Héé, nem vagyok fiú - Fejezet 2: Első benyomások

Jessie A reggel túl hamar jön el, legalábbis az én véleményem szerint, mert apám egyszer csak bejön az ajtón, és az ágyamra szór egy csomó ruhát. Egyik ócskább, mint a másik. – Mik ezek? – teszem fel a nyilvánvaló kérdést. – Az új ruháid. A szomszédnő adta, a fia hirtelen lefogyott, és már nem kell neki. – Ezek nagyok rám, úgy fogok kinézni, mint valami árva gyerek, ráadásul mindegyik borzalmas! – Ezzel undorodó pillantást vetek a zsákszerű ruhákra, majd rájövök, hogy ezt a pillantást apámra is irányíthatnám. – Legalább szellőzik....