KORAI BOMLÁS-APÁTIÁK ALKONYA
Tasi83Fülszöveg:
Társadalombírálati vers
Szánalmas tollpihe
– annyi se sok -,
a tudatos magány
novembere jár át,
szerencsétlen látszatként
minden egyedül rám vall;
mert gyanússá lett már az is,
aki hosszantűrőn hallgat.
Most könyvtárak fészkelnek
inkább elmém rejtett szegletén,
s mivel odakint perc-emberkék
közt újból mint valami hitvány,
alamuszi legyeskedő feltűnt
a ,,színész” hogy gondok-bajok
miértjeit megoldva orvosolja
– az egyszerű átlag is egyre
kiszámíthatatlanabb
cselekvést rögtönöz.
Mintha az ,,egyesek” tábora
egyben már minden gyanún
felül álló volna s így rögvest
megúszhatna mindenféle tettet,
hogy ti. újra s újra megismétlik
történelmi sziszifuszi tévedéseiket,
melyektől konzekvens mód
mások szenvednek.
Sokszorosított, felesleges
okoskodások közepette rendre
elvérzik megannyi beidegződött,
régi Én-tudat,
hisz a folytonos ébrenlét
már szinte senkit sem éltet
– de keservesen béklyózza
független akaratunkat.
Borostyán-könnye
e mostani közöny-fagyott
Jelennek ideje korán
– ha nem vigyáznak -,
még bealkonyul;
azért szükséges félni
a puszta Léttől is,
hogy az ember önmagát
méltómód befejezze?!
Az üveg-pillanat vak belseje
még kattogva citerázza
soványka válaszát a mának,
– de meglehet -,
már nem olyan sokáig.
Egy-egy kapaszkodón
rémült önvád az ember
életújtának Dante-i erdejében
még rendre vissza-visszatér
megkísérteni, s ellenőrizni,
mondván:
,,No! Fene nagy
életviteleddel te mire is mentél?!”
– Mélabús, búskomor
sejtés hasít át
a Jelenekből egészen
a bizonytalankodásba.
Jobb volna tán világgá
bujdosni kézműves,
bekötött batyuval,
s néhány kiválogatott kötettel;
a becsapható lélek
kerítésén belül
a szivárgó réseket
végleg betömködni,
a tudatos megkönnyebbülés
szent eufóriája
– bizony kimondható -,
még egyre várhat önmagára.