Gyermek-kaland

Tasi83

2023. szeptember 5.

Épp hogy csak pirkadt.
A Nap Küklopsz-szeme alvón,
vaksi-csipásan emelkedett még a Horizonton.
Miközben kis faházban aludtak
a többiek töpörtyű, totyogó
kisgyerek kilopakodtam a berek közé.
A vádi lét, mint régi jó családtagot üdvözölt.
Aprócska halacskák úszkáltak,
akár a szorgalmas embriók
csiklandozva lábam között.

 

Kecsesen, mélán ringatózott
a csónak nyugodt, tiszta habok tükrén.
Mintha csak engem várt volna,
hogy rajta! szabadítsam ki a veszteglő birka-fogságból.
Aprócska lábaimat a tört nád-levél fölsebezte
s míg vérem apró molekulái milliónyi
darabban a mélyülő víztükörbe hulltak
elkötöttem a kötelet
s pufók karjaimmal evezni kezdtem.
Kis papír-csákómat búsa-fejembe csaptam:
,,Ó Kapitány! A tenger hullámai vártak!”

 

Kis csónakom mohón habzsolta
sziszifuszi testem alatt a tarajos hullámokat,
s bár a tonnányi evezőket el se bírtam
a magam ura voltam egyszerre odabent s kint.
S megnőtt a távol, az ásító messzeség;
Tihany dombjai közelről rémlettek.

 

Lett nagy felfordulás, perpatvar.
A kis falucska apraja-nagyja már
mind engem keresett s kiküldték a rendészeket,
hátha sikerül visszahozni!
S mikor már a Nap vértóba szállt,
s szunnyadni szenderült két markos ember
vontatta ki a kis hajót.
Talán ember voltam gyermekkorom
hajnalán; sebezhetőségében
is kis bice-bóca árva kakukktojás!

 

,,Hé, te kölyök? Szedte-vedte teremtette!
Kiporolom a seggedet, ha még egyszer ilyet művelsz!”
– harsogva, idegbeteg-mód ostorként
csattant akkor a fenyegető szó.
Megszégyenülten félrevonultam,
s inkább nem pöröltem!