Mondatpályák Hagyatéka

Tasi83

2025. július 11.

A vihar magja tegnap
szétszálazta egyenként
szikrásodott napfény mézcseppjeit;
csillogott benne minden megtört,
magára hagyott emlék.
A belső világosságtól
a benti nyálkás meztelencsigabőr
sem lehet immár sugárzóbb,
vagy fényesebb, legfeljebb
csupán csak tapadósabb.

A kikészített, fáradékony test
két végpontján még titkon megfeszül,
mert hallgat a beszédben
a semmitmondó szó is.
Miért szükséges mostanság
szinte már tüntetőn szándékosan
elhagyni előbb a józan
ész s aztán a gondolkodó
értelem partját,
ha már más aligha érvényesül?!

Mert már a kutya se
akarhat tisztességes
sakkjátszmákban,
mondatpályákon siklani,
inkább könnyebbik,
megvesztegethetőbb
göröngyös utat választja,
alamuszi kereszteződések
cifra kitüremkedéseit;
a képtelen tömörségű
összetett mondatok is
feleslegességszámba mennek.

Magukra hagytak bennüket
a tétova ujjak láncolatlanságai is,
mert megtudták,
hogy csupán csak
kivitelezettekhez szabad kötődni,
míg az egyszerű átlagot is letojják.

Mielőtt még bármit is kérdezhetne az,
kinek igazándiból
az eldöntendő válaszokat
szánták nyugtalanít az ősi válasz;
mert aki most még a legtöbbet
tudhatja már jó ideje
szándékosan cinkos
is egyben és néma.
A lélek mélyén egyre nő a sunyító,
tunya üresség-foszlány.