Kísértő számadás
Tasi83Fülszöveg:
Létösszegző vers.
Vajon hol, merre fog véget érni a Létezés görbéje,
mely a születéstől indul el már egészen piciny embrióként,
hogy aztán megfáradt, elhasznált Aggastyán-emberként
saját magával kimondassa
a Sors-szabta vátesz-gondolatok csíráit?!
Vajon az Egy-Kedves fog-e még emlékezni rám,
amikor majd hajlott Rosinante-háttal,
görbe bottal az öregséggel együtt karöltve
felkeresem őt berendezkedett életében,
s szólítom:
,,Most rajtad a sor Drágám!
Valld meg szíved üzenetét,
hogy elhagytál engem a jólét s a tehetőség kedvéért!”
Könyvek s hangszerek de sokadszor lázba hoztak.
Akárcsak hajdanán Guttenberget,
kit sokan habókos álmodozónak hittek,
pedig újító-forradalmár-feltaláló volt
a maga nemében s érezte s tudta,
hogy valami igazán figyelemreméltót,
nagybecsű alkot meg!
Elbújtam sokszor, ha versenyekre,
meghívásokra neveztek be engemet,
hiszen – meglehet -, a dicsfényű-siker,
az ötperces-hírnév is puszta félreértés talán
s az emberi tudatalatti Egót
tovább már nem kell megolajozni
– inkább a hevenyészett, torz önbizalmat,
kisebbrendűségi komplexusokkal fűszerezetten.
Sokszor voltam reménytelen hősszerelmes,
mint a legtöbb fekete-fehér kissé giccses filmben,
ahol a szereplők maguk választanak párt,
– nem úgy a valódi Életben,
mikor ordas-hamiskodó kutyák-ugatta utcácskában
az illető hölgy ablaka alatt gitárommal
kezemben rikácsoló, tört-korsó hanggal,
ám mégis szín józanul rázendítettem,
úgy hogy később futhattam
az életemért nyomomban loholó vérebektől.
Vakmerő Ír szigetek szirtén szélén sem álltam soha,
hogy hallgassam a vad-nyughatatlan
tajtékos tenger mit suttog,
miközben évmillárdnyi sziklákat
kedvére edz s ostromol?!
Félek attól, hogy alig húsz év múltán
ismét egyszerre megkísértnek s maguk
közé hívogatnak incselkedő kedvesen a holtak.
S testetlenné válok akárcsak
az egyre jobban fakuló, hitvány emlékezet,
Alzheimeres, demenciás feledékenység rákfenéje.
Nevemet majd hamvaim fölébe írják-vésik,
ha lesz egyáltalán ki eltemet!