Keretező ember-arcokhoz
Tasi83Fülszöveg:
Mindennapi, önismereti vers.
Minden egyes pökhendi,
megélt sértésben önző semmisülésem
tovább folytatódik
s készít alattomos csapdát!
Visszanézek mindig méla,
megrepedt tükör-szilánkokba
bújócskázó rettegőn
is szomorú kisfiú-arc felé
s szeretném megvédeni
a bent rekedt, tartós félelmet is!
Morgó gilisztaként akárki
eltapossa sebzettségem határait;
nem hátrálhatnék már meg soha!
Vékony kis Júdás-holdszilánkok
sebzik bőrömet,
ha balzsamos holdfény
kísértőn szobám
börtön-falán megremeg!
Elpihenve zaklatott,
millió sebből fetrengő,
lyukas szívem
a megtalálható boldogság
két Mennyország-szemeiben!
Mély, hollótollú seprűnyél-pillákba
jó volna még együtt megremegni
s megriadt pagony-lelkem
békét kuncsorogna
csókok megváltásaiban!
Még szándékosan felnőttek
között játszom a naiv bambát!
Jó Hamletként az emberségre
volnék csak kapható!
Lelkem óhajtva sejtené
könyörület s részvét adományait,
még maradék-tartalék
büszkeségem sem felejt!
Meg kellene már tanulni
a mindenkinek gazdag-szemekből
csorgó-mézes árkok világítanak;
folyamatosan ki-be
csomagolom már szánalmas önmagam!
Kinti csürhe-zűrzavarban
boldogulni csupán
egészséges köldökzsinórral lehet,
mely még egyre vissza-visszavár!
Akárki láthat méla-boci szemekkel
mertem bámulni emberfajtákat!
Készen áll saját szamárbőr-figurám
önmagamat mégsem árusíthatom ki!
Magamon át megszűröm
a porszemcsék részleteit
nappali fényben is csupán
csak akkor láthatnak,
ha én akarom!
Egyetlen cél maradhat csupán
ismétlődő,
sebző történésekben
megőrizni az Ember jóságát!