EGYRE GYAKRABBAN ELLEN-ÉRVEK

Tasi83

2026. október 7.

Lassított, lomha

méltósággal morajlik

a Lélek mélyén

egy-egy eltévedtnek

hitt víztükör;

keresgéli saját echó-hangjait,

melyet szándékosan

ítélkezőn előbb megtagadtak,

majd elvettek tőle,

miszerint: senki sem vette észre,

ha egy hullócsillag önhibája nélkül,

vagy mert aszteroida-mezőbe

került önként mélybe zuhant.

 

Megtagadott álmainkkal

is úgy van, hogy nem

engednek kitörni

sanyargatott béklyóságukból;

egyszerre kergetnek,

hajszolnak, majd mikor

már azt gondoljuk csillapodnak

– hát újra s újra felkavarnak.

 

A felvállalt burok-magányt,

akár megkövesült csigaházat,

vagy elefántcsonttornyot

a belső Énben szükséges

hordozni, hol nem láthatja

se a kinti világ,

se az Egy-Kedves.

 

Áldott szemek kagylóhéjába

zártan fekete igazgyöngyöknek

ne sírástól kelljen újfent

megnedvesedniük

– de önfeledt, játsznyi,

gyermekded örömöket

kellene közvetíteni,

amíg még lehet,

s mert ki egészen DNS-sejtjeiben,

akár ikrásodott borostyánkőben

évmilliárdokig elélő bogarat

megőrzi magában

meg-nem-tagadott igazság-érzetét,

az – meglehet -,

manapság is érhet valamit,

ha csak kilóra meg nem vették.

 

Valami Időn túli,

homályos sejtelem szükséges

hogy az emberek

többségére vigyázzon.

 

Könyörületes koldusok közt

az ember kedvére

mindig lehet vacsoravendég;

kiskirályokkal komázni kár,

mert túl nagy

a megszeghető feltétel,

alamusziskodó játékszabály,

melyet rendre mindig

nagyhatalmak firkálnak,

s diktálnak.

 

A józan értelem előtt

– már egyre többen -,

küblit ürítenek mindent

levizelten bohócodva.

Vajon lehetséges-e még

észrevétlen élni magunknak

valón csakhogy ne fájjon,

ahogy köveken megél

hazátlan hazavezető

mohaszőnyeg?!