SORS-HANEM

Tasi83

2024. augusztus 8.

Bizony mondom már millióféle alakban eladtuk,
s kiszolgáltattuk magunkat;
sordódó Sors-Végzetekkel dacolva,
s becsapott, megjátszott,
elhazudott szerelmekkel,
mikről tán még azt hihettük
lehet szépreményű foganatja.

Megmerültünk immár naponta
rég az önbecsapó mocskos habokig,
melyek akár a spirál-hálók körbevettek
bennünket hamis-talmi,
vagy éppen hazug értékeivel,
miközben jól sejthettük,
hogy minden hamis,
zsarnokoskodó önzés is
rég eltörött, megsemmisült.

Önként szolgáljuk a kancsal,
csalit állító vak-Reményt, mondván:
talán még tartogathat
az átlagnak is néminemű csekélyke esélyt,
mert elakarnánk hinni s hitetni,
hogy az Ember megjavítható,
s Jóra váltható, ha szándékait,
tulajdonságait el nem fecsérli, s adja.

Megkopott immár minden illúzió;
a Lét átkos Sors-szabdalta porció.
A romantikus álmok,
akár semmimondó kártyavárak
ideje korán ledőlnek, elsikkadnak.
Helyükön újabb ösztön-szenny
s mindennapi mocsok fakad.

Foszló életünknek keretet
e mostani hitvány Hiéna-Korszak
egyáltalán mikor s hogyan adhat?!
– Most még úgy volnánk,
hogy legszívesebben magunkhoz
ölelnénk a burok-magányt,
s tudatos, szándékolt Hiány

azonnali metafóráit,
amennyit még csak lehet,
hogy az elmúlásnak semmi
esélye se lehessen arra,
hogy végérvényesen kikoptassuk
magunkat a már amúgy is
hamarján feledő emlékezet
fogaskereiből.

Jelenünkben, akár
a megtűrt vendégek,
vagy épp átutazó Robinsonok lehetünk
csupán s egyre nehézkesebb
az őszinteség táptalaján maradva
a lelki társság fogalmát újrateremteni.