SÁR-LELKEK KÖZTÁRSASÁGA
Tasi83Fülszöveg:
Társadalombírálati vers
Görcsök közt tétován
fetrengő őszi évszak-hullás;
élet s halál közt félúton újból
s újból elragadhatnak.
Sorsom meg-megzuhan,
mert hagyom magam
balga-ostobán elégszer
sodortatni zúgó Idő-sodrásokkal,
néma Morze-ütemekre
rezegve zizzenne bennem
a Lélek szánalmas,
árva kétségbeesése,
amit úton-útfélen
– ha más nincs -,
rendre magamnak
illik megvigasztalnom.
Szélverte-árnyak közt bolyongok,
béna Héphaisztoszként
nyegle-sután, míg betegeskedő
infarktus-szívemben
gyermek-hajnal dudorászik.
Eb-csaholásnak hangzanak
harangkongatásra hajazó
hangtalan reményeim,
mik úton-útfélen
magamra hagynak.
Még hallgat bennem
némán az ösztön,
mint foglyok szent
bilincs-árvasága,
mert áruló cinkosokká lettünk,
mint hajtó vadászok,
s űzött vadak:
kört-körre nem kímélten
hajtjuk egymást zsigerileg.
A Valóság most egyre
gyötrőbb asztézis,
mert egyszer tán,
ha majdan mindenki
úgy akarja rabőrzők
s rabok mellett hamis tanúk,
s ál-próféták is szabadságra mennek,
vagy épp kimenekülnek
mint önkéntes Zarathusztrák
a fertőzött tömeg-Világból.
Mostan fennakadnak
a gondolkodni vágyó
csuta-eszmék is,
ha agymosott idióták
diktálják makrancos,
hisztis-kedvvel a trend-törvényt:
vadbunkóknak lenni sikk,
s menő élvezet.
Iszap-lelkű gennyfráterek
parti-dáridóiban ments’ Isten,
hogy részrehajlón részt
vegyenek szabadgondolkodó tollforgatók.
– Jobb volna tán végleg
visszafordulni oda,
honnét magam
is vétettem egykoron.
Vakond-mélységekben
bújócskázó, megriadt kis állatként
magányra-ítélt rengetegeket járnom.
Nem érhetünk fel – akárhogy is akarnánk -,
taposók-törtetők
mohó nyomába.