Kedvencekhez adás
11

Kisiklatott gondolat

Fülszöveg:

Önvallomás, ars poetika.

Mert eljön mindig a múlt megkísértőn sok-sok évből…
Nem feledtem júniusi vizsgát,
mint kis főiskolás halálfélelemben
vártuk a megpróbáltatást!
Ott ültem én is szem benézve
kivégzőosztagos vizsgabizottság előtt:
S tombolt, dühöngött tonna-súlyú szívem,
mint verejtékező okostojás
mégis hogy lehetek akkora balek,
hogy az előttem lévő lényeget nem veszem észre?
Csak már az orrom előtt?

Mögöttem az Időben:
Háborúk, kicsinyes versengések tüzei lobognak
féktelen jobb szamárlétra-rangokért,
megsebzett lelkem bezártam rég!
Nem fogadott be tágasuló világ,
s szerelmekben hevülgető hölgyszív,
melynek romantikám s bókjaim önzetlen föláldoztam!
Tudtam mér rég:
Létem elhibázott,
mert kultúra elefántcsontjába
kívántam belopakodni!

Csöndesen lelkem igenis erkölcs van,
még ha fizimiskám kisfiúsnak
látszik is s gyámoltalan!
Megértettem:
Le kellett mondanom a boldogságról,
hogy enyém lehessen földi csillag-Mindenség,
a megsebzett könnyezések őszinte beszéde!

 

Gyógyíthatatlanul bókolások megszállott
Janus bájgúnárja vagyok!
Boldogultam eddig, ahogy csak lehetett;
szánalmas bűnbakként kit apróbb hibákért gyötörtek.
Irgalmas szamaritánus is voltam,
mikor szívek dolgaiban
kikönyörögték bonyolult,
de megfogadható tanácsaimat.
Lelkem a folyton befelé
látás rejtélyét propagálja,
mint bölcs Theirésziász!
Szebb Tavaszt a magasban bárkák
fényeskedő ladikjai ringatóznak!
Juthat-e még tiszta érzelem
kisiklott életem sinei között?