Piócás-évszak

Tasi83

2023. szeptember 5.

Förtelmes egy évszak következik:
Undorító piócák hadseregére hasonlít,
mely vérerek ellen, s bölcsen fegyverkezik,
hogy mérgeit szervezetünk ellen hangolja,
s egységben zabálhassa fel
minduntalan megtépázott szerveink!

Hetek óta felhők ádáz szimfóniáival
ostromágyúk gyülekeznek:
Lassan a gyengeség tántorgásaival apró,
sunyi cseppekben motyog a hóvihar,
a páncélruhát kénytelen könyörtelen
válaszként magára ölteni az utca,
mint megszilárdult anyag!

Már érzem magam is, hogy egyre homlokom
szégyenfoltos redőit mellem bozont-erdejét
szántja jég-szikeként a vihar, s most
– mert még ablakkal szemközt vagyok,
nem szikkadó,
örökkévaló halhatatlan könnyeket

látok, a tudatos meg-nem-értettség
telhetetlen harag, s mohósági vágyban
tobzódó bosszú keserű viharvert üveggyöngyeit!
A lég áttetsző repedésein át az alkonyat
is bíbor-rózsák szirmát bontogatja gazdagon!
S én csak nézni tudom,
már csak bámulni,
hogy csaltak idétlen idiótaként
kisemmizések szélére idilli álmaim!

S most egyre tombol, egyre zúg még a lelkiismeret:
,,Oh, mennyi mindent nem tehettem meg teérted!”
Mert rágcsált falánkul, legbelül a megsértett gyávaság,
olcsó menekülés, s az óvakodás
hogy senkiben ne bízhassak meg
magamban pedig legkevésbé!
A perc hirtelensége köszönt rám,
a világban most még mindent
jobban tudók acsarkodása tart

meglehet erősen kifelé megyek
a körből melyben észrevétlen ütemben
lepergett ifjúságom éve!
Két létezésében vándornak szemelt a Sors,
az nyugodt békességgel nem alhatik,
hisz nem találhatta az Igazit
lelkének másik, értékesebb felét!