MÁS KÁRÁN KIKÖNYÖRÖGVE

Tasi83

2025. május 1.

 

Bármit is sikerült még kimondani életedben,
az az ásító víztükör felszínén megrekedt.
Mert tudhatod:
senki sem maradhat különálló sziget,
melynek partjára nem köthetett ki hűség,
szeretet, szerelem,
vagy legalább is a boldogság töredékes,
pillanatnyi látszata.

Magadban kell,
hogy még megőrizd
harminc évre kicsinyes,
áttetsző titkaidat.
Hófehér vászonnak képzeled
a kettőzött élet suttogásait,
holott hamar rádöbbensz
csupán csak kiégett polaroid.

Rávetülnek gyermekkorod
legszívesebben elfeledettnek
hitt szánalmas bukfenc-botlásai,
melyeket aztán egy hátralévő
életen át minden egyes nap hurcolászol;
mert szándékosan inkább
már magad is beleolvadnál
szűkebben vett áruló környezetedbe,
hogy még véletlenül se leplezd le azt,
akinek megmaradtál.

Álomfogait rejtegeti a kóbor álom,
s mire dereng a hajnal
mintha megfeledkeznél
róla szándékosan,
hogy még dolgod lenne itt.

Tedd fel magadnak csak
nyugodtan a visszatérő kérdést:
beletörődsz-e mihaszna
sután dolgaid jelenlegi állásába,
vagy inkább változtatni akarnál,
de fogalmad sincsen,
merre is indulhatnál?!

Valahol legbelül magad is érezheted,
hogy életed hátralévő részében
úgy kell már nagyon
sok mindent mások kárán
kikönyörögnöd, nemcsupán azért,
hogy végre egyenrangú
félként komolyan vehessenek,
e hogy megtalál kendőzetlen
válaszaid mikéntjeit is.

A föld legmélyebb nyúlürege
sem eléggé tágas hozzá,
míg elfogadod,
s hozzászoksz saját kikészített,
születésedtől jelenvaló
burok-magányod paramétereihez.