AMIKOR A CSILLAGOK INGGOMBKÉNT KOPPANNAK

Tasi83

2025. május 1.

Talán már senki sem lehet egészen résen,
mert – hiába is tagadnánk -,
genny és szenny lett kicsinyes,
szánalmas életünk egészen.
Hugói nyomorultakként naponta
mocskol bennünket manipuláció,
számító-ámító érdek, s úgy ügyeskedünk
egymást is bármikor elgáncsolva bátran,
mint akik szándékosan szakadékokba
hajítják elveiket, ambícióikat is.

Elindultunk a tudatos Nirvána-Semmibe
talán már ma, s sosem kérdeztük
meg igazán önmagunktól:
önmagunk lelkének is szemrebbenés
nélkül igazat hazudtunk,
vagy csupán csak a Mindenségbe-oltott
szerelem játszadozott sebzett
szívünkkel kekeckedve?!

Ha voltak is ugyan tiszta krokodil-könnyeink
egymás iránt, azok halvány üveggolyók
gurulásaként már rég a mennyekbe szöktek;
éjjelente kuporgó, aggastyán-árnyak
vertek tanyát maguknak a kifosztottnak
gondolt hiányon, melyről egyedül
csupán mi sejthettük,
hogy az elmúlással testvér-rokon.

Emberi szemekből,
akár a leszakadt inggombok
súlyosan koppant egy-egy csillag;
kedvetlen enyésznek a neszekként
felemésztő egésznek.
– Most úgy vagyunk immár,
hogy még a tartósnak nevezett
levegővételhez is engedélyek kellenek,
s ha egyik-másik mondjuk lop
egy kis Rákóczi téliszalámit
és egy fél kiló kenyeret már
azonnal kóterbe megy?!

Kik sokszor megvártak bennünket
bizonytalanságban is reménykedve
s elhitetve, hogy holnap kicsit könnyebb lehet,
később majd váratlan magunkra hagynak
s végleg lelépnek.
Mert egymást már jó régóta kijátsszák
a szélhámos hamiskártyások,
ha csak arra éreznek nedvet,
hogy könnyűszerrel megnyessék
a bőven-termő pénzes erszényeket.

Untalan, eltorzult,
kicsinyes bosszúkat forralunk,
ha alábbhagytak mibennünk
a nemtelenné vált ösztön-szenvedélyek,
kimart sebeinkre sót hintünk,
még hadd fájjon egyre!