MEGBÁNTÓDÁSOK ELÁRVULT KISDEDE
Tasi83Fülszöveg:
Létösszegző vers.
Meglásd még most is
mindig vendég,
fogadott vándor,
kicsinyes, önző életed
egyedüli adósa vagy;
hússal, csonttal sokszor
– önkéntelen is -,
zsigerileg adózol,
mert mostan
a bizonytalanított Jelen
szinte mindig a tátongó
szakadékok felé zuhan,
egyhelyben topog immár
a sok tűrt, hajótörött életed,
s még mindig nem tudhatod
valójában merre is menj?!
Mert megpihenni s boldogulni
vágytál volna e mostani marcona,
zordon nagyvilágban,
ahol sosem lehetett maradásod,
sosem lehettél igazi testvér,
vagy családtag;
mert kiüresedett Hiány
rakott már jó ideje
madárfészket a Világ rendjén,
s mert egyre kevésbé lehet
immáron élni e szándékkal
elkorcsosult valóban.
Mert egyszer majd hiába
is veszed észre:
észrevétlen ledőlsz kifakult,
elszenesedett évtizedeid miértjeire,
lelkekben a megélhető
Mindenség után kuncsorog,
mint valami mihaszna
szépség koldusa,
s rendre végig kell nézned,
amihoz tán nem is
lehetett közöd soha.
Csúszó-mászók
hasznos-szorgos alamuszi
táborában te alakváltó
cinkos ritkán lehetsz;
tud meg elperegnek lelked
mélységeiből lassítva
felbecsülhetetlennek
hitt igazgyöngyszemek,
a kovásztalanná lett
hamis-hazug szavak
is előbb-utóbb megecesednek.
A Senkik földjén ünnepélyes
kedvvel még meg-megállíthat
egy eltévedt, kósza kamasz-emlék;
nem is baj, ha mindig is
örök-gyerek maradtál csupán,
hogy a nagyvilágban
már semmi sincs rendben.
Farkast-kiáltóvá lett benned
az önmarcangoló magányod is,
melyre illett volna méltán
büszkének lenned, míg tehetted,
hogy nem sétabottal közelített
feléd az aggastyán-öregség;
ha kell csendesen ordít,
toporzékol árva, magára
hagyott csecsemőként szégyened.