KISSTÍLŰ, ELMACSKÁSODOTT AGÓNIÁK

Tasi83

2026. március 28.

Mintha a napba néznének

már hunyorogva,

kicsit még gyanakvón is,

úgy várakoznak valami után,

mert most a józan,

megfontolt értelem s gondolat

– úgy tűnik -,

tartósan homálytól-homályig ér.

 

Végzetszerű szerelmi szakítások

mentén könny gurul

pisze orrok mentén.

A másik valamivel egyetemesebb

csönd sem tud függeszkedni,

csupán emlékeinktől,

tetteink szilárdnak hitt

következményeitől súlyosbodni.

 

Vonzás a taszítás

kristálytiszta szárnyai közt

félúton jó volna megtalálni

nem csupán két emberi csillag

közt a működő kémiák

rejtett evilági mértanát,

de a Mindenség tudatalatti

működéseit is.

 

Tág pupilláival hazudik

önmagának is

az őszinte bizalom,

mikor azt gondolja a Világ

s benne a galád ember

bármikor megváltozik.

Baromként vonul tovább

az önmagát is velejéig

marcangoló tunya,

semmitmondó közöny,

amibe sosem lehetséges valódi,

tartós megkapaszkodás.

Élemedett keserűség fertőzi

meg a kishitű átlagot is.

 

Mostanság inkább jócskán

bebiztosítja inkább magát

a virrasztó éppen úgy,

akárcsak a nagystílű

tolvaj-sikkasztó, mert senki

se merné önmagának

se bevallani,

de leginkább a lélek

barlangmélységeire rátelepedő,

tartósnak ígérkező

kiszippantó üresség az,

mely egy életen

át feszélyezi.

 

Agymosott agyakban

most ócska köd csücsül,

monoton csuklásos

hatásszüneteket tart,

mert eközben élné ki magát,

míg lehet.

 

Elmacskásodásnak indult

agónia, szó-kotkodácsolások

szinte már mindenkinek

s elég idióta, hogy végig

hallgassa az értelmetlen,

ígérgetős szó-menést,

szelídített házibárány

ritkán lehet csupán

bunkó paraszt vadállat.

 

Ahány csillag,

annyi idomtalan kigyúrt seggfej.

Tolong, csápolva citeráz

megannyi tömegesedett

csürhe-horda,

hogy hatalmasok vaddisznófeje

minden esetben

fejek fölött imbolyog.