KÖTÉLTÁNC-KÖZÖNY CSÚSZÁSA
Tasi83Fülszöveg:
Létösszegző vers
Vasmarkú kényszer-szándék
vonszolja egyre zsibbadt tagjaim.
Csillagtalan éjszakák puhatestű,
nyirkos félhomályán át
a Lélek feneketlen tavába
be sokszor leszálltam,
míg agytekervényeim
tudatos roncsai közé
szándékosan boldogabb
emlékeket zártam.
Némaságom mohó tigrisfoga
még gyakorta felfal s nem ereszt;
észtveszejtő megriadt zokogások
rázzák odabent a lélek
barlangmélységeiben
az elárvult örök-gyermeket.
Ájult, sanda közönyben
sziszegek egyre kitágult
ösztön-pórusaim.
Mintha önszántából egyre
hártyásodna a túlélt
ijedelem sebzett szívemen.
Miféle belső ember-törvény
kényszeríti a balga-balek ostobát
másként cselekedni?!
Bomlott orsóként vajon
a Sors-szabta határpontot elérheti-e?!
Hiányok tartósnak becézett
burka már mindenkire
egyenként ha rásötétült.
Kongó folyosók útvesztő
labirintusa e mostani Ninivei város,
mely saját magát fertőzi
állandóan puccoskedvű
dáridókkal kivilágos kivirradtig;
a valóság – sajnos -,
már most annyira bóvli-hazug,
akárcsak a semmitmondó nemlét.
Tespedő kazal-homályba
szükséges kutatni
nyughatatlanná lett sorsomat.
Úgy tűnhet, hogy mostanság
már nincs bocsánat
se idióta hülyeségben,
sem értelemmel
korporáló lázadásban;
dicsőített ostobákat
miért kell magasztalni?!
Mintha mostan mindenki
kuncsorogva, lejmolva várná
színvak jószerencséjét,
mellyel megkeresheti
a maga hasznát.
A folyamatosan figyelő,
éber csönd súlyos terhét
tán már a pupillák sem tarthatják sokáig;
szédítő mélységek felett
– egyre gyakrabban -,
szükséges, hogy köntél-táncosként
egyensúlyozva
tétován botladozzunk.
A telhetetlen hiány
egyre jobban kiábrándítja
kuporgó áldozatait.
Akár a feszülő páncél,
kitin-váz úgy láncol még
egyre magához
a tartós mohó önzés,
kétségbeesett búskomorság,
bánati rokkantság,
mert Hóhér-Idők recsegő
borda-ketrecei ideje korán
beszakadnak s
lobogó kórókozók közt
– félő -,
sok esetben
alamuszi férgek felzabálnak.