Ember-dáridók

Tasi83

2024. január 4.

 

A visszatartott csöndre emlékezem,
fojtogató szikla-tömör nesztelenség
kerített hatalmába mikor a legelső papír-trombitahang,
akár a recsegő, vészjósló kürtjel felharsanni
látszott koromsötét éjszakákból.
Szorongó életem újabb lelkierőt,
lélekjelenlétet aligha kaphatott.
Akár nyomorult, számkivetett,
tohonya rab összekuporodva szorongtam,
nyálkás embrió-pózban ágyamon,
miközben fejem fölött piros-arany-sárga durranó
rakéták hasították mennydörgő robajjal
ketté az ég szurok-fekete köntösét.

A Ninivei, hontalan, szennyes város
már megint ember-dáridós forgatagban,
garatra felöntve ünnepelt,
mintha már nem számított volna sem a Ma,
Holnapok terhes, megpróbáltatott,
nincstelen hétköznapjai kevésbé,
akár tengermélyek sűrű,
iszamos moszatja; ragacsos darázs-zsongást
hozott-vitt a kuporgó, jegesedésnek indult szellő.
Zizzenő légyzümmögés rezzent a Duna habjairól is,
ahol tömegekben várták az éjfelet,
s mindenki ál-boldognak tűnt:
tetetett grimasz-vigyorokba
fordult nyughatatlan lélekkel.

Egész szánalmas, pufók-testemben
várakoztam s faggattam a Létet:
Mikor lesz már végre megint csönd, harmónia s nyugalom?!
Egyre csak rettegni mertem szobám orv magányától.
– Néhány részegeskedő suhanc-ivadék újfent feltűnt.
Előbb csak a parkoló autók digitális riasztóival
szórakoztak fellármázva a környék apraja-nagyját,
majd egyre vehemensebb,
tüntető agresszióval egymás után
törtek össze Törley-üvegeket
házunk kopottas falán,
míg végül már a falaknak is fájt,
és talán hányingert is éreztek.

A hajnal pilledt csillaga még alig-alig pislogott,
s miközben mindenki úgy tett,
mintha önként s dalolva
vigadna senki sem tudhatta
vajon mit hozhat a szándékosan
bizonytalanított Holnap?!
Vajon mit is kellene másként,
máshogyan csinálni,
hogy az Ember újból békére s harmóniára találjon?