Kedvencekhez adás
56

Egy új élet

Súrlódások

Szerzői megjegyzés:

Sziasztok! Nagyban stresszelek a viszgák miatt, ezért úgy döntöttem, hogy lazításként kicsit foglalkozom ezzel a kis történettel. Remélem tetszik :) Félig-meddig off téma, arra gondoltam, hogy most nagyobb időm nem lesz fejezetekre, de mondjuk ilyen update-szerű bejegyzéseket osztogatnék meg itt az oldalon, ha lenne rá igény.

Efraen gyönyörű hely, valóban lélegzetelállító. Az egész város fehér márványból és kőből épült. A látvány lehengerlő, ámde a vendégszeretetéről sosem lesz híres. Az elfek mind leplezetlen gyűlölettel meredtek az „idegenekre”. Reggelente szinte meg lehetett fagyni, ugyanis éjszakára a levegő túlságosan lehűlt, a folyosókon pedig szabadon nyargalhatott a hideg levegő, ami csontig hatoló fuvallatra erősödött. Napközben pedig annyira felmelegedett a levegő, hogy aludni sem lehetett, csak késő este.

A tündék természetesen már hozzászoktak ehhez a szélsőséges időjáráshoz, azonban a két utazó egyáltalán nem bírt napirendre térni a dologgal. Shopia egyenesen gyűlölte az időjárást, az elfeket, az elfkirályt és a gyűlölködő tekintetüket, a bezártságot és a bánásmódot. Loki pedig csak némán tűrte Shopia nyafogását. Hét nap bőven elegendő volt ahhoz, hogy mindketten kipihenjék magukat. Shopie két napon át szinte csak aludt. A lila karikák felszívódtak a szeme alól, a fehéres arcszíne eltűnt és kevésbé volt ingerlékeny. Loki egy nap alatt összekapta magát. Igazából csak egy varázslás nélküli napra volt szüksége, hogy jobban legyen.

Shopia regenerálódása alatt bejárta az egész várost: felfedezte a kastélyt és környékét, a könyvtárat és a gyakorlótermet. Thranduil többször is audienciára hívatta, de ebből csak egy alkalomra látogatta meg, ahol csak tovább erősödött az ellentét kettejük között. Egy fél óra burkolt fenyegetésekkel teli értekezés után, Loki mély levegőt véve meghajolt és távozott.

Ahogy Loki a harmadik nap reggelén kopogtatott Shopie ajtaján és benyitott, ébren találta a lányt. Meglepetten belépett a szobájába és becsukta maga mögött az ajtót. Shopie kócosan, összehúzott szemmel meredt rá. Az ágyon ült, a takarót még nem lökte le magáról.

– Csak, hogy felébredtél – jegyezte meg Loki.

– Mhm – nyöszörögte Shopie, miközben megdörzsölte a szemét. – Hol vagyok? – motyogta halkan, miközben körbepillantott a szobában. – Nem vagyok otthon… – jelentette ki kómásan.

– Efraenben vagy. Gyere, menjünk reggelizni.

A tápláló reggeli és a sok gyógynövény teától Shopie teljesen erőre kapott és egyből a legjobb témába vágott bele: mikor mehetnek már végre vissza Asgardba? Ebből természetesen hatalmas vita kerekedett és az egész palota tőlük zengett, amiért Thranduil ismét hívatta Lokit, néhány őrrel nyomatékosítva a kérést. Ezután Loki egész nap kerülte Shopiát.

Az ötödik napra már mindketten lecsillapodtak. Shopie Eloise társaságában töltötte a napot, aki megmutatta neki a város legszebb részeit. A hatodik napon a nő már teljesen kikészült idegileg: óránként többször újra ki- és bepakolta a ruháit, hogy mindene megvan-e, majd az ágyán heverve bámulta a plafont, s végül teljesen kiakadt. A városba nem ment, mert már látta, Loki nem kereste a társaságát és a gőg miatt, a nő sem őt, ráadásul Eloise-t Thranduil ugráltatta, így hát Shopie-nak egyáltalán nem akad semmi elfoglaltsága.

Végül a büszkeségét félretéve feltápászkodott az ágyáról és Loki szobáját tűzte ki céljául. Kilépett az egyre meleg, fülledt folyosóra és sóhajtott egy nagyot. Loki ajtaja előtt megállva még egy kicsit elbizonytalanodott, de végül hangosan kopogtatott az ajtón és habozás nélkül belépett a szobába, ahogy Lokitól tanulta. Azonban félúton megakadt a bejutásban, ugyanis a hatalmas döbbenet megállásra késztette.

Loki a szekrénye ajtajában állt és egy inget kereshetett épp magának, amikor a nő türelmetlenül rátörte az ajtót. Shopie hatalmasra nyílt tág szemekkel meredt a trónörökös hátán éktelenkedő lilás-pirosas foltokra, amiket még a mérgezett nyilak hagytak maguk után. A szája megállt beszéd közben, és Loki izmos mellkasára meredt tátott szájjal, mikor a herceg felé fordult.

– Miben segíthetek? – kérdezte csúfondáros mosollyal az arcán a férfi. Shopie megköszörülte a torkát és a herceg szemébe nézett egy pillanatra, de ettől csak jobban zavarba jött.

– Öhm, csak… hogy… izé, holnap mikor indulunk?

– Reggel – felelte tárgyilagosan. – Még valami? – nézett rá várakozóan, de Shopie csak nyelt egyet és zavarában másfelé pillantott.

– Azok miért nem gyógyultak még be? – bukott ki a lányból félúton. Loki a lányra nézett, majd belebújt a sötétzöld ingébe és gombolkozni kezdett.

– Mert nem. – Shopie kinyitotta a száját, majd becsukta. Kihátrált a szobából és bezárta az ajtót. Érezte, hogy fülig vörösödik és hogy a szapora légzése nem csillapodik:

– Hogy lehetsz ennyire hülye? – motyogta magában, miközben a szobája felé sietett. A párnájába temette az arcát. A fejébe visszhangzottak Eloise szavai, mintha csak az előbb mondta volna: Tetszel neki!

Összeszorította a szemét és a fejét rázva próbálta elfelejteni, amit a tünde ültetett a fülébe. Természetesen nem járt sikerrel. A gondolatai egyre jobban és jobban a férfi felé kalandoztak el és egyáltalán nem volt képes másra fókuszálni. Hangos sóhajjal hagyott fel az ágyon fekvés csodás művészetével, majd ülésbe tornázta magát. Hátrasimította a szemébe lógó tincseit, majd felpattant. Vacsora idő volt, így az ágy végére hajtott ruha után nyúlt, amit még Eloise küldetett át neki a saját ruhái közül.

– Mi a szösz…? – vonta fel a szemöldökét. Újra és újra áttanulmányozta az selyem anyagkupacot, de sehogy sem állt össze a fejében a kép, hogy ezt mégis hogyan kellene viselnie. Nagyon nehezen sikerült csak rájönnie, hogyan is kell belebújnia, azonban a ruha sokkal kevesebbet takart, mint amit az ő ízlése elvisel. – Nem, Eloise, ez nem fog menni – sóhajtott fel, miközben hámozta le magáról az anyagot. Az ágyra dobta és a szekrényhez lépett, hogy másik ruhát túrjon elő magának. Csípőre tett kézzel állt a szekrénye előtt, alsó ajkait harapdálta, miközben tekintetét a ruháin futtatta végig.

Nyílt az ajtó és érdeklődve pillantott az érkező felé. Felvont szemöldökkel, várakozóan bámult Loki.

– Miben segíthetek? – nézett rá. A herceg zavartalanul végigmérte a fehérneműben ácsorgó nőt, majd nagy nehezen a szemébe nézett.

– Remélem nem így terveztél megjelenni… – szólalt meg végül élcelődve.

– Természetesen nem – válaszolt végül. – Nem tudom, hogy mit vegyek fel. Csak nem számítottam arra, hogy kopogás nélküli vendégem lesz – jegyezte meg élesen.

Loki megvonta a vállát és felemelte a karján pihenő ruhát. Shopie oldalra biccentette a fejét és érdeklődve fürkészte a ruhát.

– Volt egy olyan megérzésem, hogy Eloise stílusa eltér a tiedtől és nem akarok Thranduilnek okot adni a szurkálódásra egy késéssel. Ezért szereztem neked ruhát, szóval inkább hálásnak kellene lenned – válaszolt Loki, mire Shopie egy tündéri mosolyt erőltetett az arcára és kikapta Loki ujjai közül a ruhát és a fürdőszobába sietett, hogy Loki nem bámulhassa tovább.

Sokkal visszafogottabb és lengébb volt, mint az előző és a fakó bézs szín sokkal visszafogottabb, mint a hivalkodó és feltűnő piros. A tükörképe ezúttal sokkal jobb képet mutatott, mint előzőleg. Elégedett mosollyal az arcán lépett ki szobájába, hogy felvegye a cipőjét.

– Remélem nem kell órákon keresztül egy légtérben tartózkodnom… tudja kivel. – Fáradtan felsóhajtott és elindultak kifelé.

– Hagy legyek illúzióromboló! Hatalmas ünnepséget rendeztek a tiszteletünkre, ezt vétség lenne kihagynia, vagy hamar távoznia, ezzel minket – elsősorban engem – sértett volna meg. Szóval ez egy hosszú és kellemetlen este lesz.

– Örülnek, hogy elmegyünk, mi? – morogta rosszindulatúan. – Minden esetre, én biztosan! – tette hozzá kuncogva.

– Jobb lenne, ha ezt nem hangoztatnád este – intette óva azonnal, mire Shopie csak megforgatta a szemét.

– Pedig épp az volt a tervem, hogy amint belépünk a terembe, elkiáltom magamat! – gúnyolódott a lány, majd halkabban folytatta. – Bár szerintem ezt így is tudja mindenki. Nem kell hozzá kiabálnom.

Loki csak megrázta a fejét és nem szólalt meg.

– Hülyeségeket beszélsz!

– A hülyeség az, hogy nem mehetünk el! – ellenkezett Shopie, miközben szívélyes mosolyt varázsolt az arcára, mikor megpillantott egy elfet és intett neki. Habozás nélkül besétáltak a díszterembe és az étellel és itallal megpakolt asztalhoz sétáltak.

– Nem szeretném még jobban kivívni a haragjukat. Különben is van, aki már így is ferde szemmel néz ránk.

– Akarja mondani: vannak, akik ferde szemmel néznek ránk! – javította ki gúnyosan a férfit, miközben az ajkaihoz emelte a borospoharat és a terem túlsó oldalára meredt, ahol Uriah ácsorgott egy oszlopnak dőlve, a barátai körében. Mégis mindenkit figyelmen kívül hagyva Shopie-t méregette sötéten.

– Szinte már meg is feledkeztem a kedves barátodról – jegyezte meg Loki szórakozottan. Shopie elszakította tekintetét az elftől és Lokira pillantott.

– Nem szép gúnyolódni – jegyezte meg.

Shopie elfordult és felmérte a környezetét. Lágy zene, kellemes halk csevely, gyönyörű elfek és ruhák, egy külső szemlélő ezt látva talán azt hinné, hogy ez egy barátságos alkalom.

– Én éhes vagyok – jelentette ki Shopie, majd újratöltötte a poharát és befurakodott a helyére a sok elf között. Loki miatt, ő is úgymond nemesnek számított, ezért Thranduil közvetlen közelében kapott helyet minden egyes vacsorán.

– Sokkal jobban oda kellene figyelned a mimikádra! – feddte meg Shopie–t Loki, miközben ő is helyet foglalt.

– Maga még csak nem is próbálja uralni a megvetést az arcán – jelentette ki a nő, miközben szedett magának.

– Húha, Shopia, te mióta vonsz engem felelősségre? – A nő szórakozott vigyort küldött Loki felé.

– Valakinek ezt is meg kell tennie, a borzalmasan hosszú életed során legalább egyszer! – A férfi felnevetett. Shopie felé döntötte a poharát, Loki pedig kellemes mosollyal koccintotta oda a sajátját.

– A borzalmas viselkedésére. – A csendes vacsora elköltése után a két vendég nem kelt fel a helyéről.

Ha nem ülnének az azt jelentené, hogy táncolni szeretnének, ami egyikükre sem volt igaz. Inkább a helyükön maradva figyelték, ahogy ezek a gyönyörű emberek táncolnak.

– Őszintén jobban szeretnék még két hónapot sétálni veled az erdőben, mintsem itt ülni most. – Loki gúnyolódó hangja kristálytisztán csengett a nő fülében, a férfi szája azonban meg sem moccant.

A nő döbbent arccal fordult a herceg felé. Ha nem lett volna épp bor a szájában, még a száját is eltátja.

– Egyet kell értenem – felelte végül, mikor felocsúdott. – Mellesleg, csak úgy halkan megjegyezném, hogy természetesen erről sem szólt. Ezért akár igazán megsértődhetnék! – feddte meg szigorú tekintettel.

– Megtehetnéd, de nem tudsz rám haragudni! – hajolt közel hozzá. Shopie meglepetésében meg elhúzódni is elfelejtett. A nyakán érezte a herceg leheletét és az orrát megcsapta Loki különleges illata. Olyan bódító volt, hogy legszívesebben mélyen belélegezte volna, hogy örökre emlékezhessen rá.

Mikor Loki elhúzódott, Shopie lehunyta a szemét, mély levegőt vett, mert szüksége volt egy pillanatra, hogy összeszedje magát. Mikor körbenézett, hogy valaki észrevette–e, hogy mi történt az előbb: Eloise csillogó szempárját egyből észrevette. Hosszú fekete ruhát viselt, ami eleget mutatott a gyönyörű testéből, hogy a férfiak gondolatai meginduljanak. Kecses mozdulattal felé emelte a karcsú poharát, majd beleivott. A nőt körbevevő férfitársaság féltékeny villanással a szemükben fordultak Shopie felé és azonnal meg is enyhültek, amikor rájöttek, hogy nincs mitől félniük.

Shopie homlokát ráncolva, fejét rázva nézett le a tányérjára. Próbált figyelni inkább a zenére és a táncoló alakokra, de a zene csak jobban felingerelte: túl lassú volt a ritmusa és a hangszerek kínozták a füleit. Az élénkebb ritmusú számok nem zavarták a fülét, ámde a feje belefájdult a lüktető ritmusba.

– Shopia – lökte meg valaki, mire feleszmélt a tömeg bámulásából. Pislogott párat, majd oldalra fordult.

– Hm…? – nyögte végül. Észre se vette, hogy Eloise mikor hagyta hátra a férf kíséretét és ült le mellé.

– Tíz perce csak bámulsz a társaim felé, gondoltam felébresztelek! – vonta meg a vállát. – Minden rendben? – kérdezte, miközben a szájába dobott egy szem szőlőt.

– Azt hiszem, kissé megszédültem, nincs levegő ebben a teremben! – magyarázkodtam. A másik oldalamra pillantott, de Lokinak hűlt helye sem volt.

– Már Thranduillel tárgyal – intett a király felé, de nem követte a másik karját, mert félt rá pillantania. – Mit ittál? Nagyon kipirosodott az arcod – csóválta a fejét a nő. Shopie a pohárra bökött, ami előtte volt, majd Eloise-ra.

– Te buta – csóválta a fejét nevetve. – Hát persze, hogy szédülsz – jelentette ki, miközben tele töltötte egy korsót vízzel és elé tette. – Ezt idd meg szépen – biztatta kissé szigorúan, majd még két korsónyi vizet megitatott vele.

Shopie az asztalra tette vissza korsót és kicsit lejjebb csúszott a széken, hogy kényelmesebb legyen.

– Most jobb?

– Nagyon meleg van itt! Mit ittam?

– Thranduil a tiszteletetekre felnyitotta a legrégebbi és legértékesebb borait, csak hogy megmutassa, mennyire értékes vendégek vagytok számunkra. Ezek hamar a fejedbe szállnak – mondta halkan. – Ízlett?

– Csodás íze van! – bólogatott Shopie.

– Legalább az ízlésed a helyén van. – Shopie bólogatott. Szeme megakadt Lokin, aki már nem a királlyal tárgyalt, hanem egy elffel csevegett.

– Szerintem, Eloise, nekem már elég volt a mai este. Nyugovóra szeretnék már térni. – Lassan felemelkedett, mire a tünde kapkodva kapott utánam.

– Valami történt? – kérdezte összevont szemöldökkel, miközben a tömegbe bámult. Kereste, hogy Shopie-t vajon mi bolygatta fel ennyire. – Enned kellene még valami.

– Már eleget ettem, nekem túl zsúfolt ez a terem – kapott a homlokához hirtelen.

– Elkísérjelek? – kérdezte, miközben lassan felemelkedett. Shopie megállította és lenyomta a székre:

– Nem szükséges – mosolygott rá. – Visszatalálok a szobámig és legalább kapok némi friss levegőt! – Imbolygó léptekkel kioldalazott a székek és a fal között.

A feje erősen hasogatott és a gyomra kavargott az italtól. Füle szinte csengett a zene miatt. Egy pillanatra összeszorította a szemét, majd tovább haladt.

„Minden rendben van?” – Loki hangja erőszakosan férkőzött be a kavargó gondolatai közé. Igazából meglepődött, hogy Lokinak egyáltalán feltűnt a kellemes társasága mellett, hogy Shopie eltűnt a teremből.

– Rosszul lettem – morogta, miközben megállt az egyik ablaknál, hogy mély lélegzettek próbálta csillapítani magát.

„Hol vagy? Megkeresselek?”

– Döntse el maga. Nekem teljesen mindegy – felelte, mikor újra elindult. Támolyogva a fal mentén haladt tovább, egészen a szobájáig. Az ajtónál a fának döntötte a homlokát, mert annyira forgott vele a folyosó, hogy alig bírt a talpán maradni. – Forog a világ – nyöszörgött fáradtan.

„Hol vagy?”

– A szobám előtt. Mégis hol máshol lennék? – Felelte mogorván. Tenyerével eltakarta az arcát, és ismét mély levegőt vett. Benyitott a szobájába, berúgta az ajtót és az ágyára feküdt.

„Mégis honnan tudnám? Lehetséges, hogy eltévedt a részeges bárányka!”

– Részeges? – emelte fel a fejét. – Miért vagyok én részeges?

– Nem tudom, hogy ki itta le magát Asgardon… – nyílt az ajtó, miközben belépett az ajtón és be is csukta maga után. Shopie feje hátrahanyatlott az ágyon.

– Az nem az én hibám volt – ellenkezett a nő nyöszörögve, miközben lerúgta a fájdalmas cipőit. – Az Fandral hibája volt… – motyogta, miközben oldalra fordította a fejét és tompán felnézett Lokira.

A férfi felé nyújtotta a kezét és talpra állította a lányt.

– Hát persze, hogy az övé – felelte. – Most mit ittál? – kérdezte szórakozott mosollyal ajkain. A lány csuklott egyet, majd szemöldökét ráncolva próbált emlékezni.

– Eloise emlegetett valami bort – morogta a homlokát dörzsölve. A herceg biccentett, miközben a falnak támaszkodott és fürkészve figyelte a nő minden mozdulatát.

– Kis részeges – duruzsolta.

A nő csúnyán nézett a férfira, majd lassan kibújt a ruhából, ami halkan suhogva ért földet.

– Gátlástalan részeges – javította ki saját magát, miközben orrnyergés masszírozta.

– Inkább ne hízelegj – intette le őt a nő, majd hátat fordított neki, hogy keressen magának egy kényelmesebb alvó ruhát.

– Ittasoknak nem szokásom – mosolyodott el.

– De én nem vagyok részeg! – csattant fel, a kelleténél sokkal erőteljesebb hangon. – Muszáj állandóan ezt mondogatni? – förmedt rá. – Kezdem ezt már unni – forrongott tovább. Loki csak mosolygott tovább zavartalanul.

– Shopie, keress magadnak ruhát. – Hagyta figyelmen kívül teljesen a nő kirohanását. A nő bólintott, majd ismét a ruhái felé fordult.

– De az összes csúnya – csattant fel, miközben becsapta a szekrény ajtaját. Loki hatalmasat sóhajtott, majd gombolni kezdte az ingét és végül fejére dobta.

– Vedd ezt fel! – morogta, majd távozott.

– Köszönöm – kiáltott utána zavartan a nő. Hirtelen úgy érezte, hogy hirtelen hideg vizet borítottak rá, amikor Loki meztelen felsőtesttel távozott. Ahogy magához szorította a felsőt, mélyen beszívta a herceg illatát és gyorsan belebújt az ingbe és pár gombot be is gombolt rajta. Elégedett sóhajjal az ágyra borult, és Loki illatával körülvéve aludt el.

Másnap mosollyal az arcán ébredt. Egyből ülésbe tornázta magát és kótyagosan a fürdőbe sétált. Ivott pár kortyot, hogy kiöblítse az alkohol ízét a szájából, majd fogat is mosott és ujjaival átfésülte a haját. Ezután több pohárnyi vizet magába döntött, mert ajkai cserepesre száradtak és torka száraz volt.

Szeme kissé kábán csillogott és bőre sápadt volt, szeme alatt hatalmas lila karikák terpeszkedtek. Úgy nézett ki, mint egy élőhalott.

– Hát ez borzalmas – összegezte fáradtan, ismét beletúrt a hajába, mintha ez bármit is javítana a helyzeten. Hátat fordított a tükörnek és felvette az előre kikészített ruhájára. Végre valahára a saját, Asgardon készített ruháját.

Loki ingét gondosan behajtogatta a táskáját és a vállára kanyarította. Indulásra készen, boldog mosollyal az arcán indult Loki szobája felé. Kettőt kopogott és megvárta, míg beinvitálja a férfi. El akarta kerülni az előző múltkori kínos incidenseket.

– Gyere – kiáltotta, mire Shopie hezitálva benyitott.

– Indulhatunk? – kérdezte izgatottan, mire Loki felpillantott rá és megrázta a fejét. Az ágy mellett ácsorgott és a táskáját pakolta újra.

– Még nem. Csak nem ki akarnád hagyni a csodás és egyben mindennél fontosabb reggelit? – vette elő a szokásos gúnyát.

– Ennél többre nem is vágynék – forgatta meg a szemét, miközben leült Loki ágyára és figyelemmel kísérte a férfi minden mozdulatát.

– Köszönöm az inget – törte meg végül a csendet Shopie. Lokinak nyújtotta, s közben másik kezével a haját csavargatta.

– Egyszer már megköszönted – felelt rá sem pillantva.

– Nem voltam biztos abban, hogy hallotta… hiszen úgy elmenekült – vonta meg a vállát a nő, miközben eleresztette a hajtincsét.

– Pedig hallottam. Gyere, menjünk reggelizni – behúzta a táska száját és az ajtó felé indult.

– Ezt most komolyan mondja? Azt hittem csak viccel – húzta a száját a nő.

– Reggelizni muszáj – zárta le a vitát a férfi. Shopie vonakodva követte a férfit.

– Ezt nem hiszem el – morgolódott durcásan a nőt. A herceg felvont szemöldökkel fordult vissza a nőhöz, aki megtorpant a folyosón, hogy ne sétáljon a férfiba.

– Mondtál valamit? – szívta tovább a nő vérét. Shopie élesen szívta be a levegőt, majd megrázta a fejét.

– Semmit, semmit az ég világon – sóhajtott fel drámaian.

A reggeli borzalmasan sokáig tartott. Rájött, hogy hasznos az itt elfogyasztott reggeli, mert még ki tudja hány napig fognak gyalogolni az erdőben. Így legalább nem kell aggódnia. Igyekezett minél többet elfogyasztani a reggeliből. De Loki sokkal lassabban evett nála.

– Szándékosan csinálja? – kérdezte szemét összehúzva.

Végül azonban bekövetkezett végre, hogy Loki felállt az asztaltól és a vállára kanyarította a táskáját és elbúcsúzott a nemesektől. Boldog, izgatott vigyorral lépett ki Efraen kapuján és hagyta maga mögött a várost.

– Hány nap alatt érünk vissza Asgardba? – mondta izgatottan, miközben szinte szökellve haladt a férfi mellett. Loki megvonta a vállát.

– Két nap nagyjából – felelte, miközben előhorgászta a rongyos térképét.

– És ha sietünk, akkor lehet belőle mondjuk egy nap? – kérdezte lelkesen tapsolva.

– Vannak dolgok, amiket nem érdemes elsietni – felelte hosszan Shopia szemébe nézve, de a nő megrezzent, elvörösödött és elfordította tekintetét.

Shopie néma csendben vonult előre és magában tombolt.

– Nem mérgezek meg mindent a gúnyolódásommal – ellenkezett Loki.

– Szálljon ki a fejemből! – szólalt meg felháborodottan, dühösen sarkon fordult a férfi felé és megindult. Loki ártatlanul felemelte a kezét. – Ne mászkáljon a fejemben – bökött rá a mellkasára.

– Rendben, akkor legyen mérgezés – felelte Loki, ami csak még jobban feldühítette Shopiát.

– Nem tudom, hogyan csinálja, de hagyja abba a gondolataimba kotorászást! – felelte dühösen.

– Állíts ellene gátat – mondta Loki gúnyos vigyorral az arcán.

– Elég legyen! – csattant fel dühösen, és lökött egyet Loki mellkasán. – Nem tanította meg nekem!

– Ez csak nem egy szemrehányás volt? – kérdezte szórakozottan. Shopie sértetten beszívta a levegőt és elfordította a fejét. Órákon keresztül néma csendben sétáltak tovább. Később megálltak ebédelni, majd ismét folytatják hosszú útjukat. Shopie egyáltalán nem volt hajlandó hozzászólni. A nőt már egyáltalán nem izgatta az erdő, a folyó és még az állatok sem. Folyamatosan azon dolgoztatta az agyát, hogy kizárhassa a betolakodókat.

A két hónapos hosszú túra miatt megedződtek már, ezért jobban bírták az egész napos túrát és haladást. Estére azonban mind a ketten fájdalomtól lüktető lábakkal ültek le a földre.

– Szerintem itt jó lesz – nyögte gyengén Shopie. A herceg válla felett körbenézett, majd lehámozta magáról a táskáját, hogy ne húzza a vállát, majd pár egyszerű mozdulattal felépítette a sátrat.

– Elfáradtál? – kérdezte fáradt hangon a férfi.

– Még van ereje viccelődni? – kérdezte halkan. Shopie egy pillanatra felnézett a férfira a fájós lábairól.

– Aha – morogta végül. Nehézkesen lerúgta a cipőit és masszírozni kezdte lüktető lábfejét.

Amint az ágy felépítette saját magát, Shopie kissé bicegve rávetette magát. Arcát az ágy anyagába temette, s fáradtan nyöszörgött. Hallotta, ahogy Loki piszmog valamivel körülötte, azonban a lábába nyilalló lüktetés teljesen elvonta erről a figyelmét.

– Shopia – szólította meg a herceg. Nem kapott választ, ugyanis a nő még erőt gyűjtött. – Shopie, nem vagy éhes? – kérdezte ismét.

– Nem – mondta végül.

– Pedig jót tenne, ha ennél egy keveset – nyaggatta tovább, miközben egy falaton rágódott. – Délben is alig ettél és holnapra kell az erőd, ha valóban haza akarsz menni.

Shopia oldalra fordította a fejét és kábán bámult a férfire, majd lassan ismét a párnába temette az arcát.

– Hagyj már – érkezett végül a meghökkentő válasz.

– Parancsolsz? – kérdezett vissza megütközötten a férfi. Shopia türelmét vesztve felkönyökölt és égő tekintettel pillantott a férfira.

– Mindegy. Nem akarok enni, hagyj békén – válaszolt tagoltan, minden egyes szót megnyomva. Loki összevont tekintettel nézett a nőre.

– Mióta is tegeződünk? – kérdezte könnyed, csevegős hangon Loki.

– Amióta te is tegezel engem, az én engedélyem nélkül; szóval, ezek után én is bátran megtehetem. Ha tetszik, ha nem!

– Születési előjogom van hozzá – riposztolt azonnal, mire Shopie legyintett egyet.

– De nem az én világomban – reccsent rá a nő. – Mert bármennyire is fáj, én még mindig a Föld nevű bolygóról származom – hadarta dühösen.

– Attól még most Asgardon vagy – figyelmeztette szigorúan.

– Az nem változtat azon a hatalmas tényen, hogy én még mindig a földről származom, bármennyire is próbálja elfelejteni ezt a tényt! – kiáltotta harciasan. A beszélgetést lezártnak tekintette és hátára fordult, hogy ne kelljen támaszkodnia. Tisztában volt vele, hogy illetlenül viselkedett és ezt nem Lokival kellett volna ezt eljátszania.

– Shopia Shadow! – tagolta lassan és fenyegetően. Hangjától még a libabőr is elborította a nő karját. – Hogy…

– Nem! – ült fel hirtelen és pördült felé. – Nem érdekel! – tekintetével szinte villámokat szórt és a férfira vetette magát. – Idefigyelj! – emelte felé a mutatóujját. – Elegem van a szúrós megjegyzésekből, a gúnyolódásokból. Arról nem is beszélve, hogy pofátlanul kihasználja ellenem az erejét és nem tehetek ellene semmit, mert nem tanít engem semmire sem, csak is a biztonságos alapokra! – hadarta dühösen.

Loki saját magát fékezve, végighallgatta a tajtékozó nőt és közben igyekezett uralkodni vonásain ó, hogy ne rezzenjen meg.

– Látod! – Azonban Shopie tekintetét nem kerülte el Loki szája szélében húzódó picike ráncot, nevető ráncot. – Egy csepp tisztelet sem jár nekem! Most is csak nevetsz rajtam! Én nem egy rongybaba vagyok, akit csak úgy kedvedre rángathatsz!

– Azt sem tudod miért mosolygok – válaszolt Loki. Shopia hirtelen kifogyott a lendületéből. – Ezt a drámát már egyszer eljátszottad nekem, amikor amsolt ettünk!

– Egyetlen szavát sem vagyok hajlandó elhinni! Azt sem hiszem el, hogy tudja mi történt akkor. Azon az estén biztos nem…

– Hallgass! – szólt rá erélyesen a férfire. Shopie annyira megijedt a hangjától, hogy még levegőt is elfelejtett venni egy pillanatig. – Azon az estén…

– Nem érdekelnek a hazugságai! – süvöltötte.

– Rengeteget hadováltál nekem arról, hogy milyen gonosz vagyok…

– Elég legyen! – csattant fel hangosan a nő. Taszított egyet a férfin, aki megtántorodott és párat hátra lépett.

– Mégsem akarod tudni az igazságot? – kérdezte mézesmázos, bársonyos hangon, amitől Shopie–t kirázta a hideg.

– Nem tudhatja! – felelt a nő magabiztosan. – Nem emlékezhetsz rá. Nincs rá olyan mágia, ami visszahozhatná az emlékeit, amit az alkohol idézett elő – közölte határozottan a férfi szemébe nézve. Loki csak visszabámult rá.

– Honnan tudhatod te ezt? – szólalt meg közelebb hajolva a nőhöz. Shopie ekkor vesztette el a farkasszem versenyt.

– Egyszerűen tudom.

– Megcsókoltál! Szinte rám vetetted magad – közölte hirtelen a férfi.

– Nem! – ellenkezett azonnal Shopie. Látta, hogy Loki tovább akarna beszélni, ezért nem hagyta szóhoz jutni. – Mi lenne, ha most az egyszer az igazat mondanál nekem a kérdésemre. Mégis mi a fenéért hazudsz nekem folyamatosan? – rivallt rá.

– Nem értem, hogy honnan szeded, hogy minden szavam hazugság? – hökkent meg, mire Shopie gúnyosan felnevetett.

– Ó, ne játssza nekem itt a szentet!

– Mindenki szokott hazudni, még te is. Én miért ne tehetném meg néhanapján? – kérdezte ártatlan arccal.

– Én nem szoktam – ellenkezett azonnal Shoipe, figyelembe se véve azt az apró részletet, hogy Loki bevallotta, hogy talán most valóban hazudott. – Neked még nem hazudtam – bizonygatta, miközben elfordult tőle.

Loki úgy döntött, hogy nem folytatja tovább ezt az értelmetlen vitát, hagyta, hogy Shopie csendesen visszavonuljon az ágyhoz és lefeküdjön aludni.

Másnap Shopie sokáig aludt, azonban a herceg korán kelt fel. Pakolászott, halkan reggelit készített és a tegnapi vita körül kavarogtak a gondolatai. Shopia tegnapi „fellázadása” egyszerre töltötte el elégedettséggel és dühítette fel. Nem szerette a kis piszmogó, védtelen nőt, viszont a folyton ellenkező, lobbanékony Shopie–val szemben nehéz volt uralkodnia magán. Mikor kellően felhúzta magát az előző napi vitán, inkább az otthonára és békére terelte gondolatait. A könyvtár dohos termére, a saját szobájára, ahol kizárhatja a világ borzalmait.

Shopiát halk motoszkálás ébresztette fel. A nő kinyitotta a szemét és nyújtózkodni kezdett, majd megdörzsölte az arcát. Körbenézett a sátorban. Loki sajnálatos módon még lélegzett, azonban kivételesen hasznossá tette magát és csinált neki reggelit.

– Kösz – közölte mogorván, miközben a saját reggelije után nyúlt és beleharapott a szendvicsébe és sértett hallgatásba burkolózott.

– Jól aludtál? – Próbálkozott csevegni Shopie–val. A nő sötét pillantást vetett a férfira, aki ezt nem vette észre.

– Fogjuk rá – húzta el a száját. – Mikor indulunk? – A haját kontyba fogta és felpattant az ágyról.

– Amint elkészülünk – felelte végül Loki. Az ágyak maguktól megmozdultak, miközben Shopie leváltotta a felsőjét. Mire a sátor elemeire bomlott és eltűntek Loki táskájának mélyében már indultak is tovább. – Ha sietünk, akkor délutánra ott vagyunk! – szólalt meg Loki, mikor Shopie nagyon lemaradt mögötte. Shopie egy pillanatra felnézett, majd bólintott és kissé gyorsított a léptein. Tekintetével továbbra is földet pásztázta és zavartan pislogott körbe, ugyanis nekisétált egy fának. Tovább piszkálgatta az inge szélét.

Gondolatai az előző este folytatott párbeszédnél kalandoztak, ami időről-időre haragot gyújtott benne. Ezért távol tartotta magát a hercegtől és inkább lemaradt mögötte. Keze megint ökölbe szorult, mikor ismét ráébredt, hogy mennyire semmibe veszi az érzéseit a herceg. Erős kényszert érzett, hogy rácsapjon, ahogy felnézett a hátára.

Hirtelen, a semmiből, szelet érzett a háta mögül. Apró kavicsok gördülésének zaját hallotta maga mellől. Egy pillanatra még a levegő is lehűlt, majd ez az egész, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is ez az egész és magával vitte a felgyülemlett dühöt is. Végül az ökölbe szorult kezét is ellazította és ernyedten esett vissza a teste mellé.

Mikor felnézett, Lokit pillantotta meg, ahogy megtorpanva őt nézi.

– Mi az? – kérdezte szúrós tekintettel. Loki nem felelt a kérdésre, csak némán vizslatta pár pillanatig, végül szó nélkül elfordult és tovább haladt. – Még sok van hátra? – kiáltott utána.

– Attól függ mi számít soknak – válaszolt diplomatikusan, miközben bevárta Shopie–t, hogy megmutathassa neki a térképen a tartózkodási helyüket. – Itt vagyunk – morogta. Lassan arrébb húzta ujját és Asgardra mutatott. – Ide megyünk vissza. Ez nagyjából még három óra, ha tudod tartani a tempót.
– Miért ne tudnám? – vonta meg lezseren a vállát.

Választ már nem kapott, az oldott beszélgetés helyét kínos csend vette át. Shopie annyi mindent mondott volna még, annyi mindent kérdezett volna, ha tehette volna. De Lokival lehetetlen normálisan kommunikálni két percnél tovább. Arról nem is beszélve, hogy a tegnapi után nem fog beszélgetni vele csak úgy, mintha mi sem történt volna.

– Megint csináltad! – Loki meglepett kiáltása zavarta meg bosszankodásában, erre a lány megállt és furcsa pillantást vetett a hercegre.

– Nem értem…

– Mit érzel? Mármint, most, ebben a pillanatban, mit érzel?

– Elég sok mindent – felelte értetlenül.

– Csak felelj – förmedt rá.

– Nem tudom, honvágyat – vonta meg a vállát.

– Ne hazudj! Dühös vagy, igaz? – szegezte neki a kérdését, ami inkább kijelentés volt. Shopie megrázta a fejét és közben hátrált egy lépést. – Shopia, ne merészelj hazudni nekem! – szólt rá türelmetlenül. Shopie hátrébb lépett egyet.

– Mi van akkor, ha az vagyok? – kérdezte végül, mikor sikerült annyira kontrollálnia a dühét, hogy kilazíthassa az állkapcsát.

– Akkor mehetünk – mondta végül a férfi és már el is fordult és haladt tovább.

A düh szikrája elpattant a nő fejében és már lángra is robbant. Nem indult tovább és mély lélegzetet vett, amekkorát csak tudott.

– Mi ez az egész? – tudakolta fogcsikorgatva. Észre sem vette, hogy ismét ökölbe rándult a keze. – Már megint ugyanazt csinálod, amiről eddig beszéltem. Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy soha semmit sem mondasz nekem! – sziszegte. Loki visszafordult hozzá.

– Nekem is kezd elegem lenni, tudod? Állandóan hisztizel, mert nem tudod meg azt, amit akarsz! Hajlandó lennél egyszer abban a szánalmas kis életedben kicsit bízni abban, hogy ha eljön az ideje, akkor majd elmondom? – szólalt meg hosszú idő után. – Ahelyett, hogy örülnél annak, hogy visszakaptad az életedet, te továbbra is ilyen jelentéktelen dolgokon rágódsz! – rivallt rá a nőre, majd ismét otthagyta őt.

Tempós léptekkel haladt tovább. Shopie pedig vöröslő fejjel követte, közben gyűlölködő tekintettel bombázta Loki hátát. A herceg ezzel mit sem törődve csörtetett előre a bokrok között. Így telt el egy egész óra, mikor is Loki keresett magának egy kényelmes helyet és leült enni. Egyet dobott Shopia ölébe is, anélkül, hogy egy pillantásra is méltassa. Mikor végeztek, Loki megindult, Shopie szintén. A nő lejátszóját előszedte a táska aljáról és lassú zenét kapcsolt magának.

Az ütemre kezdett el lépkedni, hogy arra összpontosítson, miközben a környezetét bámulta. Még véletlenül sem Lokira nézett, nehogy ismét felingerelje magát. Inkább gondolt a saját otthonára, azonban csak a viták jutottak eszébe arról is. Ezért inkább zenét váltott, közben tekintete óhatatlanul Lokira tévedt.

Egyszerűen sehogy sem sikerült kiigazodnia a férfin. Egyáltalán nem tudja milyen volt eddig az élete. Mesélt neki a rákról, a családi helyzetről, de az teljesen más, mint átélni. Arról nem is beszélve, hogy Loki egyáltalán nem empatikus. Semmi joga nem lehetett volna, hogy őt elítélje, vagy lenézze, de akkor vajon miért teszi. Thor is herceg, de ő nem érezteti vele a kisebbséget, amiért ő csak hétköznapi ember. Loki miért csinálja ezt vele, mit tett, amivel így felbosszantotta?

Percekig emésztette magát ezeken, majd lassan kieresztette a bent tartott levegőt. A zenével teljesen másnak tűnt az erdő. Sokkal szebbnek, nyugalmasabbnak tűnt. Észrevette a piciny mókusokat a fákon, a madarakat ide–oda repdesve a magasban. Emellé társult az énekesnő angyali hangja.

Egy idő után azonban ez kezdett unalmassá válni. A lába pár kilométer óta lüktetve fájt. Arról nem is beszélve, hogy szomjas volt, hiszen Efraen óta nem találtak vizet. Füléből kiszedte az egyik fülhallgatóját.

– Van még nálad víz? – kérdezte a férfit. Loki hátranyúlt a táskájába, de az üres kezét húzta ki.

– Nincs, már elfogyott. Nemsokára tényleg ott vagyunk, addig bírd ki – felelt a férfi, miközben haladt tovább.

Shopie visszatette a fülébe a fülhallgatót és tovább ment. Nem hisztizett, nem panaszkodott. Próbálta elterelni a gondolatait a fájó torkáról, a lüktető gyomráról és a remegő kezéről, ami már annyira kiszáradt a pár hónap alatt, hogy egy kicsike gally érintése is összekarmolta a bőrét. A fák egyre ritkultak és ez bizonyította, hogy Loki valóban igazat mondott. Gyorsított a tempóján és így könnyen beérte Lokit. Némán, kínos csendben sétáltak egymás mellett.

Kevesebb, mint tíz perc telt el, amikor Shopie megpillantotta a rétet, ami elválasztotta a palotát és az erdőt. Még jobban sietni kezdett, annyira, hogy lábai zsibbadni kezdtek az erőltetett tempótól. Szinte már futott. Pár méterrel a rét előtt Loki elkapta a csuklóját és megállásra kényszerítette. A nő meglepődött, hiszen, azt hitte lehagyta őt.

– Mi van már megint? – förmedt rá, miközben a csuklóját szorító kézre meredt.

– Körül fognak zsongani – jelentette ki, de Shopie nem értette miről beszél. – Főleg anyám és Amelia. Felkészültél rá? Mert ezek után már nem bújhatsz meg a szobádban, mint egy kisegér. Mindenki tudni fogja a neved, mindenki ismerni akarja majd a történeted. Arról nem is beszélve, hogy majd elindulnak a pletykák.

– Amik meg sem történtek! – szólt közben Shopie.

– A lényeg az, hogy mindenfélét kitalálnak majd rólunk.

– Rólad és rólam! Nincs olyan, hogy mi! Értettem, hogy nem beszélhetek a részeg estéről.

– Azt sem tudod, hogy valójában mi történt!

– Mintha te tudnád – vágott vissza a lány, gúnyosan.

– A tegezésről nem is beszélve. Itt még eltűröm, de a palotában csak a családom teheti ezt meg. Ha ezt csinálod a palotában is, azzal tápot adsz a pletykának.

– Hidd el, az az utolsó kívánságom, hogy a családodba tartozzak – felelte a nő.

– Tehát akkor megegyeztünk? – szorította meg ismét a kezét a férfi, mire Shopie megrántotta a karját.

– Majd meglátom. Attól függ, hogy mennyit sikerül előkaparnia a jó modorából. Én szívességet teszek neked, hogy nem beszélek. Te tegyél nekem szívességet azzal, hogy viselkedsz – jelentette ki ridegen Shopia és még egyet rántott a karján, hogy Loki elengedje.