Kedvencekhez adás
20

Elmozdult idő

Fülszöveg:

Létfilozófiai vers.

Hullámzó, tevékeny homlokomban
most még elszántan küzdve csikorgok;
akaratos, tántoríthatatlan hittel kultúrát majszolok,
miközben a kinti,
félelmes világ rendre letörné
szárnyasan ítélkező hangjaim.
Az elemek titkos pattanása egészen
a lélek zsigeri mélységig hallható.
A Mindenség-babonázó pillanatokban
már csak mi lehetünk eléggé éberek,
hogy önmagunkat menthessük
a jelenvaló pokloktól.

A titkos aszkézis-önkény önzésre tanít.
Álcázott, kényszerű teremtésből,
munkálkodásból kihozni a legtöbbet
és mindenképp.
Létemet megmártják sebesült lelkem tükrei,
mely egyaránt visszafordítják
arcok könnyezőn igazi őszinteségét.
Olcsósított, hibernált-gonosz szavak
egyszerre égetnek, megátkoznak
– Kharübdisz védtelenségem
mélységeibe belelökve naponta.
Szükséges, hogyha előbbre akarok
jutni önmagamat minél
jobban megismerhessem.

Az álom hiába-vágyva fenyegetőn
mindig szétszabdalja próbálkozásaimat
mélyre rántott bukásaim után.
Bíbor kehelyként dobbanó szívemben
szándékosan harácsolódik a tetetett harag
s mélabú, bosszúálló ellenállás:
minden esetben rendhagyó,
alattomos szempilla rebegtetések árulkodnak,
hogy hölgy-tekintetek csalfán kicsúfoltak.
Összeszorított lélekkel,
mégis kiszolgáltatottan
a végtelenített Időben megállok.

S még tűrve reménykedem
hátha sebezhető szívem az utolsó napon
Valaki mellett végzeteset dobban.
– Belemerülve facsarodott,
síkosított csöndbe,
mely balzsamként tapad rám metafizikai,
ellenálló halmazállapotba vagyok
kénytelen vesztegelni,
hogy még bizton rátalálhassak titkokat
s szerelmeket dédelgető,
szűzies szempárok megváltó merengéseire!