RÁNKSZAKADT SZISZIFUSZI SÚLYOK

Tasi83

2024. november 21.

A nappalaink most még
mint a szándékosan összetapogatott,
nyers papírlapok
– agyonkoptatásnak szánt felületeiket
egyre nehezebb,
viszontagságosabb telefirkálni.
A viselősség mindennapjai
totálisan telítődhetnek,
mert akár a hitvány építőkockák
elemeit össze kellene végre rakni
akár darabokként az Élet
valódibb reálisabb értelmeit.

Most mintha még világvégi Idővel
gazdálkodhatna a gyarló ember;
sokszor azt se tudhatja miként
s hogyan oszthatná be?
Hogyan forgácsolhatná
apró részletekké önmagát?!

Kivert kutyaként kóborol már
az egymásért való önzetlen odaadás,
mint a feltétlen szeretet egy lehetséges,
valószínűbb indoklása;
az átkozott, leplezetlen őszinteség
minduntalan fel-felriad
naiv-gyermeteg lelkünk mélységiben.

A kripta-arcokon előbb végleg megfagy
majd le is csorog
a méltánytalan távozás cselekedete.
A Ninivei Semmi végestelen
örökkévalóságig mind lehúzza
az emberfiát s nem is ereszti.
A lélekben felnevelt önzetlen bizakodást,
a felkínált bizalom ősibb
csíráit mostanság rendre megszegi,
elárulja Valaki.

Folyamatos héroszi küzdelmeket
vív odabent a dióbél-lélekkel
a kétségbeeséssel karöltve a remény,
hogy talán holnap másként lehet;
a kuporgó csendek arcába
veri ökleit a rémálomszerű hajnali virradat,
amikor erős feketével,
vagy épp anélkül is muszáj lesz
végleg tudatra ébredni.

Mindennapok kicsinyes bosszúságát
előbb mindenki megvásárolja,
akár az olcsó kolonc-árukat,
aztán kényszerűség gyanánt
hordozza egy egész életen keresztül.
Mert a Lét egyetlen kérdéssé lényegült:
Vajon miként s hogyan kellene
tovább folytatni mindennapok
megdohosodásnak indult,
tunya közönyösségét?
Az éhbérekért való kicsinyes-szánalmas,
kényszerű kuporgatások módozatait?!