LÁTENS HIÁNY-TUDAT

Tasi83

2025. augusztus 13.

Az ember mióta eszmél,

kicsit azóta tud róla:

itt mintha egyszerre

minden megszűnt,

tönkrement,

lepusztított lenne,

mintha innét már

nem lehetne sehova se menni,

vagy menekülni,

mert a nagy egész Világ

totálisan el van rontva.

 

Nincs s nem is lehet

immár sziklaszilárdan

rendben semmi.

Mintha egyre elnehezednének

szándékosan nem csupán

a sejtek, szervek,

de az emésztésért

felelős belső test

mozgatórúgói is,

melyek még működtetnék

a szivattyúként viselkedő szívet.

 

S már – kétségtelen –,

hogy hűséggel még

megmozgatják magukat

a lélek aprócska rezdülései,

rájuk immár

tán a kutya se figyel.

 

A belső honvágy egyre

inkább kínozza az ember

zsigereit is;

menni vagy nyugton maradni

még pár gazdátlan,

lakatlan évtizedig,

míg már nem negyven

de ötven,

vagy hatvanévesek leszünk,

s aggastyánokká foszlanak

megvalósításnak szánt álmaink,

terveink fekália-kupacai.

 

Roppant ólomsúlyok

bizsergő szorításából

ritkán van kiút,

mert előbb-utóbb,

így vagy úgy el kell

szükségképp veszni

méltatlan a szürke,

halandó derengés

ködképei között.

 

A Semmibe beoltott

lappangó Hiányt

még így is végestelen

számon lehet kérni,

mert mindannyiszor

félbeszakítaná,

elmetszené

a tudatos megvalósítást,

melyhez általánosságban

az ember még ragaszkodna.

 

Hagyni kellene elkótyavetélve,

hogy az örök-gyerek

félelem s szorongás

félúton összeforrjon?!

Émelyítő, hányingeres

szónoklatok megható

frázis-dagálya;

miszerint mennyivel

könnyebb lenne már,

 

ha az Én-Időt is ki lehet

valahogy még tágítani,

bár egyetemesen tudható,

hogy mindhiába,

mert egyetlen nap

csupán csak 24 óra,

és mert számos

olyan ember akad,

akinek 36 óra is

egyre kevesebb!