• Főoldal
  • Történetek
  • Hírek
  • Sikerlisták
  • Felhasználók
  • Segítség
  • Bejelentkezés
Szellem 2021. január 13.

Revulsion - Fejezet 39: 39. Fejezet

A csütörtök reggelem nem indult túl fényesen. Kénytelen voltam egy órával előbb felkelni, így a szokásosnál morcosabban másztam ki ágyamból. Kedvem pedig nem javult sem a reggeli mosakodás, sem a tízórai elkészítése közben. Még müzlit enni is lusta voltam. Andy ráadásul reggelente még nálam is nyafogósabb volt, így csak nagy harcok és jó néhány perc késés árán tudtam felöltöztetni és megreggeliztetni. Nem elég, hogy késve indultunk el otthonról, még a busz is elhaladt az orrunk előtt. Egyre mérgesebb voltam, míg öcsikémmel kézen fogva siettem...

3 komment
állatkereskedés iskola original óvoda
Szellem 2020. augusztus 13.

Revulsion - Fejezet 21: 21. Fejezet

Miután Peter elment, anyám szinte letámadott. Bombázott a kérdéseivel, és nem tudtam, hogyan rázzam le. Makogtam neki valamit, majd azt mondtam, fáradt vagyok, és elindultam a szobámba. – Nagyon helyes fiú – jegyezte meg, míg felfelé mentem a lépcsőn. Nem válaszoltam, mintha meg se hallottam volna. Magamban viszont hozzátettem: igen, az. Persze egyáltalán nem voltam fáradt. Hogyan is lettem volna egy ilyen eseménydús nap után? Mégis úgy döntöttem, korán lefekszem, viszont amint ágyba kerültem, egyszerűen képtelen voltam aludni. Csak feküdtem a sötétben...

0 komment
állatkereskedés iskola original szerelem
Szellem 2020. július 3.

Revulsion - Fejezet 15: 15. Fejezet

Nem túl meglepő módon a vasárnapot a szobámba zárkózva töltöttem. A lila plüsselefánt teljesen hozzám nőtt, mivel akárhányszor megéreztem a fojtogató nyomást a mellkasomon, szorosan magamhoz öleltem. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki nem bír meglenni az új játéka nélkül. Egész nap csak vegetáltam, és nem álltam szóba senkivel. Hétfőn pedig kivételes gyorsasággal indultam iskolába. Örültem, hogy elmehetek otthonról. Sokkal szívesebben néztem szembe idegesítő osztálytársaimmal, mint Teddel. Persze, nem kellett sokat várnom a sértő megjegyzésekre....

2 komment
állatkereskedés kórház original
polc logo

Minden olvasás: újrateremtés.

Müller Péter
    Főmenü
  • Főoldal
  • Történetek
  • Hírek
  • Sikerlisták
  • Felhasználók
  • Segítség
    Polc
    Segítség
  • Feltöltési segédlet
  • Helyesírási segédlet
    Dokumentumok
  • Adatvédelmi szabályzat
  • Felhasználási feltételek

©2017-2023 | Polc.eu