Kedvencekhez adás
1

Kettős társítások

Fülszöveg:

Társadalombírálati vers.

Bizony alkonyodik immár
az Ember feje fölött az ég.
Terhesen vérző alkonyi egek dagadnak
ki már önmagukból;
messzetűnő horizontok
egyre távolabbnak tűnnek,
ha a megvalósítható célokról,
álmokról ábrándozunk.

S egyszer csak lesz minden elérhetetlenné.
Egybemosódik a hétköznapok renyhe,
szelídített mocska a Holnapok romladékával.
Csupán csak az Ember végesre szabatott Idője maradt;
a titkos lassú visszaszámlás,
a születéstől jelenvaló, mely ott burjánzik
a sejtek molekula ős-hazájában is.

Az előttünk tornyosuló választható tér
talán már sehol se látszik,
legfeljebb csupán egy-két szerencsésebb
kiválasztott kiváltságos, ha ismerheti a titkot:
miként kell mostanság boldogulni?!
Együtt kell érezni a süllyedés kiszolgáltatottságával,
mely folyamatosan zúzna,
rántaná le az Embert a végletekig s tán tovább.

Vajon még hány létezésben a jogos indíték,
a méltó megtorlás, hogy Ember maradhass,
s akaratod, emberséged hitványmód
Prokrusztész-ágyba ne tedd?!
Zuhanó sorsok kálváriája már így is az Emberé,
a túlvilág is csupán hazárd-blöff,
ahol tán ismét megaláznak.

A Világra eső árnyak már így is szétterülnek,
ha nem vigyázol;
beszédes szemek csillagaiban
egyre kevésbé lehet
felfedezni az önmagáért való,
őszinte megismerés kísérleteit,
ha még akadt.

A megszerzett tudás – félő -,
már nem Eggyé, Egésszé lényegülhet át
– de azonnal darabokra hullik szét,
mert a megidézett emberi törvények
is csődbe mentek rég,
s a kiűzetés ténye nagyobb mint valaha is.

Az értelem fölriadása,
hogy muszáj lenne külön utakon
még megpróbálni a kiszakadás
nem csupán a Történelemből,
de a társadalomból is.