Fájdalmas üzenet

Tasi83

2024. február 1.

Elárvult, megszégyenített volt angyal-arcod
a tompán világító túlvilági neonfények alatt,
s ebben a mélabús, alvilági sugárzásban először
értem tetten rajtad a tudatos, szándékolt szorongást,
mint valami előre érezhető félelmet,
aggódást el-nem-tervezett közös Jövőnk miatt.
Az elkerülhetetlen végpontok,
akár a hóhér-hurkok már javában fojtogatták torkainkat.

 

Oly furcsa volt önzetlen, árva megadásod,
hisz rendszerint mindig is akaratos-makacs aranyszíved
őszinte szavát követted,
s mégis a csöndbe-búvó, szinte szemérmes jajszó,
mily tűrő-tehetetlen rabbilincsben
rémült belenyugvással elkísért fogvacogtatón.

 

De hát mondd s valld csak be
bátran mi sarkallt egyre téged
megtenni a dolgok-összefüggések
Gordiuszi csomói ellen való tartós,
visszavonhatatlan szakító lázadást?!
Mi volt annyira sürgős, megkerülhetetlen,
hogy még ott az Egyetem rejtett kis szertárában
másnak adtad drága kincs-szíved
s magamra hagytál elátkozottan is
a sorsdöntő bajokban?!
Ha a józan ész s nem a csacska szív-törvények hoznák
a legfontosabb döntéseinket, melyek irányítják,
átszabják szablyákként életünket azt mondanám
ülj le mellém nyugodtan s valld meg
miért nem voltál mellettem
teljesjogúan Boldog s Elégedett!
Vagy tán mindig is szégyellted származásom,
szegény csóróságomat?!

 

Jaj már mindent régen tudok!
Ne keress meddő, hiábavaló kifogásokat,
árulkodó érveket.
Magányosan, egyre magamba zártan,
akár a vak dióbél kémlelem
megtörtént viselkedésedben fájdalmas,
letaglózó diadalodat!
S lehet-e kijelenteni immár,
hogy haragszom terád!
Lehet, ám azért egy vaskos,
sok soros üzenetnek mégiscsak megörülnék,
mert az is Te vagy, s mert megtehetnéd!