POSZTMODERN-LELKEK DOSSZIÉJA
Tasi83Fülszöveg:
társadalombírálati vers
Most még úgy vagyunk,
hogy határidőkig élünk
akár a digitális akták,
melyeket rólunk kiállítattak.
Mert egyre kevésbé
s ritkán ha érthető
a kéregető koldus
éppen úgy, akárcsak
a Dáriuszi kincseket
harácsoló bamba-balek bolond,
ki még úgy hiszi,
hogy az Alvilágba is
csilingelő aranyakkal
nyakában megyen.
Alattomos telitalálatok
edényeiből fortélyos
baklövéseink alászállnak;
ok s okozat ritkán,
ha váltódik.
Az emberen-kívüli ősmagány
még egyre sír,
hiszen nem találja jussát,
s igazát, mert
egyedülvalóságok titkai
egyre inkább nőnek míg
a biztosított messzeség
spirálján fönnakadnak.
Jó volna még,
ha biztos emlékeihez
is rendre visszatérhetne
a sóvárgó-szomjazó elme,
Az Élet partjai sokszor
megbillentik magukat
– nem csupán,
mikor alámerülnek
az üledékes megsemmisülés
örvényei közé,
többé már el nem oldozható
felismerés kövül meg
a szemek titkaiban is,
akár borostyán-ékkő.
Most mintha hiányoznának
újfent álmaink
s a mindenható fény;
börtönfalakká lényegül át
a csönd is, mintha minden
nap egyszerre homályba
foganna meg s hullna le.
Most mintha úgy lenne,
hogy szabad-gondolatok
velejéig másnapos véleményét
is igen szabadna már kimondani,
mert – félő -,
a végén még jócskán
meg is árt.
Kérkedő panasz,
hamis szégyen ha
egyre megy; merő véletlenek
tartanák össze
kicsinyes-szánalmas
életünk sors-szabta
csillagrendszerét?!
Mert most úgy vagyunk,
hogy szinte kivételek nélkül
már mindenki inkább
idegen zárakba illeszti
a Lélek vissza nem
váltható violinkulcsait.
Mintha szándékosan
múmiákká merevedtek volna
az egyre posztmodernebb,
cyber-generációs
évtized lepke-bábjai.