meglágyul! Kiskora óta ismerem a kölyköt. Az a bolond herceg még maga is gyermek, csak nem látni. Maradnod kell, ha nem is tudlak visszatartani, legalább egy kis ideig, míg megtudjuk honnan származik, az, ami benned növekszik. Addig még maga a Mindenek Atyja sem ereszt el az Örök Világból.

     – Mindenki azt mondja, hogy azért hozott ide Loki, mert képes vagyok ilyen furcsa dolgokra. Ez remek, de nem hiszem, hogy saját magát akarná azzal bosszantani, hogy egy ilyen koloncot akaszt a nyakába.
– Loki tetteinek oka van. Az ifjú herceg kíváncsibb, mint én meg te együttvéve. Bevallom, én is meglepődtem, mikor megláttalak… biztosan tudod, hogy Lokinak nem szokása embereket magával hozni a kiruccanásairól. Nem lesz könnyű a kezdet, de hidd el, megéri itt maradnod.
– Értem… Hát ez igazán biztató – húzta el a száját.

     – Hová húz a szíved? – kérdezte hirtelen, miközben végignézett a zöld rengetegen.
– Ez nem olyan egyszerű… – kezdett bele Shopie, de egyből el is hallgatott. – Ez egy nehéz kérdés. A logikus válasz az otthonom lenne. Viszont, ha mások lennének a körülmények. Nekem úgy is mindegy… talán az sem lenne baj, ha itt maradnék, amíg ki nem derül mi is ez egészen pontosan. Otthon pedig csak… – A félmondatok és értelmetlen motyogás alig ért el Shana asszony füléig.

     Shopie legbelül civódott, hogy mi lenne valóban a jó választás. Szüksége volt egy kis magányra és lehetőleg zenére, meg a lejátszója, ami a Földön maradt.
– Kéne a lejátszóm. Ha szól a zene, könnyebben átgondolhatnám a dolgokat… – szólalt meg újból a lány. Fejében vihar rombolt, s mindent feldúlt.
– Menj sétálj egy keveset a palota körül és kérj Amétől néhány neked is tetsző ruhát.
– H-honnan tudta? – pislogott nagyokat a lány. Shana asszony nem mondott semmit sem, csak titokzatosan mosolygott.
– Kértem neked Sif úrnőtől pár ruhát, ami biztosan jobban tetszik majd. Tudod, elég sok mindent elárul, hogy egész idő alatt gyűrögetted a ruhát és ráncigáltad. Gondolom a fűző miatt kényelmetlenül érzed benne magad. Szóval, mindketten jobban jártok, ha mást hordasz. – Benyitott egy faajtón és egy kupac ruhát nyomott a lány kezébe.

     Shopie engedelmesen felvette a nadrágot és az inget. Az új ruháit felvéve egyenesen megkönnyebbült. A méret passzolt, a szín is illet a haja színéhez és az anyag kellemes érintésű volt.
– Igazán köszönöm, nem tudom, hogy hálálhatnám meg!
– Én igen! Áruld el nekem a neved – nevetett fel az asszony. Shopie is elnevette magát, amitől sokkal jobban érezte magát.
– Ó, hát… Shopia Shadow vagyok! – mondta zavartan, s viccelődve pukedlizett. Az ispotályos elmosolyodott és útjára engedte a lányt.

     Shopie úgy döntött, hogy marad még kinn a kertben. Amióta csak itt van, emésztette magát. Kellett egy kis magány, hogy rendezze gondolatait. Biztosan keresik már otthon és aggódnak érte. Azon tanakodott, hogyan juthatna haza azonnal. Erre nem talált megoldást. A mesék szerint, valamiféle szivárvány hídon keresztül utaznak a világok között az istenek és semmiféle szivárvány hidat nem látott a közelben. Még az emelten helyezkedő ablakokból sem. De mi lenne, ha itt maradna? Csak pár napot. Maximum egy hetet. Kiélné minden gyerekkori vágyát. Mindent bejárhatna és utána békésen hazatérne. Már, ha engednék neki. Azonban attól tartott, hogy ez nem lehetséges.

     Andalogva sétált végig a hatalmas kertben, s hirtelen lovak hangjára lett figyelmes. Felkapta a fejét és egy távolba futó mezőt pillantott meg, amire eddig azt hitte, hogy egy nagyobbacska kert. Úgy döntött, hogy elsétál a végébe – már, ha van neki. El is indult, de végül megtorpant, s levette a sarut, és mezítláb folytatta útját. Tavaszi idő volt, s a föld meleget árasztott magából. Eszébe jutottak az atlétikai órák, melyeket több mint két hónapja nem látogathatott. Olyan jó érzéssel töltötte el az emlék. Visszaemlékezett kedvenc zenéjére, amiről kedvenc koreográfiáját juttatta eszébe.

     Mosolygott, s közben lehunyta a szemét. Eszébe jutott a lassú zene, mely szépen ívelő mozdulatokat követelt. Shopie akaratlanul kezdett bele a táncba. Lassú, kifinomult mozdulatokkal kezdett bele. Aztán hirtelen felgyorsult a zene, s jöttek a jobb, összetettebb mozdulatok: szaltók, cigánykerekek és különböző gyönyörű lépések, majd ismét lassabbra váltott a zene, s végül lassan befejezte az utolsó mozdulatot is. Kinyitotta a szemét: egy nőt pillantott meg, aki bőszen mosolygott. Kissé szédelgett, de nem foglalkozott vele, az idegen nőre koncentrált.
– Öm… – kezdett bele bizonytalanul, de a nő közbevágott:

     – Ez valami lenyűgöző volt!  – mondta a nő elképedve. – Hogy? Hogy tudsz ilyen elképesztő lenni? – kérdezte, miközben a nő odasietett hozzá. Fekete haja copfba volt erősítve, s csak úgy lebegett mögötte. – Ezt hol tanultad?
– Én… én… nagyon köszönöm…! – dadogta összevissza Shopie.
– Lélegzetelállító voltál! – dicsérte tovább a nő. – Hol tanultad? Hol? Asgardban ilyet nem tanítanak! Meg akarom tanulni!
– A… a Föld… Midgardon! – motyogta zavartan Shopie.
– A Földön? – kérdezte mohón csillogó szemekkel. – Ígérd meg, hogy egyszer megtanítod! – követelőzött, mire elmosolyodott, s Shopie válaszára várt.
– Re-rendben! – dadogta. Egyszerűen lesokkolta a nő akaratos magatartása.

     – Éljen! Mellesleg Sif vagyok. Benned kit tisztelhetek? Nem tűnsz ismerősnek nekem, nem láttalak a reggelinél.
– Shopia vagyok… örvednek. Nem tudtam, hogy… meg nem is vagyok éhes! – mondta pirulva a nő. Közben érdeklődve végigmérte Sifet. Fekete haj, akaratos tekintet, talpig fekete lenge öltözetben. Tőle kapta a ruhákat!
– Nem-e? – tette csípőjére a kezét Sif. Végignézett Shopie-n, majd összevonta szemöldökét: – Hát legyen.
– És ön, miért nem eszik?
– Jaj, utálom, amikor kegyedeznek, nem vagyok hölgy! Tegezz! Korábban reggelizek, mint a többiek. Nem szeretem a férfiak pajzán megjegyzéseit hallgatni reggelizés közben – ecsetelte, mire Shopie bólintott és néhány másodperc néma csend után elindult. – Legalább akkor legyen nyugtom tőlük, ha már máskor nem. Ma épp elkapott Fandral, ezért megvártam vele a reggeli végét.
– Értem, legközelebb semmiképp sem hagyom ki a reggelit. Jó volt látni! – szólt búcsúzóul, mire Sif bólintott, majd elindult az ellenkező irányba. Shopie ismét egyedül maradt. Kedves nőnek tartotta Sifet és örült, hogy rajta kívül van még egy nő, aki nadrágban jár és nem földig érő szoknyában.

     Lassan a mező felénél járhatott, amikor megpillantotta a piciny épületet, ahonnan lónyerítés hallatszott. Shopie megállt, hirtelen ötlettől vezérelve kézen állába tornázta magát, így gyorsan leejtette a cipőit, s azzal a lendülettel tartotta meg magát a tenyerén, majd lépegetett párat, s végül hídba ereszkedett és elfeküdt a fűben. Nézte az eget, melyen egy apró felhő sem volt. A nap öntötte magából a meleget, mely kellemes melegként ért el a lányhoz. Hallgatta a távoli zsibaj hangját, de mégis csend volt. Olyan kellemes csend, melyet otthonában alig-alig tapasztalt. Egy forgalmas városban igazán nehéz csendes helyet találni. Agya kikapcsolt, gondolatai visszavonultak. Lehunyta a szemét, s hagyta, hadd melengesse bőrét. Teljesen ellazult. Már csak zenére vágyott. Órákon át ott bírt volna feküdni. Azonban lehunyt szemén keresztül is érezte, hogy elsötétedett felette az ég. Ezzel együtt sötét gondolatai is visszatértek kísérteni.

     Összezavarodott, hiszen az égen egy felhőt sem látott.
– Mit csinálsz? – Azon nyomban kinyitotta szemét, mikor meghallotta az ismerős hangot. Lokival találta szembe magát: a férfi úgy magasodott felé, mint valami égi meszelő. Felpattant a fűről, hogy faképnél hagyja a férfit. Ki tudja, milyen céllal kereste fel őt ez alkalommal. – Nem reggeliztél – folytatta a beszédet derűsen a herceg.
– Ha nem szól ez eszembe se jut! – sziszegte élesen.
– Az ispotályosnál van gyógyszer a feledékenységre – mondta teljesen nyugodtan a férfi és Shopia nyomába szegődött, aki azonban lezártnak tekintette a beszélgetést.

     – Majd szólok, ha tényleg komolyabb problémáim lesznek és nem csak rövidre akarom zárni a beszélgetést! – mondta a nő, remélte, hogy Loki most már érzi, mennyire nem kívánatos a társasága. De a férfi hülyének tette magát és tovább játszotta a játékát.
– Reméltem, hogy ezt mondod. Nem örülnék, ha baja esne a fejednek – mondta Loki mosolyogva. Shopie dühösen forgatta szemét, hisz’ idegesítette a férfi.
– Elárulná végre, hogy mit akar? – kérdezte bosszúsan a nő.
– Gondoltam megtudom, miért hagytad ki a nap legfontosabb étkezését – válaszolt fontoskodva Loki. Shopie hitetlenül felvonta szemöldökét.
– Okkal – zárta le a beszélgetést Shopie, s faképnél hagyta a férfit.

     Szinte berohant a lovardába. Lovak sokasága várt rá. Az istálló padlásáról egy láb lógott le. Tekintetét a lovakra függesztette. Sosem szeretett lovagolni, csak nézni a jószágokat. A biztonságos távolból szerette őket. Végig ment az istállón, s túloldalon kiment. Örömmel tapasztalta, hogy túljárt Loki eszén és sikeresen lerázta. Elégedetten nézte az előtte elterülő erdőt. Évek óta nem járt erdőben, hiszen a város közelében egy parkocska volt található csak, néhány vékonyka fával, amit erdőnek semmiképp sem lehetett nevezni.

     – Én nem mennék be a te helyedben! – Mint a napsütésben a viharfelhő, olyan volt Loki hangja Shopie számára. Bosszúsan fordult a férfi felé.
– Mi lenne, ha maga tenné a saját dolgát, én meg a sajátomat? – ajánlotta nem túl kedvesre sikeredve.
– Pontosan azt teszem…
– Igazán? Ha jól emlékszem nem kértem dadust! – csattant fel megvetően a lány.
– Én hoztalak ide, nekem kell figyelnem rád – mondta könnyeden, mintha épp az időjárásról lenne szó. – Ez az egyik kellemetlen veled járó probléma, amiért engedtem a kíváncsiságomnak.

     Shopie idegesen szívta be a levegőt:
– Igazán sajnálom, hogy problémát okozok! Alkut ajánlok én nem rosszalkodom, cserébe maga lekopik rólam és békén hagy – sziszegte a nő ellenszenvesen és a választ meg se várva elviharzott Loki mellett. A férfi elégedetten felnevetett a heves reakción. Bár legszívesebben addig kínozta volna tiszteletlensége miatt, amíg szörnyet nem hal. Azonban néhány mély lélegzet múlva visszanyerte teljes önuralmát. Rókavigyorral arcán nézte Shopie távoldó alakját, majd eltűnt. Tökéletesen elégedett volt.

     Shopie dühödten vágott át a hosszú mezőn, magában mindennek elhordta a kis úrficskát, s a zenelejátszójáért fohászkodott. A távolból látta, ahogy a palota előtt kisebb csoport gyűlik össze. A szemét forgatva ment tovább, a célja a szobája elérése volt. Azonban, mikor elhaladt a csoport mellett utána kiáltottak:
– Shopia! – szólt az ismerős hang. Sif volt az. Megvárta a nőt és csak akkor szólalt meg.
– Igen? – kérdezte ingerültebben, mint ahogy akarta.
– Baj van? – kérdezte összevont szemöldökkel. Shopie kifújta a friss levegőt és a mező felé pillantott: Loki sehol sem volt.
– Áh, Lokival volt egy bájos csevegésem – legyintett maró gúnnyal a hangjában.
– Jaj, édes, ne is figyelj rá, szeret másokat bosszantani, de ártalmatlan – szólt Sif és egy kacsintás után ott is hagyta.

     Útközben nem találkozott senkivel, amiért külön hálás volt. Amint belépett a szobájába és bezárta az ajtót megpillantott egy kupac ruhát, s az ágya előtt egy adag cipőt.
– Ame – suttogta a nő, mikor az ágyhoz lépett. Nadrágok hada: fekete, sötétkék, vörös, zöld, fehér. Alatta ingek, ugyanúgy. – Ame, te egy angyal vagy! – susogta, miközben a cipőkre tévedt tekintete. Fekete topánok és saruk. Körbenézett a szobában és tekintete a szekrénynél megakadt. Felpattant, s kinyitotta a szekrény ajtaját: abban lenge tavaszi ruhák sorakoztak, ami tényleg Shopie stílusa volt: egyszerű, de nagyszerű. S a legjobb: fűző nélküliek és egy sokkal lágyabb, vékonyabb anyagból készült ruhák voltak.

     Elmosolyodott, s kinyitotta a szekrény másik ajtaját: polcok. Az első kettőn fehérnemű sorakozott, a többi üresen várt a feltöltésre. Shopie gyorsan bepakolta újdonsült ruháit és cipőit. Majd elégedetten dőlt végig az ágyon, s mikor megunta a plafont oldalra fordította fejét. Azon nyomban felpattant, s kezébe vette a zenelejátszót. Forgatta, s nem hitt a szemének.
– Ó, te jóságos…! – motyogta, mikor bekapcsolta, s a saját zenéi indultak el. Nyomkodni kezdte, s egészen a kedvenc számáig meg sem állt. A zene valami borzasztóan jól esett neki. Ellazított, lehűtőtte túlfűtött kedélyeit és egy teljesen másik világba repítette. Agyán hamar átsuhant a kérdés: vajon ki volt az? Hamar felpattant, s a zenelejátszót az ágyon hagyva rohant ki szobájából.

     Egyenesen a konyhába rohant:
– Ame itt van? – rontott be az ajtón a lány. Zihálva, nehezen lélegezve támaszkodott meg a konyha ajtaján, de az adrenalin felpörgette.
– Nincs itt, kisasszony – válaszolt végül az egyik szolgáló.
– Valaki nem tudja hol lehet?

     – Utoljára Loki úrfi szobája felé sietett, az úrfi hívatta, olyan tíz perce – szólt ugyanaz a lány.
– Igazán köszönöm, tényleg! Viszlát! – Finoman visszacsukta a konyhaajtót és hangosan morfondírozva visszaindult a folyosóra. – Na, de hol van Loki szobája?
– Mit akarsz te a szobámtól? – Shopie szíve egy ütemet ki is hagyott annyira megijedt.