Tépett tűnődések között
Tasi83Fülszöveg:
Ars poetikaszerű vers.
Hogyan újulnak meg a vihar-tépett Golgota-sebek?
A Lét kapaszkodói már nem felejtenek
míg sugarak átlói keresztezik egymást!
Szakadt szívütemek résein átüt a megváltó remény:
átsejlik tétován, mint felsebzett emlék!
Bele kellene csimpaszkodni egy marék akaratba is,
még nem lesz végső késő!
Csuromvíz-félelmeink között biztosan
védelmező kézszorításokba jó volna belekapaszkodni!
Űzött csordaként tapossák egymást
karrier-törtető hitványok
s bőr-izgatott meztelen igazságát
a gyerekes kiszolgáltatottság
már sohasem bizonyíthatja!
A kóbor-kósza lélekre rátelepül a csönd!
Észrevétlen lopakszik a benső én katakombáin át;
a párnát otthagyott romantikus pillanatok
is nyomot hagynak gyűrött arcunkon!
Közös, kiközösített magányban
ébredésre vár a tanúskodó figyelő!
Ösztön-mélységek szigeteiből felzúg
a Mindenség miközben sokadszor már szégyelli önmagát
a türelem, hogy miért nem
lehetett kitartóbb s talpraesettebb?!
Önmagunkat is folyamatosan szükségesen
megcsaljuk elképzelt álmainkban!
Homállyá ikrásodik, mint önző szeretet
hite korareggelek mézfénye s a világ is egyre
számítóbb kirekesztettségre települ!
Néma tűnődések között oly jó volna még megpihenni:
ráhajtani fejünket a Kedves szirom-karjaira!
A sugaras boldogság, mint jóleső, jóllakott
halhatatlanság kedveskedőn ránk hajolna;
szólítanám még Őt hozzám vissza végtelen időkből
s nem bámulnám méla-árván sújtott
bociszemekkel a tékozló Nirvánát,
mely a Semmibe belefordult!
Törött madárszárny voltam mindig is
kit nem taníthattak repülni, legfeljebb csak elesni!
A Valóság súlyos terheivel
mindig szétnyomna s tudhatom:
egyedül rajtam múlik benső
biztonságommal mit is kezdek.