Konzervszagú Reggelek Visszhangja
Tasi83Fülszöveg:
Létösszegző vers
A kripta-arcokon most
még régen elhagyott
emlékek torz grimasz-mosolya,
mintha szemek
igazmondó szent tükrében
tanyát vert volna hamarján
sunyító tabu-tilalom.
az északi szél viháncolna
kedvére kedvenc karosszékében üldögélve;
vásott, tályogos fogaink közt,
akár a homokszemek még
recsegnek remény-falatok.
Miért, hogy még annyi éve,
most is egyre inkább mankón
biceg a hajbókolgató alázat,
holott emberek diktálnák
önös-önző játékszabályaikat?!
Konzervszagú reggeleink mélyén
álmosan cammogó csigamozdulat:
ki kellene kászálódni
az ágyak jótékony
dédelgetéseiből míg
40 fokos lázálmokkal is.
Az idegenség árnyékával
egyre gyakrabban kell
hogy betakarózzunk,
hétköznapjaink függőkertjeiben
kicsinyes betörők,
alamuszi tolvajok lopkodják
kedvükre a Lélek szándékosan
eltitkolt, kicsit magának
való Dáriusz-kincseit.
A benti Én zárt lombik-világát
– félő -, egyre kevesebben
érthetik az exibicionista,
felszínes szenzációk évtizedeiben.
Kifosztva tálalt ébredések közt
drótakadályok feszülnek,
melyeket drótvágóval sem
igen lehet elvágni,
hogy megszabadulhatnánk
– akár még -,
végérvényesen is az önmagát
emésztő önző zsarnokság
béklyó-csörgésetől.
Sulyosbodó malomkövekként
minden egyes történelmi
században körbejár
a Végzet-Sors;
az emberéletet állandóan
kisorsolja balga,
szánalmas nyereményjáték
gyanánt néhány
Türranosz-bolond balek.
Miért, hogy végső szembesítés
mímelne önigazolás
gyanánt a rajzó csend?!
Röpülésünk masszív
hitványságát hazudja ránk
akárhányadik meeting,
interjú, vagy podcast;
mócsingos, enyveskezű
sáska-haddal ugyan még
ki kellhetne
önszántából birokra?!
Bábú-sorsunk – sokszor -,
menthetetlen belefeszül
méltatlanná lett emberi
méltóságainkba; egyre vásik
megváltó, bosszúálló ítéletünk
holnapok szakadékán,
mert most kígyók akarnák melengetni,
vigasztalni az embert
s nem gerle-galambok.