Hajszálvékony Kötélhídak

Tasi83

2026. október 16.

Találkozások hajszálvékony,
ember-léptű kötélhídjain
jó volna még eljutni
megtalálható Mindenség-boldogságok
édenkert-honába,
egy békésebb, idillikus tengerparti zónába,
ahol természet s ember
még egyek bírtak maradni,
hogy át kell, hogy suhanjon lét
s nemlét örök s felfoghatatlan bújdosó titka,
s nem volna már idiótáknak
való hangyaszorgalmas határidő,
se látszólagos,
semmitmondó karrier-építés,
mint mások kárán való,
tartós felkapaszkodás.

Hazabotozott moslék-muszájból
megannyi lejmolni, dőzsölni kész
disznófalka még így is kedvére
kérhet dáridó-repetát.
Miért létezik immár,
hogy kicsinyeseknek való
szélkakas-akarattal férfikorok
oroszlán-méltósága csupán ritkán,
ha békül?!

Örvény-évek nyughatatlan
iszapját beisszák zsibongó ösztöneink;
árulásokban az ember-szív
még mindig élenjáró.

Bejárhatatlanná tette
elnémított szilaj ordítását
a kisded-akarat is,
ha már szégyellni való.
Miért érezni minden pillanatban,
hogy a maradandó,
zsigeri lényeg már
– minden esetben –,
kihűlt meteor-ürülékként
gubbasztgat egymagában?!

Mit érnek látszólagos,
partiképes, rángathat
zsinór-mosolyok?!
Hasra fektetett Laokoón-csoport
masírozik fel-le tömeg-zűrzavarként
egy-egy személetes,
de hiábavaló lázadó menetben.
Mert iránytalan indulásokban
– titkon –, még egyre ott feszülhet
a megmaradás emberi törvényszerűsége,
persze csak, ha el nem árulták.

Az ember becsapva
hazudik önmagának,
mikor úgy hiheti
az örök indulás jegyében
áll tétován toporogva,
hogy mindennapok kicsinyes
golgota-kínjain akár
a szolga cipelni kénytelen
gazdátlan sziszifuszok módján
szolga-ostoba sorsát,
melyet kiszabtak rá évtizedek nyűgei.

Lakható nyom-emlék ritkán
maradhat csupán utána.
A türelem kissé erőltetett,
apró sírkeresztjei előbb-utóbb
csak-csak felvértezik
HóhérIdők tékozló
stigma-bélyegeivel.