Ne hívj télnek
Zsoka111Fülszöveg:
Egy vers arról, hogy mások nem mondhatják meg, hogy kik vagyunk. Az előítélet nem határozhatja meg az embereket.
Zord, hideg táj a mi tanyánk
De nem fúj szél, ó nem fúj már
Itt ragadtunk, nincs hazánk
Nem lesz tavasz, nem lesz nyár.
Ne hívj Télnek, ősz vagyok
Egyszer majd színesbe borulok
Hosszú lábak, széles karok
Szélcsend van és felsóhajtok.
Minden jég és fagy, no lám
Nincs több szikra és parázs
Dér virágzik ablakomon
Minden szirma paradoxon.
Fehér hajam megmosom
Mások szavait elkobzom
Minden nap megfagyok
És a múltra gondolok.
Ne hívj Télnek, mondtam már
Nincsen hó, elolvadtál
Hogy ki mit mond és ki mit lát
Örök rejtély, már messze jár.
Leszek szél és leszek nyár
Tengerparton homokvár
De nem leszek többé jégvirág
Mások ablakán egy dísz, egy tárgy.
De hogy lehetnék sötét árny
Mi titokban a folyosón mászkál?
Lennék színes, s ott a lufiknál
Szivárvány jön a zápor után.
Ne hívj annak, mi nem vagyok
Hideg falak közt bolyongok
Ne add azt, mit meg nem kaphatok
Szétszórt szirmok, törött ablakok.
Csak ne hívj Télnek, ha maradok
Azt mondják, rideg és hideg vagyok
De a világé a bűnlajstrom
Vagy menjek mégis? Ezt) Még átgondolom.
Zord, hideg táj a mi tanyánk
Nem fúj szél, rég nem fúj már
Magunk vagyunk, nincs hazánk
Tél van, de már messze jár.