Kedvencekhez adás
26

Ne hívj télnek

Fülszöveg:

Egy vers arról, hogy mások nem mondhatják meg, hogy kik vagyunk. Az előítélet nem határozhatja meg az embereket.

Zord, hideg táj a mi tanyánk

De nem fúj szél, ó nem fúj már

Itt ragadtunk, nincs hazánk

Nem lesz tavasz, nem lesz nyár.

Ne hívj Télnek, ősz vagyok

Egyszer majd színesbe borulok

Hosszú lábak, széles karok

Szélcsend van és felsóhajtok.

Minden jég és fagy, no lám

Nincs több szikra és parázs

Dér virágzik ablakomon

Minden szirma paradoxon.

Fehér hajam megmosom

Mások szavait elkobzom

Minden nap megfagyok

És a múltra gondolok.

Ne hívj Télnek, mondtam már

Nincsen hó, elolvadtál

Hogy ki mit mond és ki mit lát

Örök rejtély, már messze jár.

Leszek szél és leszek nyár

Tengerparton homokvár

De nem leszek többé jégvirág

Mások ablakán egy dísz, egy tárgy.

De hogy lehetnék sötét árny

Mi titokban a folyosón mászkál?

Lennék színes, s ott a lufiknál

Szivárvány jön a zápor után.

Ne hívj annak, mi nem vagyok

Hideg falak közt bolyongok

Ne add azt, mit meg nem kaphatok

Szétszórt szirmok, törött ablakok.

Csak ne hívj Télnek, ha maradok

Azt mondják, rideg és hideg vagyok

De a világé a bűnlajstrom

Vagy menjek mégis? Ezt) Még átgondolom.

Zord, hideg táj a mi tanyánk

Nem fúj szél, rég nem fúj már

Magunk vagyunk, nincs hazánk

Tél van, de már messze jár.