KÖZÖMBÖS IDŐTLENSÉG

Tasi83

2025. október 1.

Magad sem vagy s lehet

immár totál független;

alantos, aprócska féreg

utat vág húsodba is,

akár valami fertőző betegség,

kétségbeesett, álszent próbálkozás,

hogy bármin is méltómód

változtass, szárnyaszegett vad

ösztön-kapirgálások

egész értelmetlen,

szánalmas sorozata;

szívedről előbb-utóbb

még csak-csak leválik

csöndes egykedvűséggel

a morzsányi rög,

mely erek hálózatát

akadályozza mázsás

sziszifuszi szikláival,

hogy életed még legalább

húsz-harminc másodpercig

meghosszabbítsd.

 

Percekként meglibben

fejed felett a mulandóság tartós,

kikezdhetetlen Maya-fátyla.

 

Időtlenségek teszik

érdektelenné az életet is,

melyet nem lehet elég

minden egyes nap újra elkezdeni,

mert titkon már minden

az önző tested reflexe marad,

hétköznapi szimultán.

 

Levedlett, élettelen szamárbőrként

bőröd pórusai is megérzik a sablont,

a felszínes exhibicionizmus rákfenéjét.

Mintha már egy soványka

életen át ott lihegne

a nyakadban nem csak

a Hóhér-halál, de a magány-tudat is,

hogy senkire sem számíthatsz,

csupán csak önmagadra.

 

Térdfájás, kínzó aranyér,

kiadós koleszterin-bomba

hogy eluralkodtak életed felett;

téged elválasztó Idő közegéből

tán még lehajol hozzád

egy segítőszándékú kéz,

hogy ideje korán felsegítsen,

mert kirakatokból néz vissza

rád egy ősz,

aggastyán örök-gyermek.

 

Alvilágias visszhangzó

sötétből majd kezdetét

veszi valami titkos,

benső zuhanás,

melyet tán egyedül csupán

csak te magad érthetsz;

dzsungel, aszott Nirvána-sivatag

talány már maga a lét is,

melyet jó volna végleg megfejteni,

hogy tud s értsd mi

a feladatod s dolgod itt!