Kedvencekhez adás
4

Hazárd pech-széria

Fülszöveg:

Társadalombírálati vers.

Alvó nyájként hevernek körülöttem a tárgyak.
A testet öltött gondolatok tömény némasága ez,
teremtés utáni csönd,
s már-már megrendítő,
ahogy a pirkadat első-utolsó lángjai
megvilágítanák a szennyes horizontot.

Csak a szemközti tükörnek van
külön élete a szobában.
Mindentudó bölcsnek tartom,
ki figyeli napjaimat – és hunyorog.
Visszahozhatatlan szemek változó tükrén
képtelen vagyok igazán otthon érezni magamat.

Malomkő-bedaráló hétköznapokban
alvatlan-szemű férfiak nők korhelyek,
hajnali tekergők gyalogolnak
táruló kapuk torka ásít az utca
végtelen kopár híd házak lengnek.
A parttalan kora reggel
hömpölyögve szólítja áldozatait.

Inkább már ajtófélfának
döntöm vállamat tunyán,
s legyintek egyet;
a trükkös bonyodalmakat megvetem.
Mindnek belső törvénye van,
legyen előzmény vagy hatás.
Külső mázát leüti a benti Lélek
s meghűl bennem ítélő kedvem,
lazulnak dühöm görcsei.
Jószerével meg is bocsátnék
mindenkinek, de nem tudok.
Hisz nem bízok már senkiben,
legkevésbé az önmagát
eláruló Emberekben!

S már sosem szabadulhatok
bonyolult ellenfeleimtől,
kik egy földön élnek velem
s mind több kivetnivalót
lelnek makacs konokságomon.

Csak mímelők boldogulhatnak itt?!
A csillagtalan sorsban fiatalok várakozók
és reám kiáltok magányból
menekítők magamból hessentők
édes ingerlők, a lét partján vígan
szellőzködők az induláskor
kendőt lebegtető felébresztők?!
– kérdezem, míg a válasz – rendszerint -,
rendre késik.

Sunyi Pilátusok nem irgalmazók
az ész-lándzsával átverők
s így bizonykodók élnek,
mint Marci hevesen.
A várost, hogyan fordul át
az idő roppant rostái között.
Jó volna kicsivel ember-szabású
Rendet dédelgetni!