Kedvencekhez adás
19

XXI. század

Fülszöveg:

Társadalombírálati költemény

Ma már minden idegszálával csömörlik,
önmagába korcsosul az Ember,

mint fejlődési lánc hivatalosnak hívott trónörököse;
hétköznapok megőrlő malomkerekeiben

ki lehet még élő, s ki az áldozat?
Ijesztő, hatalmas injekciós tűivel naponta fölsebez,
mint sebesültet a Nap – ütik arcomat hosszan,
vagy villamoson, boltok barok-hajlatában.
Trágár szitkok, incselkedő köpések és jajduló
véres székletek mocsarába fulladtak önmaguk rabjaként,
mint a végleges reménytelenek: lakásaikból kitettek!

De lobbanánnak még büszkén oroszlánként meghurcolt Szívek,
tisztán megmaradt, szennyezetlen, folttalan lelkiismeretek:
Gondozott s ápolt szellemi kertek.
– Század hatalmas erejű, kikezdhetetlen akaratú,
krokodil-pofájú Kelj fel Jancsijai, dívás-matrónái húsos cupákokat
– zsírban tocsogó falatokért rimánkodnak
egyre érvényesülésük húsosfazeka felett.

A földön főszerkesztők csapdákat ásnak,
keményen szorító vermeket – nincsen hova menekülniük
érdemtelenné nyilvánított kéziratok stóc-tömegeinek
– Csak lehetne már végre értelmesen zengő,
cimbalmos emberi szó,
Szószékek s prédikációk nélküli
eskütevés a Jóságra, Igazságra, az Erkölcsre,
hogy emberségünkben is Egy-szívűek vagyunk,
s a széthúzás már nem kenyerünk!

 Akik segítenek önszántukból,
s nem körbekerített szánalomból
tartják felettünk alamizsnájuk könnyen jött könyörületét.
Modern tömegkommunikációs
eszközökkel is ment-e a világ fejlődése elébb?
Tömegzsongító moziknak, színházaknak
– betűk halhatatlan fellegvárainak
rég leáldozott szerencsecsillaga még világít?

 Így élnek ők odalent:
Aki élelmesen fineszes sok mindent lenyel,
s elkölt magára. Aki segítene, arra szándékos
feledékenység vár – kulturális tudatlanság
anti-tohonyasága mindenkit megfertőz!
Most szánalmasan kicsinyes s gyűlölködő odakint a Világ.
Peckesen kakaskodó kiskirályok
kezén forgandó körtáncot lejt a szerencse
se becsületnek se emberségnek talán
már nem lehet befogadó menedéke itt
mert kihasználható,
rángatható marionett-bábú az Ember pojácák kényeskedő,
gyilkos-kezében,
állásinterjúk kereszttüzében is megrekedt a levegő:

 Kigyúrt, ütődött légyszemüveges Gorillák feszítenek,
mint Adoniszok plázacicák mellett:
,,Mobiltelcsit! Műkörmöt vegyenek!”
Ez maradt! – Nem kellenek már megsebzett-szívű
naplementék sárkánypilláin halhatatlan vallomások,
se Mindenség-szerelmek.
nem agymosó hülyeség kellene Erkölcs!
Emberi szívek erélye, földön megértés,
szívekbe beengedhető Béke!
Aggastyán-hegyek közt,
mint íjat kifeszítem, s megsuhintom hangom!